A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Nekem (le)égő gyerekek nélkül strandolni

Az ókorban is nagy szeretettel hódoltak a fürdőzés rítusainak, hiszen a megtisztulás folyamata vagy épp a forró vízben való ejtőzés képes volt feledtetni a fáradságos napokat. Néha el is fog a vágy, és kiülök télen valamelyik termálvízbe fejet szellőztetni. Fagypont közeli a hőmérséklet, így fel sem merül, hogy bárki a családból csatlakozna hozzám. Teljes a nyugalom, múlnak az izomgörcsök és a hétköznapi gondolatok. Nyáron ne is számíts ilyenre barátocskám! - szoktam nyugtázni az elmúlt másfél órát a forró zuhany alatt.

Fotó: Shutterstock.com

Mert nyáron másfél óra csupán csak azzal telik el, hogy mindenkinek a törülközője, játéka, úszószemüvege, kulacsa, faktorszáma és testvére bekerüljön a kocsiba. Nincs az a forgókapu, amin átférnék a gyerekek cuccaival, ezért a Beköltözés a strandra-hadművelet logisztikailag a déli határzár megépítésével vetekszik. A behurcolt készletek nagyobb kupacot tesznek ki, mint az autó a parkolóban. Nem tudom, hogyan csinálom, de valahogy mindig beférünk.

Most jön a neheze. Ideális helyet találni. Ha az ember gyerekekkel érkezik, és a nap végén épp ésszel akar távozni, akkor az ideális hely a következő kritériumoknak kell, hogy megfeleljen:

– távol legyen azoktól a figuráktól, akik csupán azzal, hogy (szerintük) strandolnak, tönkretehetik a napunkat;
– valami messziről is látható tereptárgy szomszédságában legyen, hogy az elkalandozott fiókák visszataláljanak;
– legyen a közelben egy család, aki már félig kész van a homokvárral, így nem kell elölről kezdenünk egyet, csak rászabadítom a srácokat az övékére;
– ne a legnagyobb ricsajban kempingezzünk, mert akkor lőttek az ebéd utáni alvásnak, és mindenki nyűgös lesz a nyűgös gyerekektől;
– rálássak a gyerekek kedvenc medencéjére, de ne legyünk kilométerekre a mosdóktól és a büféktől;
– ne legyen kuka a közelben, mert azok egy forgalmas napon hamar megtelnek, vonzzák a darazsakat, és büdösek.

E paradicsomi pont megtalálására csak percek állnak a családfő rendelkezésére, összesen annyi idő, amíg egy túlpörgött gyerek futás közben levetkőzik, és elér az első medencéig. Ebben a pillanatban már pontos koordinátákkal kell ellátnom a táborhelyről, amelyet röpke fél óra alatt komfortossá teszek, és úgy tájolok, hogy a homokos lábú szomszéd kölykök ne a mi törülközőnkön szaladjanak át.

Minden a helyére került, erős vár a mi matracunk. Most jönne az, hogy leheveredés, napozás, olvasás…

Majdnem a fröccsözéssel folytattam, de iszogatni vagy az elkényelmesedés felsorolt formáit művelni munka közben, ugye, nem szabad. Merthogy ettől kezdve kőkemény meló a strandolás: 20 percenként végigkenni mindenkit napkrémmel, fagyit hozni, főtt kukoricát kutatni, lángosokkal egyensúlyozni és lebeszélni magam a bugyogó vizű medencékről – néha úgy érzem, inkább egy munkanap, mint ez.

A minap egy hamisítatlan fürdővárosban jártam üzleti úton. Bükfürdő, verőfényes napsütés, a család 200 kilométerre! Kell ennél több, ha valaki nyugodtan akar fürödni? Mikor a hivatalos program véget ért, a többiek kérdezték, velük tartok-e egy pár italra. Nemet mondtam, mert már csak arra a pillanatra tudtam gondolni, amikor csomagok nélkül, pusztán egy törülközővel átlibbenek a gyógyfürdő kapuján.

Gyorsan haladtam az öltözők felé, egy pillantást sem vetve a vízi játszótérre; a csarnokban is csak azért lassítottam, hogy a fürdő kabalafigurájának az arcába röhögjek. Na, Toboz Ottó, látsz nálam matracot vagy gumilabdát? Mint egy túlpörgött gyerek, már a folyosón vetkőzni kezdtem. A 34 medencéből csak egy érdekelt; a legközelebbi. Beleereszkedtem a termálvízbe, és élveztem, hogy senki sem ugrál rajtam. A buborékok a fülem tövéig pezsegtek, hátradöntöttem a fejem…

Déltől kettőig bámultam csukott szemmel a napba, majd arra ébredtem, hogy grillezni lehetne a homlokomon. Hirtelen nagyon hiányozni kezdtek a gyerekek, akik még sosem hagyták, hogy tíz percnél tovább szunyókáljak a strandon. 

Címkék: család, nyaralás, strand, napozás, strandolás, apa-gyerek kapcsolat, vidám írás, fürdőzés

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!