A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Ősz a konyhapulton: inspiráló dekor ötletek

Az iskola kezdetével az ősz is beköszönt. Reménykedhetünk egy langyos, színekkel teli őszben, ám ha mégsem így lenne, akkor is tehetünk azért, hogy kellemesen teljenek a mindennapok.

Fotó: Shutterstock.com

Ennek egyik módja, ha az otthonunkat kellemes, puha kuckóvá varázsoljuk. Ezzel együtt a konyhát is fel lehet öltöztetni az őszre; meg is mutatom, miként. Olyan hangulatossá teheted néhány kiegészítővel, hogy öröm lesz benne például egy sütőtökös pitét sütni.

Nem kellenek méregdrága kiegészítők ahhoz, hogy becsempészd az őszt a konyhába is. Az is lehet, hogy már meg is vannak azok a hozzávalók, amelyek otthonosságot, meghittséget és őszi hangulatot adnak a konyhádnak. Mindenesetre tegyél egy hosszú sétát a nagy mű megalkotása, és gyűjts össze annyi természetes alapanyagot, amennyit csak lehet. Legyen a repertoárodban a legkülönbözőbb színű és formájú falevél, csipkebogyó és bármilyen bogyó, amit csak találsz. Az is jó, ha ággal együtt vágod le, de ha csak a bogyók maradnak meg, az is remek.

Kisebb faágakat is szerezz, jól jönnek majd. Tobozokat, diókat, mogyorókat, gesztenyéket és akár héjas mandulákat is fel tudsz majd használni a dekoráláshoz. Ezeket tedd egy talpas üvegpohárba vagy egy szebb üvegtálba. Tűzhetsz bele különböző színű faleveleket, de akár a közepére tehetsz egy gyertyát is. Jól mutatnak a pulton, az étkezőasztalon és a polcon egyaránt.

Ha pedig boltban jársz, ne feledkezz el az almáról, körtéről, sütőtökről, szilváról és narancsról. Ha kisebb dísztököket is beszerzel, az is jó ötlet. Mindezek után vedd elő az összes olyan poharadat, amely narancssárga, téglapiros, rozsdabarna vagy zöld. Ugyanilyen színű konyharuháidat is készítsd elő.

Levelek és ágak

Fotó: Shutterstock.com

Az őszi falevelek színei önmagukban is az otthonosságot és a melegséget sugározzák. Ha egy csokorral teszel egy kisebb vázába, és a konyhapultra helyezed, akár egy hétig is feldobhatja a hangulatod. De az őszi levelek pályafutása itt még nem ér véget. Fel is fűzheted őket egy hosszabb zsinegre, és kiakaszthatod az ablakba, lelógathatod a felső konyhaszekrényről, vagy a tetejére is felkötheted. Készíthetsz a falevelekből koszorút is, amelyet akár a konyhaszekrényre, akár az ablakba is felakaszthatsz.

A kisebb faágakat vagy bogyókkal díszített gallyakat rendezd el vázába, majd tovább díszítheted a szebb falevelekkel. A bogyós vesszőkből is alkothatsz kisebb-nagyobb koszorút, amelyeket az ablakon és a konyhabútoron túl az ebédlőasztalra is tehetsz. Készíthetsz egy kosarat is, amelyben elhelyezhetsz terméseket, leveleket és gyümölcsöket is. Teheted például a pult mellé, egy kisebb székre.

Ehető díszek

Fotó: Shutterstock.com

Egy konyhában mi sem természetesebb, mint az, hogy a díszek és dekorációk ehetők. Éppen ezért ősszel különösen hangulatos a különböző terméseket szépen elrendezve a pulton vagy épp a konyhaasztalon tárolni. Remekül mutat egy tál alma, amelyet még különlegesebbé tehetsz, ha közé tűzdelhetsz egy-két szebb falevelet. Ugyanígy a körte, a szilva és a szőlő is önmagában díszít, mondjuk, egy fonott kosárban vagy gyümölcstálban. Mindhárom egyben pedig lucullusi látványt nyújt például egy tortatálban elrendezve.

Kihagyhatatlan az őszi konyhai dekorok közül a sütőtök. Vehetsz kisebb-nagyobb méretben, és becsempészheted a nyitott polcokra, a pultra, a konyhaablak párkányára, vagy épp egy szebb tortatálon is remekül mutat. Ha egy fonott kosárba teszed a sütőtököt, igazán rusztikus hangulatot adhatsz a konyhádnak ezzel az egyszerű díszítéssel. Sokáig bírja bármelyik fajta sütőtök, de a legjobb benne az, hogy amikor megsütöd, az illata belengi az egész konyhát vagy akár az otthonod minden zegét-zugát. Így is hozzájárul a ’bekuckózós’ hangulatodhoz.

