A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Könyvtámasz

Ecsédi Orsolya: Tárgyalhatunk
Móra Kiadó

Fotó: Pagony Kiadó

Elnézi az ember a kamaszokat, s arra jön rá, a kamasz gyerek a világon mindenütt ugyanolyan. Kedves, szemtelen, szertelen, feleselő, unatkozó, feketébe öltöző. Meg mindenféle másmilyen is. A kamaszokról nehéz írni, a kamaszoknak még nehezebb.

Ecsédi Orsolya azonban megkísérelte, az eredmény szórakoztató, elgondolkodtató, akkor is, ha nagyon mást gondolunk a világról. De talán beszélhetünk egymással, tárgyalhatunk, ugye?

Axel Scheffler: Bújócska a tanyán
Pagony Kiadó

Fotó: Pagony Kiadó

A legkisebb olvasópalánták most Samnek segíthetnek megtalálni a pajtában elbújt kislovacskát, kisborjút vagy épp a tyúkanyót. Olyan világban barangolhatnak biztonságosan, amely számukra még nem annyira ismert. Közben pedig próbára tehetik türelmüket, vajon meddig képesek keresgélni az eltűnt állatokat?

A 30 felhajtható fülecskét tartalmazó, nyitogatós, kemény lapos képeskönyv játékosan fejleszti a gyerekek kíváncsiságát és megfigyelőképességét. Akár már egyéves kortól is.

Dolák-Saly Róbert: Madáretető
Trend Kiadó

Fotó: Trend Kiadó

Az igazán nagy gyerekek már régóta tudják, hogy Dolák-Saly Róbert komolytalan egy alkat, s ezzel a komolytalansággal végtelenül komolyan képes szórakoztatni. A ’poliphisztor’ műve egy elsüllyedt világ, Agyatlantisz szigetcsoportját idézi meg i. e. 2002-ből, egy onnan származó napilap három számának a segítségével. Az eltűnt civilizáció írásos időkapszuláját űrrégészek találják meg egy több ezer éve fenn keringő űrállomáson.

A Madáretető most átdolgozott, frissített változatban olvasható, így azoknak is kihívást jelenthet, akik már jól ismerik a korábbi kiadásokat.

Anna Woltz: Holnap csillagnap
Pagony Kiadó

Fotó: Pagony Kiadó

Nóra feltaláló. Sajnos általában olyasmit talál fel, amivel a testvéreit bosszanthatja. Egy nap a szomszédba költözik egy kicsit mogorvának látszó fiú, aki mindent tud a csillagokról, de mégsem mer megtartani egy kiselőadást. Nórának muszáj feltalálni valamit, amivel segíteni tud rajta!

Nos, eddig a történet, a folytatás pedig már olvasható is annak az Anna Woltznak a történetében, aki Astrid Lindgrennek köszönheti, hogy megtanult olvasni, és 12 éves korától kezdve belevágott az írásba, melyet azóta abba sem hagyott…

Paulo Coelho: Brida
Athenaeum Kiadó

Fotó: Athenaeum Kiadó

„Eme harmadik regényemben, amit közvetlenül Az alkimista után írtam, egy fiatal nő történetét mesélem el, aki fejest ugrik a boszorkányságba, és beleveti magát a különböző mágikus hagyományok megtapasztalásába.” – írja a brazil Paulo Coelho, aki1999-ben a világ legolvasottabb kortárs írója címet érdemelte ki.

Coelhót könnyű olvasni, könnyű befogadni, regényeiben a vallás, a szerelem, a misztika, a spiritualizmus mindig jelen van. Brida, a kötet címadó szereplője az élet értelmét és az univerzum titkait kutatja, miközben találkozik egy bölcs férfival, aki megtanítja, hogyan győzze le a félelmeit, egy érett nő pedig megmutatja, hogyan táncoljon a világ rejtett dallamára.

Carley Fortune: Ez a nyár más lesz
Magnólia Kiadó

Fotó: Magnólia Kiadó

Nyáron általában minden más, mint a többi évszakban. A jó idő időtlenséggel kecsegtet, a hosszúra nyúló esték olykor romantikus (később megbánható) kalandokba csaphatnak át. Lucyvel is ez történik, aki évről évre minden nyáron ’beleesik’ ugyanabba a vonzó hibába.

A vonzó hibát Felixnek hívják, és nem mellesleg főhősünk barátnőjének öccse, akire ugye, illetlenség lőni. Ezt mindketten tudják, de képtelenek rá. És végre elérkezik az utolsó olyan nyár, amikor Lucynek már a végzetével kell szembeszállnia…

Suzanne Collins: Az aratás hajnala
Agave Kiadó

Fotó: Agave Kiadó

Az Éhezők viadala című regény 16 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot, a belőle készült nagy sikerű film Jennifer Lewrence főszereplésével pedig 13 éve. Azóta már sokan várják, hogy kiderüljön, hogyan is kezdődött mindez.

Hogy megtudják az előzményeket. Hogy Haymitch Abernathy története is kiderüljön. Hogy lássák, milyen volt a Capitolium világa akkor, s hogy újra feltűnhessenek az ismerős karakterek.

Mert mi is lenne jobb egy ismert regény ismeretlen oldalait olvasni ugyanazzal az izgalommal, mint 16 éve…

Nick Bradley: Négy évszak Japánban
Kossuth Kiadó

Fotó: Kossuth Kiadó

Flónak elege van Tokióból. Önbizalomhiánytól szenved, egyhangúságba ragadt, a fordítói munkái megszűntek, és egy olyan kapcsolatban él, amely megérett a befejezésre. Aztán rábukkan egy titokzatos könyvre, amelyet egy utastársa hagyott a tokiói metrón.

Flo ezt olvasva átalakul, és ellenállhatatlan vágyat érez, hogy lefordítsa az elfeledett regényt. Egy családi tragédia történetét. Hamar rájön, hogy ki kell lépnie a könyv lapjairól, fel kell kutatnia a rejtélyes szerzőt. Hiszen a határok már elmosódtak…

Címkék: trend kiadó, móra kiadó, pagony kiadó, anna woltz: holnap csillagnap, dolák-saly róbert: madáretető, axel scheffler: bújócska a tanyán, ecsédi orsolya: tárgyalhatunk

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!