Munka + ruha = munkaruha?
Talán kevesen tudják, de a gesztikuláción és a mimikán kívül az is nonverbális kommunikációnak számít, hogy milyen tárgyakkal vesszük körbe magunkat vagy hogyan öltözünk fel.
A megjelenésünk rengeteg mindent mesél rólunk: a nemünkről, a korunkról, az életmódunkról, a társadalmi és anyagi helyzetünkről, sőt, a szakmánkról is. Gondoljunk csak arra, hogy ha meglátunk valakit edzőruhában, egyértelmű, hogy sportolni volt. Ha valaki drága táskát, karórát visel, azt sugározza magáról, hogy jó módban él. Ha pedig valakin fehér köpeny van, azonnal tudjuk: orvos.
Ezeken az egyértelmű eseteken kívül a tetoválásunk, a sminkünk, az ékszereink, a hajviseletünk vagy épp a telefonunk, a laptopunk, de még a jegyzetfüzetünk is sok mindent elárulhat egy jó szemű HR-esnek. Éppen ezért igyekezzünk az adott munkakörnek, a cég imidzsének és nem utolsósorban a személyiségünknek megfelelően kiválasztani, mit veszünk fel az állásinterjúra.
Ha felvételt nyertünk, fontos, hogy betartsuk az adott szakma dress code-ját. Vannak olyan hivatások, ahol biztonsági vagy higiéniai okokból védőfelszerelést, munkaruhát kell viselni. Ugyancsak előírhatnak egyenruhát olyan foglalkozásoknál, ahol fontos, hogy látsszon, az adott cég alkalmazásában állunk: például légi kísérőknél, pincéreknél vagy éppen bolti eladóknál.
Más szakmák esetében több szabadságot kapunk, és ha van is öltözködési kódex, viselhetjük a saját ruháinkat.
Egy banknál vagy multinacionális vállalatnál dolgozva, bár elegánsnak kell lennünk, egy-egy jól megválasztott kiegészítővel kifejezhetjük az egyéniségünket. Az extremitást azonban kerüljük, mert nem biztos, hogy mindenkiben a szakmaiság érzetét kelti.
Ugyanakkor léteznek olyan területek is, ahol az extravagáns, hivalkodó öltözék kifejezetten hozzátartozik a megjelenéshez: gondoljunk csak egy előadóművészre, egy stylistra vagy akár egy dekoratőrre. Ezeknél a hivatásoknál a megjelenés egyfajta cégér, ami utal az illető munkásságára.
Még nincs hozzászólás