Egyméteres magasságból
Más vagyok és mégsem...? "Nem vagyok tökéletes lány. A hajam nem áll mindig jól és gyakran elbukom. Ügyetlen vagyok, és néha összetörik a szívem. Van, hogy veszekszem a barátaimmal és vannak napok, amikor semmi se sikerül. De ha jobban belegondolok és egyet hátra lépek, akkor úgy érzem, hogy ez a különleges élet a valóság, és lehet, de csak lehet, hogy szeretek tökéletlen lenni!"- így mutatkozik be Oláh-Koppány Andrea a blogján.
Arrébb teszem a fotelt, hogy a kerekesszékkel az asztalhoz tudjon férni.
"Éppen a napokban gondoltam Rád, hogy már 10 éve ismerjük egymást" - mondja.
Visszaemlékszem a lányra a Marczibányi Téri Művelődési Központból. Nyitott volt, bátran beszélt magáról, terveiről, céljairól. Képes volt legyőzni az akadályokat és folyamatosan bizonyítja, hogy kerekesszékben is lehet teljes életet élni. Nem találkozunk gyakran, de az internetnek köszönhetően mindig tudom, hogy mi történik vele. Tudom, hogy két állásban dolgozik, elvégezte a főiskolát, férjhez ment és lassan két éves a kislánya. Azt mondja, hogy ő bevállalós és nyitott, akár a cselekedeteiben, akár beszélgetésekben.
"Azt szoktam mondani, hogy lehet tőlem kérdezni, legfeljebb nem válaszolok. De ez ritkán fordul elő - mosolyog. - A férjem is kerekes székes, de teljes bizonyossággal egyikünknél sem lehet tudni, hogy miért vagyunk azok. Sándoromat valószínűleg félrekezelték kiskorában, azt hitték, hogy agyhártyagyulladása van, de nem volt. Nálam lehet, hogy kromoszóma-rendellenesség, valamilyen szintű gerincvelő izomsorvadás, de mégsem egészen, mert az én állapotom nem romlik, hanem stagnál. Szóval nem tudjuk biztosan, pedig amikor elhatároztuk, hogy gyermeket szeretnénk, akkor vizsgáltattuk magunkat, de nem derült ki az igazi ok. Azt mondták, hogy teherbe kell esni, és 50-50% az esély arra, hogy a baba ép lesz vagy fogyatékkal élő. Én nem tartottam ezt rossz aránynak, hiszen bárkivel előfordulhat, és tudom, hogy kerekesszékben is lehet teljes életet élni. Amikor megtudtam, hogy várandós vagyok, teljes nyugalom szállt meg, és ez végigkísérte az egész babavárást. Amikor Emma Flóra megszületett, rajta is nyugalmat éreztem. Persze féltettek, a család túlaggódta, de én tudtam, hogy nem lesz baj. Veszélyeztetett terhes voltam, a kerekes szék miatt, nem a terhesség miatt, de sokáig dolgoztam. A szülés előtti napon még végigdöcögtem a Tétényi úton a fodrászhoz. Kérdezte, hogy mikorra várod? Mondtam, hogy holnapra. Onnantól kezdve remegett a keze - emlékszik vissza mosolyogva Andi. - A kislány teljesen egészséges, és minden nagyon természetesen zajlik. Amikor először megfogtam, tudtam, hogy meg tudom tartani, tudok rá vigyázni. Állítólag ijesztő látvány volt a kezemben, de én tudtam, hogy biztonságban van.
Állandóan jövünk-megyünk, szinte látványosságnak számítunk, olyanok vagyunk, mint a vonat, két kerekes székes plusz egy babakocsi. Emma van elől a kocsiban, én tolom, mögöttem a férjem. Sokan megbámulnak minket ilyenkor. Egyszer egy nő megvetően ránk nézett és megkérdezte, hogy a maguké? Mondtam, hogy nem, loptuk… Bevallom, sokszor odadörgölök mások orra alá ilyeneket, ha úgy gondolom, hogy szemtelenek velem. Azt nem bánom, hogy megnéznek, mert így tudatosul az emberekben, hogy így is lehet teljes életet élni. Ez nagyon fontos. A férjem fantasztikus apa. Szerencsére modern gondolkodású, remekül bánik Emmával, mindig ilyen apát képzeltem a gyerekeimnek. Ők a legfontosabbak a jelenemben és borzasztóan hálás vagyok a sorsnak, amiért vannak nekem."
A szellemi akadálymentesítés legalább olyan fontos, mint a fizikai. Ehhez is elengedhetetlen a beszélgetés.
"Az esküvőnket meglepetésnek szerveztük a családnak a diplomaosztónk napjára - emlékszik vissza mosolyogva. - A párommal együtt jártunk főiskolára, és amikor megkaptuk a diplománkat, akkor a szülők kezébe adtuk a meghívót, és mentünk is tovább a házasságkötő terembe. Ez eléggé ütött. De mi ezt szerettük volna. Nagyon szeretem az olyan dolgokat, amik növelik az adrenalint. Például szívesen kipróbálnám az ejtőernyőzést is. Víziszonyom van. Azt gondoltam, hogy úgy győzöm le, ha kipróbálom a jet skit. Mindjárt egy versenybe csöppentem. Fogyatékkal élőknek is van lehetőségük a versenyre. Kérdezték, hogy nevezek-e? Hát, gondoltam, mi baj lehet belőle? Kipróbáltam, aztán a második kör már élesben ment. Harmadik helyezett lettem a versenyen. A tavalyi nagy extrém élményem pedig az off road volt. Nagyon élveztem! Régebben a közlekedés is egészen extrém sport volt, de most már egyre jobb a helyzet, több az akadálymentes jármű, épület. A fizikainál azonban sokkal fontosabb a szellemi akadálymentesség. Amikor kicsi voltam, az anyukám átélte azt, hogy a játszótéren beültetett a homokozóba, én ott szépen játszottam a többi gyerekkel, majd lassan kiürült a homokozó. Azt hitték az anyukák, hogy valami baja lesz a gyereküknek tőlem. Pedig hát a mozgássérültség nem fertőző! Ez akkor azonban még valahogy nem volt köztudott. És én nem értettem, hogy miért nem megyünk többet a "jáccira".
Most pedig azt élem meg, hogy Emma Flóra a játszótéren néha odaszalad hozzánk, Anyához és Apához... Hiszen ez a világ legtermészetesebb dolga!"
Még nincs hozzászólás