A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Hanna kincse, a természet érintése

Debrecen közelében, a nagycseri erdőben, a Hanna kincse pihenőhelyen fogadott ennek a kis erdei ékszerdoboznak a vezetője, Horváth Hanna és két házi kedvence, Holló és Brúnó. Ahogy kiszáll az ember az autóból, azonnal magával ragadja az a csend, nyugalom, és a mindent körbeölelő harmónia, ami ezt a "kincset" jellemzi. Mellé pedig számtalan pluszszolgáltatás is jár az itt pihenni vágyóknak, pedig a Horváth család egyáltalán nem befektetési céllal vásároltra meg évekkel ezelőtt a területet.

Fotó: Fejér Gábor

  • A kezdetekben tényleg csak egy családi sasfészek megteremtése volt a cél?

Tulajdonképpen igen, de azért egy kicsit messzebbről indítanék – mesélte Hanna. – A szüleim még a rendszerváltás idején alakították meg a zártechnikával foglalkozó cégüket, a HBZ Kft.-t, melynek máig tartó sikere tette lehetővé a Hanna Kincse létrehozását.

A munka mellett pedig zöldségtermesztéssel és -savanyítással foglalkoztak, szerettek volna egy kis földet, ahol maguknak, a családnak megtermelik a zöldségeket, gyümölcsöket és nem utolsósorban egy helyet, ahol pihenhetnek, és együtt lehet a család.

  • Mi ösztönözte önöket, hogy ezt a helyet másokkal is megosszák?

Sokan nem fogják elhinni, de nem a haszonszerzés volt a cél, és ma sem az. Ezen a területen szinte semmi nem volt, mi alakítottuk ki a mai formáját, ahol gyakran vendégül láttuk a bővebb családot és a közeli barátainkat. Tulajdonképpen az ő pozitív visszajelzéseik ösztönöztek minket arra, hogy a Hanna Kincsét továbbfejlesszük, és mások számára is elérhetővé tegyük.

Mindenki azt mondta, amikor nálunk járt, hogy ilyen jól már régen tudta kipihenni magát, és rendkívül jókat evett és ivott, miközben el tudott szakadni a világ dolgaitól néhány napra. Leginkább ezt szeretnénk átadni az ide látogatóknak. A Hanna Kincse nekünk szerelem, és a legfőbb célunk, hogy azt az érzést, amit nekünk jelent, átélhesse a hozzánk látogató.

Fotó: Fejér Gábor

A mai napig az egész család kiveszi a részét az itteni munkánkból, lényegében a Horváth családhoz érkeznek az emberek. Amikor a vendégeknek készítjük az ételeket, magunknak sütünk, főzünk. Nem egy szolgáltatást igénybe vevőre tekintünk a Hanna Kincsébe érkezőkre, hanem olyanokra, mint akik vendégségbe jöttek hozzánk.

  • Úgy tudom, hogy a vendéglátáson túl oktatási-nevelési funkciót is ellát a Hanna Kincse?

Igen, gyakran fogadunk a közeli városokból iskolás csoportokat, hiszen mi nem csak egy vendéglátó-, pihenőhely vagyunk, hanem egy működő gazdaság, birtok.

A városi gyerekeknek nagy élmény látni azt, hogy milyen is egy tyúk, melyből a tojás lesz, és hogy is néz ki a burgonya, amiből is mondjuk csipszet eszik, emellett persze a lovak, a szarvasmarhák vagy éppen a birkák is mind-mind emlékezetesek számukra.

Egyébként a gazdaságbejárást az ide érkező felnőttek is előszeretettel kérik, sokan kiemelik, hogy ez volt az egyik legkedvesebb rész a nálunk töltött időből. (Bevallom, én is imádtam ezt, különösen a kisborjúval, Bertával való találkozás volt emlékezetes).

  • Akkor itt lényegében egy null kilométeres étterem működik?

Majdnem, mert a nálunk helyben megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket, illetve az állatok tejét, húsát használjuk fel, ám a nagyobb csoportok érkezésekor kénytelenek vagyunk másoktól is vásárolni, de ezt is a legnagyobb odafigyeléssel tesszük, csakis a legjobb minőségű árut vagyunk hajlandóak megvenni.

Nálunk a családban mindig is nagy tisztelete volt annak, hogy mi kerüljön az asztalra, és ehhez ragaszkodunk minden körülmény mellett. Mindent mi dolgozunk fel, mi készítünk, ami nálunk a vendégek elé kerül, a savanyúságoktól egészen a szörpökig.

Fotó: Fejér Gábor

  • Milyen szolgáltatásokkal várják a Hanna Kincsébe érkezőket?

Ahogy erről már beszéltünk, az itt kapott békesség, harmónia szerintem egyedülálló, és nem az elfogultság beszél belőlem. Egy kellemes séta a halastó körül, az erdőben minden zaj és fény szennyezettségtől mentesen a mai felpörgetett, rohanó világban nagy érték, mondhatnám stílusosan, hogy kincs.

Ám követni kell a mai kor elvárásait is, így rendelkezünk egy wellnessrészleggel is. Szauna, jakuzzi és egy tepidárium is igénybe vehető. Az ételeink a magyar, a Kárpát-medencei ízeket tükrözik, a borospincékben ennek megfelelően a Horváth család kedvenc pincészeteiből kínálunk borokat. Ezenfelül természetesen igyekszünk minden felmerülő igényt, kérést megoldani, kielégíteni.

  • Van olyan része a birtoknak, amely különösen közel áll a szívéhez?

A kemencés ház! Amikor megvásároltuk a területet, ez volt az első épület, melyet felállítottunk. Kisebb volt, mint a mai formája, de a hatalmas búbos kemence már megvolt, és gyakran eszembe jut, hogy a gyerekek e köré gyűltek, gyakran álomba szenderültek, amíg mi, felnőttek sütöttünk, főztünk, beszélgettünk. Csodálatos emlékek ezek számunkra. 

  • Vannak terveik fejlesztésekre, újabb szolgáltatásokra?

Több ilyen is van, a legfontosabb célunk, hogy minél szélesebb körben megismertessük azt a fajta önfenntartó gazdaságot, amelyet mi létrehoztunk, és azt a mentalitást, melyet a Hanna Kincse képvisel.

Emellett a konyhánkból à la carte éttermet szeretnék, illetve beindítjuk a saját sajtüzemünket is a gazdaságon belül. A mi teheneink tején túl a környékbeli kisebb gazdaságok tejét is felvásárolnánk, és olyan friss termékeket szeretnénk a nálunk készült ételekhez készíteni, mint a túró, a tejföl, illetve olyan hagyományos magyar tejtermékeket a vendégek reggelijéhez adni, mint az orda, a zsendice.

Továbbá szerepel a terveinkben egy saját bolt, ahol a gazdaságunkban készült savanyúságok, húsok, szörpök és minden más termékünk majd kapható lesz.

Címkék: debrecen, hanna kincse, nagycseri erdő, pihenő hely, gazdasági birtok

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!