A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Láttad, hallottad, olvastad?

Íme 2020 legszebb arca!

Fotó: www.louisa-models.de

Egy jelenleg katonai szolgálatban lévő, 19 éves modell nyerte el a ’2020 legszebb arca’ címet. Yael Shelbia már korábban is többször az élmezőnyben végzett a rangos versenyen, de eddig még nem sikerült a győzelem. „Még soha nem lettem első semmiben, úgyhogy nagyon jó érzés. Tiszta szívből köszönöm minden szavazónak!” – hálálkodott Yael, aki jelenleg az izraeli légierőnél teljesít kötelező katonai szolgálatot.

Shelbia egyébként modellkedik is, már több alkalommal vett részt az egész országra kiterjedő divatkampányban. Az Instagramon közel egymillió követője van, családi állapota szerint hajadon, jelenleg a 35 éves milliárdos Brandon Korff barátnője,

Ezentúl Sir Lewis Hamilton!

Fotó: Shutterstock.com

Bár nem valószínű, hogy a Forma–1-es angol pilótát ellenfelei ezentúl Sir Hamiltonként hívják majd, de ami jár, az jár. Akit pedig II. Erzsébet üt lovaggá, mint Hamiltont, annak kötelessége is viselni a lovagi rang jelzését. A 35 éves Lewis Hamilton hetedik világbajnoki címével (amellyel Michael Schumacher rekordját állította be) érdemelte ki a lovagi rendet, akinek egyébként Az év sportembere elismerést adományozta a BBC brit közszolgálati médiatársaság.

Az uralkodói kitüntetéseket évente kétszer ítélik oda, először II. Erzsébet királynő júniusi ’hivatalos’ születésnapján, majd újév előestéjén. A mostani kitüntetési listán kiemelt számban szerepelnek a brit egészségügy dolgozói és önkéntes segítői. Az 1239 kitüntetett közül 229-nek a neve mellett szerepel, hogy a koronavírus-járvány elleni küzdelemben vállalt szerepéért részesült az elismerésben.

II. Erzsébet királynő a Brit Birodalom rendjének tagja (Member of the Order of the British Empire, MBE) címet adományozta például a 104 éves Ruth Saundersnek, aki végiggyalogolta a maratoni távot, így gyűjtve pénzt a London környéki helikopteres légimentő-szolgálatnak. Minden idők legidősebb kitüntetettje ugyanakkor a 106 esztendős Anne Baker, aki szintén az MBE címben részesült jótékonysági tevékenységéért.

Hányan laknak a fővárosi állatkertben? 

Nemrégiben ’népszámlálást’ tartottak a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Talán nem meglepő a tény, hogy a hazai állatkertek közül itt látható a legtöbbféle állat, de európai összehasonlításban sem állunk rosszul, ugyanis csak kevés helyen mutatnak be ennél több állatfajt. Itthon csak a fővárosi állatkertben látható például az óriásvidra, a csupaszorrú vombat és a rövidcsőrű hangyászsün. De nézzük a ’népszámlálás’ eredményét!

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 881 állatfaj 10 528 egyede él, amelyből az emlősöket 133 faj 1368 egyede, a madarakat 151 faj 1262 egyede, a hüllőket 130 faj 950 egyede, a kétéltűeket 30 faj 131 egyede, a halakat pedig 218 faj 6070 egyede képviseli. A gerinctelenek közül 213 különböző fajjal foglalkoznak, ezen belül 98 faj esetében van egyedi nyilvántartás, 666 egyedre. További 115 gerinctelen faj – elsősorban nagy egyedszámban tartott rovarok – esetében viszont nincs értelme az egyedi nyilvántartásnak, ezért ezek az állatok tenyészetenként szerepelnek a leltárban.

Az állatkert szakemberei sok ritkulóban lévő fajjal foglalkoznak, jelentős szaporítási eredményeket értek el 2020-ban a sörényes hangyászoknál, a szumátrai orangutánoknál, az ázsiai vadkutyáknál, az óriásvidráknál, a tapíroknál, a szürkenyakú koronásdarvaknál, valamint a tarvarjaknál is.

Megmentették a női focistákat

Fotó: Shutterstock.com

Nehéz napokat élhettek át a svéd bajnokság címvédő női labdarúgócsapatának tagjai. A Kopparbergs/Göteborg FC vezetése anyagi okokra hivatkozva jelentette be a feloszlatást, a lányok szögre akasztották a sportszárakat, mezeket, cipőket. De két nappal a szomorú bejelentés után megtörtént a csoda: a klub hirtelen jelentős ajánlatokat kapott potenciális befektetőktől, amelynek köszönhetően 2021-ben mégis harcba tud szállni, hogy megvédje bajnoki címét.

