Már nem izgatnak a pasik. Révbe értem
Nem gondoltam soha, hogy egyszer a saját gyerekemet fogom kidobni a házamból. Pedig ez történt.
A válásunk volt mindennek az oka. A válásunknak pedig a rendszerváltozás. A rendszerváltozás utáni évben történt ugyanis, hogy az én sármos, sportos, jóképű gyógyszerész férjemet, a lányom apját kirúgták a gyógyszergyárból, ahol előtte dolgozott.
Fél évig nem talált munkát, összetört, a betegségébe menekült. Az infarktus után elkezdte kímélni magát. Abbahagyta a futást, nem járt teniszezni. Keserű ember lett, sértődött. Egész álló nap a tévé sportcsatornáit nézte, és egy fillért sem keresett.
Ez ráadásul nem is érdekelte. Gondolta, nekem jó állásom van magas fizetéssel. Ő minek strapálja magát. Már minden apróság miatt egymásnak ugrottunk. El akartam válni tőle, de úgy éreztem, most nem lehet. Ugyanabba a csapdába kerültem, mint egykor az anyám.
Tudtam, ha elhagyom, neki vége. Különben is, a lányom imádta az apját. Abban a korban volt, amikor a válás tönkretette volna az életét. Így aztán maradt minden a régiben. 41 éves voltam, amikor anyámmal először leültünk őszintén beszélni.
Azt mondta, figyelj ide, kislányom, én megbántam, hogy apáddal maradtam, nekem már mindegy, én öreg vagyok. De előtted ott az élet. Még nem késő, válj el, próbáld meg, kezdjél új életet.
Megpróbáltam. Könnyen váltam el Tibitől, ahogyan az érett alma pottyan le a fáról. A lányom azonban a válás után, ahol tudott, keresztbe tett nekem. Nem mondta, de éreztette, hogy nem tudja nekem megbocsátani, amiért elhagytam az apját.
És akkor egyszer kicsúszott a számon az a mondat, amit pedig soha nem akartam kiejteni: mondd, miért gyűlölsz, amikor rátok áldoztam a fiatalságomat? Hogy gyűlöltem, amikor anyám, annak idején, az én gyerekkoromban ezt mondta.
Hányszor megfogadtam, hogy ezt én a számon soha ki nem fogom ejteni. Mégis megtettem. Nem kellett volna. A lányom tizenhat éves volt akkor. Érzékeny kamasz lelke nem bírta elviselni. Egyik napról a másikra fogyókúrázni kezdett. Anorexiás lett.
A pszichológus azt mondta, azzal, hogy éhezik, ellenem lázad, és hogy próbáljak megbocsátani neki, próbáljam őt nagyon szeretni. Megpróbáltam. Nem volt könnyű, de végül sikerült. Csakhogy eltelt újabb öt év az életemből. Ő meggyógyult, hízott néhány kilót, felvették az egyetemre.
Ekkor voltam negyvenhét éves. Tudtam, hogy most, vagy soha. Rövidre vágattam és vörösre festettem a hajam. Akupunktúrával tizenkét kilót fogytam, és felvarrattam a melleimet. A cégemnél kineveztek ügyvezető igazgatóvá.
A vállalat karácsonyi partiján megismerkedtem egy nálam több mint tíz évvel fiatalabb, ambiciózus, fiatal mérnökkel. Eszembe sem jutott, hogy talán a karrierje miatt kezdett ki velem. Sebi volt az első férfi a válásom után, akit elfogadtam. Ő akkor egy csúnya válóper után, egy bérelt lakásban lakott.
Megismerkedésünk első évfordulóján beköltözött hozzám egy meglehetősen jó helyen lévő, meglehetősen elegáns budai lakásba. Negyvennyolc voltam akkor, a változókor kapujában. Ő harmincnyolc, a férfikor legszebb éveiben.
Gondolhattam volna, hogy ez képtelenség. Nem akarhat engem. Csak azért volt velem, mert egyengettem a karrierjét. De nem gondoltam. Elvakított a szerelem. Ő egyre magasabbra jutott a cégnél, engem kezdtek kifúrni feltörekvő, ifjú kollégáim.
Közel az ötvenhez öregnek számítottam. Nem vettem észre, hogy a munkatársaim összesúgnak a hátam mögött. Három év kellett, amíg rájöttem, hogy Sebi két kapura játszik. Nem volt bizonyítékom, de éreztem. Nem tudtam, ki az a másik nő az életében, de biztos voltam benne, hogy létezik. És hogy Sebi őt szereti.
Ezután még két évig tartott, mire rájöttem, hogy miközben velem bújik ágyba, a lányomat fűti. Nóri nem volt belé szerelmes. Szerintem semmi más célja nem volt, csak az, hogy bosszút álljon rajtam, amiért képes voltam az apján kívül más férfit is megszeretni.
Talán soha nem is jövök rá, hogy mi van közöttük, ha Sebi elém nem áll, hogy bevallja, szerelmes. Hiszen Nóri olyan, mint én. Csak hát fiatal, hozzá való. Rendben van, mondtam a lányom szeretőjének. A szerelem ellen nem lehet küzdeni. Úgyhogy szépen pakolj össze, költözz ki az életemből. Vidd a lányomat is. Most.
Nórinak persze esze ágában sem volt egy ócska albérletbe költözni az anyja volt pasijával. Amikor látta, hogy sikerült engem teljesen padlóra küldenie, kirúgta. Én azonban már nem tudtam talpra állni.
Először a munkámat veszítettem el, aztán az egyik rákszűrésemen kiderült, hogy zűr van. Kipakoltak. Két hónap alatt két évet öregedtem. Nóri ekkor rájött, hogy túllőtt a célon.
Soha nem fogom elfelejteni azt a beszélgetést. Borzalmas éjszaka volt. Sokat ittunk, és sokat sírtunk. Nóri elmondta, hogy mennyire fájt neki a válásunk, és az, hogy úgy látta, engem meg sem viselt. Elmondta, hogy akkor megesküdött, tönkreteszi az életemet. Ma már tudja, hogy igazságtalan volt. Fel kellett nőnie ahhoz, hogy rájöjjön, mekkora hibát követett el. Sírt, könyörgött, hogy bocsássak meg neki.
Én igazából azon az éjszakán kezdtem új életet. Hosszas utókezelések után meggyógyultam. Magamhoz vettem anyámat. Amikor Nóri férjhez ment, éppen abban a házban sikerült lakást venniük, ahol lakom. Már nem izgatnak a pasik. Boldog vagyok az unokáimmal. Révbe értem.
Még nincs hozzászólás