Ágotának két születésnapja van
A szervátültetés még ma is szívszorító és titokzatos beavatkozás. A laikus számára maga a csoda. A szervátültetés halál helyett az életet jelenti az erre szoruló betegeknek. Ezért azoknak – mint történetünk főszereplőjének, Ágotának –, akik új szervet kaptak, két születésnapjuk van. Az igazi és a szervátültetésük napja.
Ágota édesanyja hét hónapos terhes volt, amikor munkába menet, az utcán összeesett. A mentő az ügyeletes kórházba szállította, ahol először azt gondolták, hogy szívinfarktusa van. A kivizsgálások azonban mást állapítottak meg. Sokkal nagyobb bajt. Az orvosok úgy határoztak, hogy világra kell segíteni a gyermekét, mert az édesanya szíve biztosan nem bírja tovább hordani magzatát.
A császármetszés jól sikerült. Ágota egészséges babaként látta meg a napvilágot. Legalábbis mindenki ezt gondolta. Senki sem tudta akkor még, hogy a kislány édesanyjától örökölt szívbetegséggel, súlyos szívizomsorvadással jött a világra. A szívelégtelenség a szívizom oly mértékű gyengülése, sorvadása, mely genetikai eredetű. Lényege, hogy a szív nem tudja megfelelően végezni azt a pumpatevékenységet, amellyel kellő mennyiségű vér juttatható a szövetekbe.
De ezt akkor még nem tudta senki. Ágota az első néhány hónapban jól, erősen szopott, szépen gyarapodott, időben megfordult, és kíváncsian tekintgetett a világba. Teljesen egészségesnek látszott, csupán egy szakorvos vette volna észre a tüneteket. Azt, hogy a kislány a kortársainál többet alszik, hamarabb elfárad. A szülei azonban mindebből semmit sem vettek észre. Ők úgy élték meg, hogy a gyerek hét hónapos korában szinte előzmények nélkül, hirtelen lett rosszul.
Mint később kiderült, leállt a keringése. Szerencsére napközben történt, amikor édesanyja észrevette a hamuszürke gyereket. A látványától szinte sokkot kapott. Azonnal mentőt hívott, s a mentő szerencsére gyorsan megérkezett. A szívultrahang kimutatta, hogy a kicsi szíve az erőlködéstől hatalmasra nőtt.
Azért, hogy képesek legyenek Ágotát életben tartani, a kórházban minimálisra kellett csökkenteni az életfunkciókat. Mély altatásba tették, mesterséges kómában tartották, mert tudták, hogy ez a betegség csak szívátültetéssel gyógyítható, és addig, amíg donorszív nem érkezik, altatni kell.
A kislány több mint két tucat gyógyszert kapott infúzióban. Édesanyja mindennap reggel nyolctól este tízig mellette volt, beszélt hozzá, mesélt neki, mosdatta, simogatta. Az orvosok azt mondták, ők mindent megtettek, csak a gyereken múlik, hogy kibírja-e. Kibírta. Hét hónaposan transzplantációs listára került. Kilenc hónapos volt, és összesen hat kiló, amikor az Eurotransplant segítségével valahol Európában egy picike szívet jelentettek, amely talán jó lesz neki.
– Éppen készültem a kórházba – meséli Ágota édesanyja –, amikor megszólalt a telefon. Jó hírem van, mondta a professzor úr, találtunk donort Ágotának. Amikor megkaptuk a riasztást, olyan állapotban voltam, hogy úgy éreztem, nem sokáig bírjuk már. Bármi lesz is, csak ennek az elviselhetetlen állapotnak, ennek a szenvedésnek és reménytelenségnek legyen már vége.
Az, hogy egy néhány hónapos kislánynak sikerül donorszívet találni, szinte lehetetlennek tűnt. Mégis sikerült.
A faluból, ahol laktunk, rekordidő alatt értem fel a kórházba. Mire beértem, a kislányomat már megmosdatták, levetkőztették, és megkapta a műtét előtti gyógyszereket. Később megtudtam, hogy abban a pillanatban, amikor a műtőbe tolták, Bécs mellett egy kislány mellkasából kiemelték, hűtőtáskába és mentőautóba tették azt a szervet, amely azóta Ágota mellében dobog. Mindez valahogy felfoghatatlan.
A döbbenetes a dologban az, hogy maga a műtét rutineljárás, és tulajdonképpen a szervátültetések között szinte a legegyszerűbb. De a laikusok számára még ma is döbbenetes és titokzatos beavatkozás. Maga a csoda. A jelenleginél jóval többet lehetne belőle elvégezni, ha lenne elég donor.
– Amikor megtörtént az átültetés, hihetetlenül megkönnyebbültünk, mert fogalmunk sem volt arról, hogy mi vár ránk. Műtét után az én kislányom magzati pózban feküdt az intenzíven, testéből mindenhonnan csövek lógtak, és potyogott a könnye. Ha meglátott, elfordította a fejét. Rám haragudott. Aztán az átültetés utáni ötödik napon letettem a kezem a kis teste mellé, és ő hozzám ért. Megbocsátott.
Egy hónap után hazaengedtek minket a kórházból. De mivel Ágota rosszul tolerálta a gyógyszereket, állandóan belázasodott. Gyakorlatilag egy teljes évet töltöttünk a kórház elkülönített szobájában. Hófehér falak, hófehér csempék, fertőtlenítőszagú játékok, maszkos orvosok és nővérek között. A kórházi kiságyban tanult járni, egyik rácstól a másikig. A kórház folyosóján futott először. Gyakorlatilag egész nap az ölemben ült.
Az első három karácsonyát, az első két szülinapját is a kórházban ünnepeltük. Négyéves volt, amikor először látott karácsonyfát. Mindez azonban már a múlté – bólint a fiatalasszony. – Ágota jól van, ma már óvodás, ugyanúgy játszik, szaladgál, barátkozik, bandázik, mint a többiek. S ezt az önfeláldozó orvosoknak, a sokat szidott magyar egészségügynek köszönhetjük. Mi, ameddig élünk, hálásak leszünk nekik.
Külföldi donor
Az Eurotransplant hét ország transzplantációs központjait, laboratóriumait és donorkórházait tömörítő kiszolgáló szervezet. Tagországai Ausztria, Belgium, Hollandia, Magyarország, Horvátország, Luxemburg, Németország és Szlovénia.
Magyarország 2012. január 1-jén csatlakozott. Előnye hogy a tagországok egyetlen donorjelentő rendszert és központilag kezelt várólistát működtetnek. Az eddigi tapasztalatok szerint a betegek 20 százaléka kap szervet külföldről. Ez az arány a gyerekeknél jóval nagyobb, mintegy ötvenszázalékos.
Még nincs hozzászólás