Nyugalom helyett túlterheltség
Az alvóvárosokba, vagyis a városok környékén lévő településekre általában a békés gyereknevelés reményében költöznek ki az emberek. Ez az életmód ugyanakkor sokszor csak addig idilli, amíg a gyerek közösségbe nem kerül: ettől fogva állandó harc következik az idővel, ami a gyerekek életét is megnehezítheti.
Az agglomerációs településekre való kiköltözés legnagyobb hulláma a '80-as években indult, majd a rendszerváltás után vett újabb lendületet. Elsősorban a középosztály indult el kifelé a városból. Manapság is sokszor megfigyelhető, hogy amikor megszületik az első gyerek, a család elköltözik valamelyik agglomerációs településre.
Ám egyre nagyobb az ellentétes irányú mozgás is: sok család a gyerekek óvodába, iskolába kerülésével egy időben jön rá, hogy mennyi időt vesz el az ingázás – néha pont annyit, hogy ne tudják érdemben kiélvezni a kertet és a jó levegőt, ami miatt kiköltöztek a városból.
Semmire sincs idő
Az elővárosi szülők jó része ugyanis nem az újonnan választott településeken dolgozik, hanem megtartja régi, városi munkahelyét. Ez azt is jelenti, hogy nemigen tudna ötig, fél hatig odaérni a gyerekért a lakóhelyhez közeli óvodába, iskolába, így a legtöbbször együtt ingázik a család.
Vajon milyen jelek utalhatnak arra, hogy a gyerek túlterhelt, és nem ártana kicsit visszavenni a programokból?
- Soha nem látjuk őket csendben relaxálni: ha az elmúlt héten egyszer sem látta, hogy a gyerek semmittevéssel tölti az idejét, lehet, hogy baj van.
- Olyan, mint egy kis öregember: ha fáradtnak látszik, nem alszik jól, fejfájásra panaszkodik, vagy egyszerűen csak nem érzi jól magát, akkor lehet, hogy felborult az egyensúly az életében.
- Nem szereti, amit korábban szívesen csinált: ha túl sok olyan dolgot hagyott el mostanában, ami korábban örömet okozott neki, ideje felfigyelni a jelekre.
- Romlanak a jegyei: lehet, hogy nem tudja befejezni időben a házi feladatot a túl sok különóra miatt.
- Szorongóvá vagy hisztissé válik: az is intő jel, ha gyakran letört, kerüli a barátait vagy a családtagjait. Különösen érdemes felfigyelni arra, ha a korábban elválaszthatatlan legjobb barát vagy barátnő tűnik el a színről.
- Elmaradoznak a családi vacsorák: ha a gyerek folyton a kocsiban, útközben eszik, az sem neki, sem a családi kapcsolatoknak nem tesz jót.
- Nagyon függ a felnőttektől: ha egy gyerek mindig a felnőttektől várja az útmutatást arra nézve, mit csináljon, az a túlterheltség jele is lehet. Az egészséges fejlődéshez szükség van be nem osztott szabadidőre.
Néha az elővárosi intézmények zsúfoltsága vagy nem megfelelő színvonala miatt dönt a család a közös ingázás mellett. Ovi és suli után pedig még a bevásárlást és az egyéb elintézendőket is meg kell oldani valahogyan, ami azt jelenti, hogy estig senki sem ér haza. Ráadásul a szülők logisztikai feladatai sokkal tovább tartanak, mintha mindenki a lakóhely közelében élné az életét: az elővárosban lakó gyerekek közül sokan ugyanis még a felső tagozatban sem tudnak máshogy hazajutni, mint a szüleik autójában.
Ez persze a legtöbbször nem az ő önállótlanságuk, hanem a rossz közlekedési helyzet eredménye: sok újonnan épült lakónegyed az alvóvárosokban szinte csak autóval közelíthető meg, a buszmegálló kilométerekre van, vagy ha a közelben is található, csak ritkán járnak az ezt érintő járatok.
Különóra bármi áron
A kicsik még viszonylag jól eljátszanak a napköziben, és legalább a házi feladatot is elkészítik az iskolában, de a nagyobbak bizony már unatkoznak délután – különösen, ha az osztálytársak jó része korábban hazaindul. A szülők pedig, félve attól, hogy elkallódik a gyerek, inkább betáblázzák az életét: minden napra jut különóra, edzés, nyelvtanulás.
Gyakran annyi, hogy a gyerek az esti hazaérés után kezd el másnapra tanulni, vagyis a lefekvés ideje is sokszor kitolódik. És hol van még a valóban szabad idő, amit akár csak a plafon bámulásával, vagy egy nem kötelező könyv olvasásával tölthetnének! Középiskolás korban már az is előfordulhat, hogy a gyerek inkább beköltözik a városi iskola kollégiumába, hogy ne az utazgatással menjen el az ideje.
A kisebbeknél, akik még nem tudnak egyedül eljutni a különórákra, épp fordított a probléma: vagy az egyik szülő (általában az anyuka) délutánja telik a gyerekek életének szervezésével, vagy csak az óvodában, iskolában helyben elérhető foglalkozások jöhetnek szóba, hiszen a szülők mindketten sokáig dolgoznak.
Még nincs hozzászólás