S hogy kik szerepelnek az adományozók névsorában? A tehetősebb vállalatok és más futballklubok (!) mellett nagyon sok magánszemély, sőt, a helyi sörfőzde is, bár mint mondták, hosszú távú aggályaik nem változtak. De a lényegen ez mit sem változtat, a lányok újra rúghatják a bőrt, hogy negyedszerre is megnyerhessék a Svéd Kupát. 

Éljen a jászkeszeg!

Fotó: Shutterstock.com

A jászkeszeg (Leuciscus idus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett ’Az év hala’ közönségszavazáson. A beérkezett 7683 szavazatból a közepes és nagyobb folyóink alföldi szakaszait kedvelő jászkeszeg 49 százalékos eredményével jelentős különbségű győzelmet aratott. A képzeletbeli ezüstérmet 31 százalékos támogatottságával a védett és viszonylag ritka, hazánkban főként hegy- és dombvidéki patakokban élő, mindössze 8-10 centiméteres fürge cselle (Phoxinus phoxinus) érdemelte ki. Míg az ősi vonásokat viselő és napjainkra erősen megfogyatkozott angolna (Anguilla anguilla) a voksok 20 százalékával lett a harmadik.

Az ezüstös színű pontyfélét, a jászkeszeget világos pikkelyei miatt Herman Ottó még ónos jásznak nevezte, alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, amiért gyakran összetévesztik a bodorkával vagy a vörösszárnyú keszeggel. Táplálékát zömmel az üledékben rejtőző gerinctelen állatok, férgek, puhatestűek alkotják.

Áramláskedvelő, de gyakran frissülő állóvizekben, így például a Tisza-tóban is megtalálható, a Balatonban ugyanakkor ritkaságnak számít. A jászkeszeg közepes termetű hal, amelynek kifogható legkisebb mérete 20 centiméter, de a 30 centiméter fölöttiek sem ritkák. Húsa szálkás, de ízletes, Magyarországon eddig – 1995-ben – horoggal zsákmányul ejtett legnagyobb példánya 3,86 kiló volt.

A segítő, okoskarkötő

Fotó: Shutterstock.com

Sokak számára jelenthet megnyugvást egy nemrégiben Angliában, Avonban forgalomba hozott okoseszköz. A karkötő segítségével ugyanis könnyen beazonosítható az eltévedt, önmagáról alig valamit tudó, Alzheimer-kórban vagy más demenciában szenvedő, idős ember. A digitális karkötő viselője nevét és legközelebbi hozzátartozójának elérhetőségét tárolja, amelyek a pántjához kapcsolt telefonos applikációból pillanatok alatt elérhetőek.

Ha valaki a karkötő közelében tartózkodik egy mobiltelefonnal a kezében, az NFC technológia segítségével beolvashatja ezen adatokat. A karkötőt a sürgősségi ellátók és jótékonysági szervezetek közösen fejlesztették ki. Az előállítási ára annyira alacsony, hogy a helyi közösségben ingyen osztják szét az időseknek, akik elővigyázatosságból mindig magukon hordhatják az eszközt.

Árt vagy nem árt az energiaital? 

Fotó: Shutterstock.com

Gyakori téma – különösen a kamaszkorú gyerekek szülei között –, hogy ártalmas-e a gyerekek körében egyre közkedveltebb energiaital. Azt tudjuk, hogy ezeknek az italoknak elég magas a koffeintartalma. Bár létezik közöttük alacsony koffeintartalmú (15 mg/100 ml) is, de ez még így is magasabb, mint 1 dl kóla koffeintartalma, nem beszélve az emelt koffeinesről, amely háromszor annyi hatóanyagot tartalmaz.

Amennyiben egy iskoláskorú tinédzser vagy fiatal felnőtt napi több doboz energiaitalt megiszik, úgy akár 500 mg koffeint is bevihet a szervezetébe egy nap alatt. Ez a mennyiség pedig már szívpanaszokat okozhat, a szapora szívverés mellett mellkasszorítást, magas vérnyomást, remegést, hányást és hasmenést is kiválthat. A koffein erős vízhajtó hatással is rendelkezik, tehát, ha más folyadékból nem történik vízpótlás, akár a kiszáradás jelei is jelentkezhetnek, például fejfájást okozva.

A koffeinhez való hozzászokás gyors, könnyen függőség és tolerancia alakul ki a hatóanyaggal szemben, ezért a kívánt hatás eléréséhez egyre nagyobb adag elfogyasztását kívánja a szervezet. Érdemes ezt végiggondolva legalábbis mérsékelni a gyerekek energiaital-fogyasztását.

Címkék: energiaital, fővárosi állat- és növénykert, 2020 arca, yael shelbia, sir lewis hamilton, jászkeszeg az év hala, cselle, angolna, okoskarkötő, kopparbergs/göteborg fc

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!