Boszorkák tüzes vascipőben
Vér szerinti mostohák
A mesebeli mostohák alakja a felnőtt és a gyermek mesehallgatóban egyaránt vad indulatokat vált ki. Van, aki azért dühös, mert a saját bőrén tapasztalta meg, milyen érzés mostohagyereknek lenni, és mit jelent az, ha valakivel mostohán bánnak. Pedig ő maga nem is biztos, hogy „valódi” mostohagyerek, hanem saját, vér szerinti családjában élte át a testvérek közötti megkülönböztetés gyötrelmeit, az édesanyja elutasító viselkedését. Számára saját anyja tükröződik a mesebeli mostoha alakjában, akire a mesén keresztül maradéktalanul haragudhat. De dühösek a mesékre azok a nők is, akik válás után új család létrehozásával hirtelen a „mostoha” szerepében találják magukat, amikor „nevelt gyerekeik” már a legkisebb konfliktusnál a mesékből ismerős mostohává kiáltják ki őket, végképp megnehezítve ezzel az amúgy sem könnyű dolgukat. És persze szép számmal élnek manapság közöttünk olyan „igazi” mostohagyerekek is, akik bár szívesen hasonlítják össze nevelőanyjukat a mesebeli mostohákkal, több pozitív tapasztalatról tudnak beszámolni, mint azok, akik saját anyjukat vélik felfedezni bennük.
Jó anya – rossz anya?
Mi hát az igazság a mesebeli mostohákról? Kik ők tulajdonképpen, és miért van belőlük olyan sok a mesékben? Személyükkel a mesekutatói irányzatok közül a pszichoanalitikus iskola foglalkozott a legtöbbet. Bruno Bettelheim például azt vizsgálta, mi az oka, hogy azok a gyerekek is jól ismerik a „mostohaságot”, akiket nem „mostoha” nevel. Azzal magyarázza ezt a gyermekek számára oly ismerős érzést, hogy a kicsik a mesebeli mostohát és az anyát ugyanazon személy – a gyermek valódi anyja – két oldalának tartják. „Amikor a mesék az anya figuráját kétfelé, egy jóságos (általában halott) anyává és egy gonosz mostohává hasítják, jó szolgálatot tesznek a gyerekeknek. Ezzel nemcsak egy maradéktalanul jóságos, képzelt anyát lehet belül megőrizni, amikor az igazi anya nem olyan jóságos, hanem haragudni is lehet a »mostohára«, mégpedig úgy, hogy közben nem kell félni az igazi anya – vagyis egy másik személy – jóakaratának elvesztésétől” – írja Bettelheim.
Lehet, hogy mindez így van a gyerekek esetében, de hogyan állnak ehhez a témához a felnőttek? Mivel a népmeséket eredetileg nem gyerekeknek szánták, felvetődik a kérdés: vajon milyen egyéb női energiák sűrűsödnek a mostoha alakjában? A mostoha nem feltétlenül csak egy „rossz anya” szimbóluma a mesékben, hanem más női működésmódokat is bemutat: az egyfelől gondos, szolidáris, másfelől hideg, elutasító feleségét; az egyszer odaadóan lágy vagy szenvedélyes, máskor pedig rigid, érzéki erejével visszaélő szeretőét, vagy az egyrészről szigorú, másrészről engedékeny főnökasszonyét. Hosszan lehetne sorolni azokat az ambivalens tulajdonságokat, amelyek jól megférhetnek egy nőben, de a környezete számára elviselhetetlenek. Ezek a nők úgy működnek, mint egy mostoha a mesében: védelmező anyaként „saját gyerekeiknek” a legjobbakat akarják, ugyanakkor rengeteg kárt okoznak másoknak.
Az apák
A mesék mostohája önző, gonosz, bár nem feltétlenül rút asszony, aki fogva tartja, féltékenyen őrzi a nálánál sokkalta szebb mostohalányát. Akad azonban olyan mostoha is, aki elüldözi, elzavarja otthonról a lányt, mert féltékeny a szépségére, sőt, az apa szeretetére is. Hamupipőkét a mostohaanyja és annak lányai gyötrik és alázzák meg, Hófehérke mostohaanyja pedig egyenesen a lány életére tör, és mindent megtesz, hogy elpusztítsa a vetélytársának tartott szépséget. De a mese törvényei szerint a fogva tartott, elüldözött lánynak végül szerencséje lesz, feleségül veszik, a mostohatestvérek viszont tönkremennek, és a gonosz anyákat is büntetés sújtja.
A mesékben a mostohaanya az egyedül maradt apa újabb házasságkötésével, általában saját gyermekeivel együtt kerül abba a házba, ahol a mese hősnője is lakik. Sokszor a hősnő által nyeri meg magának az apát, elhitetve, milyen jó sora lesz, ha ő a házba kerül. Persze, épp fordítva történik, a dolgok akkor kezdenek rosszra fordulni, mikor az apa feleségül veszi az álnokul ígérgető asszonyt. Sokan megütköznek az apák „vakságán”, és értetlenül figyelik a férfiak passzivitását. Miért nem védik meg a lányaikat? Hova tűnnek a válságos pillanatokban?
Nos, lássuk be, nincs könnyű dolguk. Egyrészt ők nem ugyanazt a nőt látják, mint a lányuk, s olyan helyzetben vannak, amiben nem lehet jól dönteni. Bárhogy választanak, valamelyik nő eltűnik az életükből. Ezért vonulnak hát vissza, átengedve a terepet a nőknek: vívják meg egymással a csatáikat. Nem feltétlenül ez az egyetlen lehetőség számukra, de hát a mesék bölcsessége így szól.
Mostohák nélkül nincs változás
Bármennyi dühöt vált is ki egy mesebeli mostoha, azt minden mesehallgató belátja, hogy nélküle a mese hőse nem lenne az, akivé a mese végére válik. A mostohák jótékony hatása ugyanis abban áll, hogy változásra vagy változtatásra kényszerítik a környezetüket: semmi sem maradhat úgy, ahogy a mese elején láttuk. A mostohaság jelenléte olyannyira elviselhetetlen lesz egy idő után, hogy a hősöknek dönteniük kell: benne maradnak, vagy kilépnek belőle. A mesék mintát is kínálnak: hasznunkra lehet, ha jól megfigyeljük, a mostohától szenvedő hősök hogyan indulnak előbb-utóbb útnak annak érdekében, hogy megszabaduljanak a mostohaság átkától, kidolgozzák saját egyéni stratégiáikat, és tüzes vascipőben elégessék saját belső és külső mostohájukat.
Még nincs hozzászólás