A szerelmet nem a távolság öli meg
A régi sláger szerint – mely slágert egykor egy népszerű, de tragikus sorsú magyar énekes, Szécsi Pál vitte sikerre – „ne félj az elválástól. A távollét olyan, mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja”.
Közhely persze, de igaz. Épp mostani számunkban írunk first ladykről, köztük a ma 67 évesen is hihetetlenül vékony és csinos Brigitte Macronról, a francia elnök feleségéről. Szerelemük olyan, akár a leggiccsesebb lányregény. A 24 év korkülönbség ellenére, annak ellenére, hogy környezetük, sőt szinte az egész világ ellenezte ezt a kapcsolatot, 13 évig vártak egymásra.
Miért? Nos, ahogyan Brigitte első házasságából született lánya fogalmazott, azért, mert első perctől működött köztük a kémia, szinte izzott körülöttük a levegő.
Előfordul az ilyesmi. Én magam is vártam másfél évet egy férfira, aki később a férjem, gyerekem apja, haláláig társam volt. Megérte várnom rá, s azt gondolom, őnéki is rám.
Hogy nehéz volt-e? Így, most visszagondolva azt mondom, hogy nem. Nem volt nehéz. Volt dolgom az életben, diplomát kellett szereznem, meg kellett tanulnom dolgozni, és várni. Várni a leveleit, hiszen akkor még nem volt internet, e-mail, mobiltelefon, FaceTime, Viber, sem Messenger. Nem voltak közösségi oldalak, chatszobák. Nem volt még számítógép sem.
Csak posta. Lassú és kiszámíthatatlan. Most visszagondolva erre, egyre inkább az az érzésem, nem volt baj, hogy a távolság, az információ továbbításának lassúsága törölte a csak percekig érdekes dolgokat. Segített a lényegre koncentrálni. Nem tudtunk belefulladni a fölöslegesen megosztott, érdektelen fényképekbe, kommentekbe, közölnivalókba.
Mire egy levél a korábban feltett kérdésre megérkezett, esetleg már minden aktualitását elvesztette. A hírek, melyeket ezekben a levelekben leírtunk egymásnak, elavultak, mire címzettjükhöz megérkeztek. De ha elavultak, biztosan nem voltak fontosak. Ezért nem is hírekkel bombáztuk egymást, azoknál sokkal fontosabb információkkal, magunkról, érzéseinkről, arról, hogy várunk.
Tehát a kérdésre, hogy a távolság megöli-e a szerelmet, csak azt tudom mondani, amit te, fiatal barátnőm is tudsz már. Az igazi szerelmet nem öli meg.
Az igazi szerelmet inkább a hétköznapok szürkesége, az anyagi gondok, a másikétól nagyon különböző érdeklődés, eltérő temperamentum öli meg. Az ágy körüli problémák, a tisztaságról, gyereknevelésről, munkáról vallott nagyon más nézetek. Az, ha az egyik szorgalmas, a másik lusta, az egyik fogához veri a garast, míg a másik két marokkal szórja a pénzt, ha az egyik kimossa maga után a kádat, míg a másik nem.
Az örökös viták, melyek a kicsi lakás, a kevés pénz, az összezártság miatt robbannak ki, azok ölik meg. Szóval én minden kezdő összeköltözőnek azt szoktam mondani, bármennyire szereted is a másikat, ne legyél sok. Tartsd meg saját baráti körödet, érdeklődésedet, menj el rendszeresen a barátnőiddel, és hagyd őt is elmenni. Járjatok néha egymás nélkül, külön, azért, hogy az együttlétnek évek múlva is tudjatok örülni.
Még nincs hozzászólás