Ágybéli hazugságok
Amikor két ember szereti egymást, akkor a szerelem, a közelség, a vágy a hálószobában csúcsra ér. De nem mindig. Sok nőnél előfordul, hogy nem sikerül tökéletesre a szerelmeskedés, mégis eljátssza a boldog szeretőt. Olykor azért, hogy ne bántsa meg a párját, hogy ne okozzon csalódást, vagy egyszerűen csak azért, mert könnyebb hazudni, mint beszélni róla.
![]()
A színlelt orgazmus azonban idővel tönkreteszi a kapcsolatot.
Miért hazudunk az ágyban
A kapcsolat elején minden tökéletes, új, izgató. Szaladgál a vágy a gerinc körül, az érintés lángot lobbant, az összebújás szinte napi szükséglet. Színlelni nem kell. Ilyenkor még őszinte minden csók, minden simogatás minden ölelés. Később azonban valami változik.
A rutin belopózik a hálószobába is, és a nő egyre inkább úgy érzi, nem tudja elmondani, ha nem jut el a csúcsra. Fél, hogy a másik kudarcként éli ezt meg, hogy úgy tűnik majd, nem elég jó szerető. Így sok nő, mivel szereti a párját, inkább megjátssza az élvezetet. A legtöbben nem önzésből, hanem a béke kedvéért teszik, de éppen ezzel ássák alá a valódi intimitást.
A színlelés mögött rejlő félelem
A legtöbb nő, aki rendszeresen színlel, nem akar párjának csalódást, fájdalmat okozni. Inkább magára vállalja a hiányt. Sokszor azt hiszi, vele van a gond, hogy ő túl bonyolult, nehéz kielégíteni, vagy hogy valamije nem stimmel ott bent. Máskor pedig egyszerűen fáradt, gyorsan túl akar lenni a kötelességként megélt szeretkezésen.
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2025. évfolyama 11. számának 42. oldalán!)


Még nincs hozzászólás