A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Nem tehetek róla, szerelmes vagyok

Dalok, versek, filmek, regények szólnak a szerelemről. A szerelemről, amely ha bennünket eltalál, úgy érezzük, mindennél fontosabb, Nincs a világon más érzelem, amely miatt annyi bűnt elkövetnek és megbocsátanak, mint a szerelem. Szerelem miatt bomlik fel sok ezer család élete. Szerelemféltésből verik férfiak a feleségüket, diákok ezrei azért nem tanulnak, mert szerelmesek. A szerelem szinte mindenre magyarázat?

Fotó: Shutterstock.com

Tanulás kontra szerelem

A kamaszkori szerelem, az első, talán mind közül a legszebb, talán a legfontosabb is. Csak ő, csak én, soha el nem múló örök érzés, végig a gerincen. A serdülő számára semmi sincs, csak a délután, amikor majd találkozunk, s az a borzongató csók!

Az érintések, melyek egy nagy titokkal terhesek, azzal a filmeken látott, versekben leírt félelmetes, első igazi összebújással, ami a szülők szerint nem is mindig olyan jó. S talán tényleg nem, először, másodszor talán sokadszor sem. Mert még suta a kéz, ügyetlen az ölelés, de tanulják szorgalmasan. Nem is szeretnének mást tanulni. Így aztán bizonyos szempontból az első szerelem rosszkor jön.

Romlik a bizonyítvány. A kamasz csak fizikailag van ott az iskolában, közben kibámul az ablakon, fogalma sincs, miről van szó, amikor a tanár a táblához kihívja.

S ha a pedagógus igazi nevelő, ránéz kamasz diákjára, és tudja, szerelmes. Na menj a helyedre, mondja, és magában talán mosolyog. Aztán beszél a szülőkkel, és megpróbálják kitalálni, mit lehet a szerelmes kamasszal kezdeni. Rendszerint nem sokat. A tiltás semmit sem ér, a büntetés sem.

(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2023. évfolyama 8. számának 49. oldalán!)

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!