Min múlhat az önértékelés?
Vajon min múlik, hogy az egyik ember szilárd önbizalommal, ide nekem az oroszlánt is hozzáállással indul neki a kihívásoknak, mások viszont csak annyit szeretnének, nehogy baj legyen, és már előre borítékolják maguknak a kudarcot? Mitől függ, hogy mennyire értékeljük magunkat?
Eric Berne kanadai származású pszichiáter, a tranzakcióanalízis nevű pszichológiai irányzat megalapítója szerint gyerekkorunkban mindenki lelkébe beleíródnak a sorskönyvi parancsok, előírások és engedélyek, így alakul ki az úgynevezett sorskönyv.
Ezt Berne még végzetszerűnek tartotta, ám a későbbi pszichológiai kutatások kiderítették, hogy korántsem ennyire kőbe vésett a dolog, sőt, rugalmas és változtatható. Mivel egy kisgyerek még teljes egészében a szüleitől függ, a szeretetük megtartása érdekében igyekszik tudattalanul megfelelni annak, amit a szülei kimondva-kimondatlanul, tudatosan vagy anélkül felé sugároznak.
„Ha például a gyermek rosszkor, nehéz körülmények közé, nem vártan születik, megkaphatja az egyik legkeményebb, legsúlyosabb gátló parancsot: »ne létezz«. A szülőknek sokszor nincs elég idejük, energiájuk rá, keveset törődnek vele, nem mindig tudnak reagálni a testi-lelki igényeire.
Gyakran ezekből a kicsikből lesznek a tökéletesen alkalmazkodó jó gyerekek, akik igyekeznek a lehető legkevesebb gondot okozni – meséli Novák Ágnes senior coach, tréner. – Nem csoda, ha felnőttként is gyakran felveszik a »bocsánat, hogy élek« stílust."
Az örök gyerekektől a túlkontrollált személyiségig
Nem segít a szilárd önbizalom kialakulásában ennek a helyzetnek az ellenkezője sem: amikor a szülő a gyereket tekinti élete „fő művének”, minden kívánságát lesi, mindent megtesz helyette, csak épp önállósodni nem engedi.
Ez a viselkedés a „ne nőj fel” parancsot hordozza magában, a gyerek pedig sok esetben engedelmesen örök gyerek marad, aki még harmincévesen is a „mamahotel” vendégszeretetét élvezi. „Az élete voltaképpen egyszerű ebben az önállótlanságban, csak épp az önbizalomnak, cselekvőképességnek lesz később is híján” – magyarázza Novák Ágnes.
Számos más parancs is létezik, amely felnőttként is alááshatja az önbizalmunkat: a „ne légy önmagad!” parancs (vagyis a gyerekkorban jó viselkedéssel kivívható szeretet és elismerés) hatására például úgy érezhetjük, hogy csak akkor vagyunk szerethetőek, ha valódi természetünket jó mélyen elrejtjük a szüleink által elfogadottnak tartott „jó magaviselet” alá.
Ezt a programot működtetjük később felnőttként is, minden szavunkat, mozdulatunkat kontrollálva. A „ne csináld!”, a „ne tégy semmit!” és a „ne légy fontos” parancsok arra késztetnek, hogy a háttérbe húzódjunk, mindent feladjunk, ami sikerrel kecsegtet, vagy épp a hibáktól félve ne merjünk döntéseket hozni. A „ne tartozz sehová”, „ne légy közel” és a „ne érezz” parancsok az érzelmi életet és a társas kapcsolatokat képesek megmérgezni.
A tudat mélyén rejlő programjaink
Ám nemcsak a tudat alatti, gátló utasítások, hanem azok az üzenetek és túlélési mechanizmusok is alááshatják az önbizalmunkat, amelyeket az „oké vagyok” állapot elérésének érdekében gyerekként felvettünk.
Az úgynevezett driverek azok a szinte automatikus reakciók, amelyek stresszhelyzetben bújnak elő a tudat legmélyebb rétegeiből. Aki például a „légy tökéletes!” driver szerint működik, úgy érzi, csak akkor értékes tagja a társadalomnak, csak akkor szerethető, ha mindenben a maximumot nyújtja.
A „szerezz örömet másoknak!” driver által vezérelt emberek csak akkor érzik magukat okénak, ha mindig mások érdekeit helyezik előtérbe. A „tégy erőfeszítést!” driver tárgya a folyamatos, kemény, ám legtöbbször eredménytelen vagy befejezetlen munka.
A parancsok átírhatók!
De vajon hogyan lehet átírni ezeket a parancsokat? Novák Ágnes szerint az első lépés annak tudatosítása, hogy milyen gátló parancs vagy utasítás foszt meg minket az önbizalomtól.
Ha pedig sikerült ezt azonosítani, érdemes engedélyt adnunk magunknak a parancsban foglaltak ellenkezőjére: nyugodtan lehetünk önmagunk, viselkedhetünk időnként gyerekesen, kiadhatunk nem egészen tökéletes munkát a kezünkből.
Az önbizalom természetesen nem csak a szülőkön múlik - ha csakis rajtuk állna, nem tapasztalnánk olyat, hogy két testvér teljesen másként áll az önbecsüléssel.
Novák Ágnes szerint lényeges, hogy gyerekként milyen szerepet töltünk be az óvodai csoportban vagy az iskolai osztályban: vezérek vagyunk vagy inkább számkivetettek, elfogadásra találunk, vagy szerepet kell játszanunk. A tanárok, edzők és más tekintélyszemélyek is elültethetnek a gyerek lelkében gátló parancsokat, kialakíthatnak drivereket. A szülőnek érdemes figyelnie arra, hogy érzi magát a gyerek a közösségben, és ha kell, időben ki kell menekítenie őt a számára nem megfelelő közegből, hiszen akár a felnőttkori életminősége is múlhat ezen.
„Érdemes felismerni, mi az, ami valójában fontos a számunkra – mondja a tréner. – Hogy például tökéletesnek mutassuk magunkat, vagy hogy maradjon energiánk az élet élvezetére? Nagyon sok függ attól, milyen mély a sérülés, milyen trauma váltotta ki, és hogy kitől származik a gátló parancs" – teszi hozzá Novák Ágnes.
Ha szülőként szeretnénk a lehető legkevesebb gátló parancs mellett felnevelni a gyerekeinket, érdemes arra figyelni, hogy minél inkább elfogadjuk őket. A szülők maguk is képesek már a gyerekkor folyamán feloldani jó néhány korábban elültetett gátló parancsot.
Ha valami olyat mondtunk, ami érzésünk szerint nem volt helyes, érdemes beszélgetni róla a gyerekkel, bevallani, hogy mi sem vagyunk tökéletesek, de utólag le tudjuk vonni a tanulságot, és okulunk belőle.
Még nincs hozzászólás