Nem is gondolnád, hogy ezek is őszi díszek lehetnek!

Fotó: Shutterstock.com

Konyharuhából sosem elég, már csak azért sem, mert környezettudatos választás a papírtörlő helyett. Ugyanakkor remek díszítőelem is. Nem kell azonnal elrohannod valami sütőtökös vagy egyéb őszi mintás darabért, mert elég, ha találsz az otthoniak közt narancssárgát, rozsdabarnát, terrakotta- vagy téglaszínűt. Kellemesen őszi hangulatúvá teszi a konyhát, ha ezeket elhelyezed a sütő fogantyúján, a konyhapulton vagy csak a megszokott helyén.

Az is pénztárcabarát megoldás, ha szintén a narancssárga, rozsdabarna, terrakotta- vagy téglaszínű bögréidet és tálkáidat veszed elő, és ezekkel díszíted a polcokat vagy helyezed el a pulton. A konyhaablak függönyét is lecserélheted rozsda-, okker, mustár-, mélyvörös vagy olívazöld színűre. Az is elég, ha csak kiegészítőként egy drapériát csíptetsz fel az eredeti fehér függönyre. Ugyanígy az ebédlőben is használhatod ezeket a színeket a terítőkön, székpárnákon és tányéralátéteken.

Már ősszel előveheted a fényfüzéreket, mert utánozhatatlanul meleg hangulatot ad minden helyiségnek, ahol használják. Felteheted a konyhaszekrény tetejére, le is lógathatod az oldalán, de akár a pult belső részére is kihúzhatod. Keretezheted vele a gyümölcstálat vagy épp a sütőtökös kosarat. Az ablakkeret körül is kiváló helye van, ahol őszi levelekkel teheted még látványosabbá.

Sütőtökös pite

Fotó: Shutterstock.com

Hozzávalók:

  • 1 csomag pizza (élesztős) tészta
  • 500 g sült sütőtök (a héja nélkül)
  • 3 tojás
  • 2 dl tejszín
  • 20 dkg barna cukor
  • 2 teáskanál őrölt fahéj
  • fél teáskanál őrölt gyömbér
  • fél teáskanál őrölt szerecsendió
  • fél teáskanál szegfűszeg
  • csipet só

Elkészítése:

  1. Béleljük ki a piteformát a tésztával. Vágjuk le a szélét és tegyük hűtőbe a tésztát.
  2. Melegítsük fel a sütőt 180 fokra.
  3. Tegyük egy tálba a sült sütőtököt, a tojásokat, a fűszereket, a tejszínt és a cukrot. Alaposan turmixoljuk össze kézi botmixerrel. Lehet habverővel vagy kézzel is összekeverni.
  4. Öntsük a keveréket a tésztával kibélelt piteformába.
  5. Süssük addig, amíg a közepe is megsül puhára. Ez nagyjából 40-50 perc.
  6. Kihűtve tálaljuk tejszínhabbal a tetején.

Almás sütemény

Fotó: Shutterstock.com

Hozzávalók:

  • 15 dkg liszt
  • 15 dkg kristálycukor
  • 10 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 3 nagyobb alma
  • 3 evőkanál rum
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • 3 teáskanál őrölt fahéj
  • csipet só

Elkészítése:

  1. Egy 23 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, vagy kenjük ki vajjal.
  2. Egy tálba keverjük habosra a vajat és a kristálycukrot.
  3. Amikor kifehéredik a vaj, egyesével adjuk hozzá a tojásokat, és keverjük el azokkal is.
  4. Adjuk a tojásos keverékhez a rumot és a vaníliaaromát.
  5. Keverjük hozzá a lisztet, a sütőport, őrölt fahéjat és a sót.
  6. Ebbe a keverékbe szórjuk bele a kockákra vágott almát, és keverjük bele.
  7. Öntsük a tésztát a tortaformába, és simítsuk le a tetejét.
  8. Szórjuk meg a tetejét egy kis cukorral.
  9. 180 fokos sütőben süssük 40 percig.
  10. Hagyjuk a tortaformában kihűlni, majd tálaljuk tejszínhabbal vagy vaníliafagylalttal.

Címkék: ehető díszek, ősz a konyhában, almás sütemény, sütőtökös pite

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!