Mese a csúcsdíszről
Idén ünnepeljük az első közös karácsonyunkat a párommal, amihez közös fa is jár, és mivel szeretjük a teátrális, szentimentális jeleneteket, elindultunk beszerezni a csúcsdíszt (aminek a feltűzéséért évek múltán majd a gyerekeink és az unokáink is versengeni fognak.)
A legtökéletesebb csúcsdísz megtalálásának helyszínéül Szentendre belvárosa, azon belül is egy sárga, mediterrán házikó ígérkezett. Kívülről semmi érdekeset nem láttunk, maximum az ajtóban álló hatalmas diótörő figura utalt rá, hogy jó helyen járunk: ez a Karácsony múzeumnak becézett, híres-neves Hubay Ház.
Belépve aztán felcsendültek a plázákból ismert adventi melódiák, és menthetetlenül ránk zúdult a minden négyzetcentiméterből áradó karácsonyi varázs. Igazi vizuális örvénylés volt ez: bárhová néztünk, szakállas Télapók, aranyporos angyalkák, zöld girlandok, villogó égősorok, színes üveggömbök. Csak álltunk ott, mint kisgyerek a cukorkaboltban, letörölhetetlen mosollyal az arcunkon.
Miután felocsúdtunk, elkezdtük körbejárni a többszobás szalont. A dekorációkat különböző témák szerint szedték csokorba: a teljesség igénye nélkül volt angyalkás, krampuszos, mikulásos, amerikai, és natúr sarok. Persze találkoztunk extrém dolgokkal is: rövidnadrágos hawaii télapóval, horror tündérekkel, szőrös plüssbagollyal, vagy fára akasztható, színes gyümölcs- és zöldségfigurákkal. Lehet, hogy én vagyok túlságosan maradi, de se csillámporos répát, se üvegből öntött pókot nem akarok a fára aggatni, még ha a pókról ki is derült, hogy igazi karácsonyi totemállat, hiszen nem egy verzióban árulták.
Mivel a párom is konzervatívabb lelkivilágú, így a hagyományos díszek felé vettük az irányt. Egy belső helyiségben igazi minikiállításba csöppentünk. A falat múlt századi üdvözlőlapok borították, a vitrinekben pedig régi korok díszeit lehetett szemügyre venni. Ezek között kapott helyet egy zöldre festett, madártollakból készült fenyő is: valószínűleg ez lehetett a műfenyők egyik első példánya. És hogy ne csak üveg mögül szemlélhessük az elmúlt idők ünnepi csodáit, különböző évjáratú karácsonyfákat is állítottak. A '60-as, '70-es, '80-as éveket reprezentáló fáknál pedig igazi üdvrivalgással konstatáltuk, ha találtunk a családi karácsonyi dobozból ismerős díszeket – még ha a legtöbb már rég nem is került elő a szekrényből.
Annyira elment az idő a nézelődéssel, hogy majdnem elfeledkeztünk a küldetésről: beszerezni a saját családi csúcsdíszünket. Hosszas vacillálás után egy egyszerű, aranyos-ezüstös dísz mellett döntöttünk, és hozzácsaptunk egy csengettyűt is: legyen mivel csengetnie a Jézuskának, ha megérkezik. Dolgunk végeztével pedig csillámporos lélekkel, és valami gyermeki csodavárással indultunk neki a fővárosnak, na és az előttünk álló közös karácsonyok sorának.
Még nincs hozzászólás