Miért lennénk egyedül?
Kedves, fiatal barátnőm, én azt gondolom, hogy csak a nagyon öreg emberek vannak, lehetnek egyedül. Azok, akik már olyan régóta élnek, hogy meghaltak mellőlük régen a szülők, a társak, a barátok.
Azok, akiknek nem született gyerekük, és hosszú életük végén nem ugrálnak körülöttük unokák, dédunokák. Nem telefonál rájuk a fiuk, lányuk. Igen, ők valóban lehetnek nagyon egyedül. Egy fiatal azonban sohasem. Hiszen, amíg az ember fiatal, élnek a szülei, esetleg a nagyszülei, hogyan is lehetne hát magányos?
Jó, értem én, hogy az ember, amikor már felnőttkorba lépett, saját családra vágyik. A szülők nem helyettesítik sem a szerelmeket, sem a barátokat. Az önálló, felnőtt életnek jár a saját jogú család, a férj vagy barát, aki csak az övé.
Azonban tévedsz, ha azt gondolod, hogy ha a lány férjhez megy, akkor attól kezdve a karácsony csupán romantikus összebújás. A karácsony az évnek egyik legnehezebb, konfliktusokkal leginkább terhelt ünnepe.
Nem csak azért, mert az ajándékok beszerzése, a lakás kitakarítása, az ünnepi menü előteremtése fárasztó.
Nem. Ezek közül semmi sem könnyű, mégis legtöbbször a nők feladata. Bizony, ha majd már nem leszel egyedül a fa alatt, az lesz a gond, hogy túl sokan lesztek.
S nagy a valószínűsége annak, hogy neked kell majd kitalálni és beszerezni valamit az anyósodnak, a párod testvérének, a kishúgának. A nagyinak meg a sógorodnak, sógornődnek, meg annak a pimasz kis kölyküknek. S akkor még ott van a saját anyukád, apukád, nagyid.
Ez sem könnyű, de az igazi nehézség akkor kezdődik, amikor meg kell hívni, vagy meg kell látogatni a párod szüleit, testvéreit, azok családjait, a saját szüleidet. S amikor ki kell találni a sorrendet. Hova megyünk szenteste, hova második, harmadik nap. Hol lesz a gyertyagyújtás.
Kit kell meghívni, s akiket kell, lehet-e egyszerre, vagy külön napon? Mert ki tudja, hogy kijönnek-e egymással, a te nagyid az ő anyukájával. Hidd el, hogy nem könnyű két család szokásainak, ízlésének, elvárásainak megfelelni.
Persze lehet okosan csinálni, ha az ember elég bátor. S azt mondja a családja minden egyes tagjának, beleértve a sajátjait is, hogy a szenteste a miénk. Ketten akarunk gyertyát gyújtani, egy pohár jó borral a szépen megterített asztalnál a saját ízlésünk szerint vacsorázni. Nem főzzük azt, amit a papa szeret, nem sütünk bejglit, legfeljebb veszünk a cukrászdában, akkor is, ha a család ezt nem nézi jó szemmel.
Így lenne jó, de tapasztalatom szerint ezt nem merjük megtenni. Meg akarunk felelni, s ez annyira fárasztó, hogy a végén semmi másra nem vágyunk csak ágyba bújni.
Ezért én azt mondom, nem is olyan rossz dolog szingliként elmenni a szülőkhöz vacsorázni, s utána otthon, egyedül egy jó pohár pezsgővel bekuckózni a tévé elé, megnézni valami csöpögős, romantikus filmet, jó nagyot bőgni, s átaludni ezt a szeretet ünnepének becézett, fárasztó őrületet.
Még nincs hozzászólás