A szíve és a lelke van a kódexekben
Szalai Katalin kódexkészítő. Munkái nem évszázadokkal ezelőtt készültek, hanem itt és most, a jelenben. Mert ahogy mondja, manapság reneszánszukat élik a hihetetlen összetett munkát igénylő művészi alkotások.
Nemrégiben kettős jubileumot ünnepelt: hatvanadik születésnapját és kódexírói munkásságának 25 éves évfordulóját. Hogyan lesz az ember kódexkészítő a mai digitalizált világban, ahol a könyvek szerepe is kezd háttérbe szorulni?
– Leginkább némi szerencsével és a sors különös játékával. Még 1994-ben találtam egy újsághirdetést, melyben kódexkészítőket kerestek Budapest Aranykönyvének elkészítéséhez. Külföldön ekkor már hagyománya volt az aranykönyveknek, melyek patinás cégek és városok történetét mesélik el egy kódexben.
Mivel a kirakatrendező- és dekoratőriskolában rajzot, grafikát, művészettörténetet, betűírást is tanultam, ezért úgy éreztem, nem áll tőlem messze a kódexírás, és mivel érdekelt a felhívás, jelentkeztem erre a munkára. Velem együtt hat grafikust választottak ki, így ez lett az első kódexem.
A munka annyira megtetszett, hogy elhatároztam, ezután ezzel szeretnék foglalkozni. Azóta írok és festek megrendelésre, de a magam örömére is családtörténeti és várostörténeti kódexeket, okleveleket, naptárakat, festek családfákat, családi címereket.
Hogyan képzeljük el egy megrendelés teljesítését, egyedül dolgozik, esetleg vannak segítői?
– A munkámat teljesen egyedül végzem. A papírt Vincze László papírmerítő mestertől veszem, aki pályám kezdetén kiállítást szervezett nekem saját papírmerítő műhelyében, Szentendrén, amiért máig hálás vagyok. A bemutatóra többek közt egy kézzel festett és írt naptárt készítettem.
Minden hónaphoz kerestem megfelelő verset, illetve igyekeztem annak hangulatát megfesteni. Akkor, ha valaki a családfáját szeretné elkészítetni, annak családfakutatót ajánlok, amikor városok történetét ábrázolom, akkor helyi levéltárosok, történészek segítségét kérem.
Emellett gyakran kell „terepmunkát” végeznem, főleg a várostörténeteknél: ellátogatok az adott városba, megfigyelem annak jellegzetes épületeit, szobrait, igyekszem átérezni a település hangulatát, miliőjét. Szóval tényleg összetett folyamat, amíg egy mű elkészül.
Emlékszik az első megrendelőjére?
– Legelső megrendelőm E. Kottek Péter festőművész volt, a nagyszakácsi szakácsverseny kitalálója. Ő kért tőlem okleveleket először a szakácsversenyre, majd őt követte az olimpiai bajnok mestercukrász, mesterszakács Benke László (Laci bácsi).
Azért is emlékszem erre olyan jól, mert a versenyen sokaknak megtetszettek a munkáim, és tulajdonképpen ekkor figyeltek fel az alkotásaimra, majd ettől fogva lett egyre több megrendelőm.
Kik szoktak manapság kódexeket, családfát rendelni, esetleg egykori arisztokrata családok leszármazottai?
– Nem feltétlenül csak egykori arisztokrata családok leszármazottai keresnek meg. Nagyon sokan kíváncsiak felmenőikre. Ami a kódexeket illeti: számos település érzi úgy, hogy kódexlapokon kívánja megörökíteni saját történelmét.
A legtöbben azonban oklevelet, emléklapot kérnek tőlem, gyakran kész elképzelésekkel jönnek. Igyekszem mindig az egyensúlyt megteremteni, azazhogy a megrendelő elképzelései és az én művészi meglátásom is visszaköszönjön az alkotáson, hiszen a munkám magam is vagyok egy kicsit.
Voltak hírességek, akiknek készített oklevelet?
– Számos kiváló tudóst, sportolót, művészt, illetve a maga területén kiválót alkotó személyt jutalmaztak már az elmúlt 25 év alatt az általam készített oklevéllel, emléklappal. Ilyen oklevelet kapott Sára Sándor filmrendező, Göncz Árpád néhai államfő, illetve akire különösen büszke vagyok, Robert Merle író is. De megrendelőim közt voltak híres arisztokrata családok is.
Mindig találkozik azokkal a személyekkel, akiknek a munkái készülnek?
– Ha meghívnak az eseményre, ahol átadják neki az oklevelet, akkor igen. Nagy örömömre többször fordult már elő, hogy az oklevél tulajdonosa megkeresett, miután átvette az oklevelet, mert meg akart ismerni engem és az alkotásaimat.
Előfordult már, hogy a jutalmazott személy kért még egy példányt az oklevélből tőlem, hogy ne csak otthon, hanem a munkahelyén is ki tudják tenni azt.
Egy kódexkészítőnek van olyan álommunkája, amelyet régóta tervez, hogy elkészít majd?
– Nemrégiben készült el a Budapest-naptáram, most pedig a Magyarország-naptáramat szeretném elkészíteni, de biztos vagyok benne, hogy mindig találok majd olyan témát, ami a szívemnek kedves.
Tud olyan pályatársról, aki ugyanezt a munkát végzi, mint ön?
– Nem ismerek ilyet. Lehetséges, hogy családfákat, címereket mások is festenek még, de hogy ennyire sokféle alkotást készítsen bárki, arról nem tudok.
Gondolkodott már róla, hogy manapság, amikor mindent a digitális világ ural, miért van igény a munkájára?
– Ahogy a gasztronómiában és számos más területen újra felértékelődött a kézművesség, úgy az én munkámat is értékelik. Azt gondolom, soha semmilyen gép, eszköz nem lesz képes arra, amit az emberi kéz és az ahhoz tartozó egyéni meglátás, ábrázolásmód képes létrehozni.
Egy kézművestermékben benne van az alkotó lénye, személyisége, szorgalma és hozzáállása. Szerencsére ezt az emberek újra felfedezték és értékelik. Nekem is a szívem-lelkem benne van minden egyes művemben.
Még nincs hozzászólás