A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Aki lelket önt a hangba

Dezsőffy Rajz Katalin a '90-es évek óta dolgozik szinkronrendezőként, megannyi sikerfilmet köszönhetünk neki. Karrierje egészen kiemelkedő és figyelemre méltó, hiszen több mint kétezer filmnek rendezte a szinkronját.

Dezsőffy Rajz Katalin
Fotó: Tarr Viktória

A szinkronrendező hölgy pályafutása szövevényesen alakult, ugyanis a gimnázium elvégzése után színésznő szeretett volna lenni, de nem vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. „Hála istennek, hogy így történt! Ezután egyszerű, kétkezi munkásként kezdtem. Akkoriban még úgy készült a szinkron, hogy 30-40 másodperces filmdarabokat fűztek be mozivetítőgépekbe, ezeket pedig elő kellett készíteni. Ezt a feladatot többek között rám bízták.

Körülbelül kilenc hónap után szerettem volna továbblépni, és ekkor jött a lehetőség: először Csákány Márta, majd Vajda István mellett lettem rendezőasszisztens” – mesélt a kezdetekről Dezsőffy Rajz Katalin, majd hozzátette: sajnos egyre kevesebb a rendezőasszisztens, ami azért is gond, mert így sok fiatalnak nincs része az amúgy nagyon is izgalmas betanulási folyamatban.

Talán nem volt olyan látványos, mint a filmkészítés többi szakágában, de a magyar szinkron is megélt hullámvölgyeket, főképp a költségek csökkentésének köszönhetően. „Egy film sikeréhez igenis hozzájárul a jó szinkron. Volt egy borzalmas, de szerencsére rövid időszaka a magyar szinkronnak, amikor meg akarták spórolni a vágó költségeit – ezeket az úgynevezett trükközéseket hívták kvázi szinkronoknak.

Az első filmem, az Air Amerika is ezzel a technikával készült volna, ugyanis a munka elején még arról volt szó, hogy csak kazettán jelenik meg, de végül olyan jól sikerült, hogy a vágó a premier előtt megvágta, s a mozikban is bemutatták.”

A világban, így a filmiparban is felgyorsultak az események. Napjainkban már nem kell hónapokig várni egy-egy külföldi film itthoni premierjére, ami a rendkívül gyors szinkronizálásnak is köszönhető.

„Manapság már egy, maximum két nap alatt megvan egy-egy produkció szinkronja. Tény, hogy hatalmas koncentrációt igényel a dolog, és rendkívül fárasztó. Pontosan kell tudnom, hogy mit és hogyan akarok. Nyilván fontos a bizalom is a színész és a rendező között.”

Ennyi filmmel és produkcióval a háta mögött elég hálátlan dolog megkérdezni, melyik volt a kedvenc munkája. Katalinnak azonban erre is határozott válasza volt. „Nagyon szerettem rajta dolgozni, és a mai napig az egyik kedvencem A halászkirály legendája, de a Kívülállók és a Vágom a pasid! című sorozat is közel állt a szívemhez – az utóbbit sajnos egy évad után levették a magyar műsorkínálatról.”

Címkék: filmipar, szinkron, szinkronrendezés, külföldi filmek, feliratozás, betanulás, magyar szinkron

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!