A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

A legkirályibb nagymama: II. Erzsébet

Ritkán olvasunk arról, hogy a britek uralkodónője, II. Erzsébet hogyan is "működik" mint nagymama. Pedig a 69 éve trónon levő királynőnek 8 unokája és 9 dédunokája is született. Néhány fotó és videofelvétel, valamint az unokák megjegyzései árulkodnak arról, hogy a "nagyi" az ország ügyeinek intézése mellett igenis védelmező nagymama.

Fotó: PuzzlePix

Nehéz elképzelni, hogy az áprilisban 95. születésnapját ünneplő II. Erzsébet anyuka, nagymama és dédnagymama is egyben. Az, hogy mi zajlott évtizedeken keresztül az angol királyi család berkein belül, csupán sejteni lehet. Nem tudni, hogy sütött-e valaha csokis kekszet az unokáknak a királynő, és az sem ismert, hogy néhanapján olvasott-e meséket a kicsiknek.

Annyi bizonyos, hogy mára felnőtt unokái rajongással mesélnek a legkirályibb nagymamáról. Ezt pedig talán a legkevésbé sem a protokoll miatt teszik. Mert ők, ha a nyilvánosság nem is, de jól emlékeznek a legapróbb családi történésekre is. Példának okáért arra is, amikor az etikett ellenére II. Erzsébet egy lovaspólóversenyen a térdére ültette második unokáját, Zara Phillipset. Vagy arra, amikor a szeleburdi négyéves Vilmost egy komoly balesettől mentette meg.

Egy régi videofelvétel is bizonyíték

A család éppen András herceg esküvőjére készült, 1986-ot írtunk. A hercegi pár (András yorki herceg és Sarah) egy hintóba szállt, éppen indultak. A család tagjai, élükön Erzsébettel, gyalogosan követték őket. Ekkor ugrott ki a sorból Vilmos, és megpróbált belekapaszkodni a hintó kerekébe. Megpróbált volna, ha nagymamája néhány lépés futással utána nem veti magát, és nem kapja el a kezét. Belegondolni is rémisztő, mi történhetett volna, ha Erzsébet anyai, nagyanyai ösztönei nem működnek. De működtek, Vilmos karcolás nélkül úszta meg a balesetet.

Az az eset is dokumentált, amikor a 7-8 év körül Zara – Anna hercegnő lánya – nem volt hajlandó megválni szeretett plüssmackójától, hiába rimánkodott neki az egész család. Épp egy nyilvános megjelenésre indult volna nagymamájával. Erzsébet nem könyörgött, tudomásul vette, hogy egy kislány életének meghatározó szereplője lehet egy kedves maci, aki jelenlétével átsegíti a félénk gazdáját a nehézségeken. A nagymama csak biccentett a nevelőnőnek, így készülhetett el az a fénykép, amelyen Zara kézmelegítőjébe a maci is belefért félig…

De Peter, Harry herceg, Beatrix hercegnő és Eugénia is tudna mesélni: Erzsébet sokszor látogatta meg őket iskolai rendezvényeken, sportrendezvényeken, a fiúkat később katonabemutatókon. Még ilyenkor is tartogatott nekik őszinte pillanatokat: a lányokat megdicsérte, a fiúkkal pedig rendszeresen, huncutkodva összemosolygott. Persze igaz, arra soha nem került sor, hogy nyilvánosan megölelje, megpuszilja őket, de hát mégiscsak ő a britek királynője!

A nagyi sütije és a meghitt pillanatok

A nagymamák süteményei sokak számára jelentenek egyet a boldog gyerekkorral. Érdekes módon, még azoknak a hercegnőknek, hercegeknek is, akik számára a nagyi valójában nem saját kézzel készítette azt a bizonyos sütit. Pontosan így volt ezzel Vilmos herceg is, aki képtelen volt elszakadni attól a csokis sütitől, amelyet gyerekként nagymamájával az ötórai teázáshoz fogyasztottak. Ezt az ízt kérte ugyanis esküvői csokoládé tortájába, függetlenül attól, hogy az alapul szolgáló kekszet a királynő magánséfje sütötte valamikor.

Az unokák szerint II. Erzsébet sok mindent tanított nekik. Még arra is hajlandó volt egyszer, hogy egy lovasversenyen a Tesz-Vesz Város című gyerekkönyv alapján illusztrálja, hányféle lóval kapcsolatos elfoglaltság okoz örömöt az embereknek. Zara teljes áhítattal figyelt a nagyi minden szavára. 

Amikor II. Erzsébet nagymamás emlékeit idézzük fel, feltűnhet, hogy unokái közül Anna hercegnő, András és Károly herceg gyermekeivel gyakorta megjelent, ugyanakkor Edward herceg fiaival, Jamesszel és Louisszal szinte alig látni közös fényképen. Ez valószínűleg a királynő korának is betudható, már 81 éves volt a legfiatalabb unokája születésekor. 

A magánbeszélgetések is online zajlanak

A koronavírus-járvány kezdetekor a veszélyeztetett életkorban lévő királynő és fürje, Fülöp herceg a windsori kastélyba tette át székhelyét. Ez azonban a legkevésbé sem azt jelentette, hogy teljesen elzárták volna magukat a világtól. Erzsébet online tartja a kapcsolatot családjával, és ezen módon végzi munkáját is. Többek között videokapcsolaton keresztül beszél a jótékonysági szervezeteivel, egy-egy lovaggá ütést is levezényelt így, de "járt" virtuális gyárlátogatáson, és televíziós beszédet is tartott.

Tagadhatatlan azonban, hogy a kapcsolattartás eme formája mégsem az igazi, bár a királynőnek némileg könnyebb dolga van, mint a régi, normál hétköznapokon. Tulajdonképpen a pandémia a kezére játszik: hosszú évtizedek után kissé lelassult tempóban úgy élhet, mint ahogy azt életkora megkívánja. Ahogy egy, az udvari ügyekhez jól értő szakértő nyilatkozta, a királynő élete alkonyán bizonyára értékeli, hogy nincs rajta akkora nyomás. „Lehetséges, hogy ez az egyetlen kisebb pihenő, amelyben egész életében része volt” – mondta.

Ám az unokákra vagy a dédunokákra most nem jut annyi figyelem: a királynő férje, kórházban van (a cikk megírásának idején), éppen most esett át egy újabb szívműtéten. S ha az unokák tényleg annyira ’királynak’ tarják a nagyit, most rajtuk a sor, hogy figyelmükkel, támogatásukkal, szeretetükkel, ha virtuálisan is, de jelen legyenek Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, a nemzetközösségi királyságok királynőjének, a Nemzetközösség és az anglikán egyház fejének, a hit védelmezőjének, azaz tulajdon nagymamájuk életében.

Az unokák

II. Erzsébet 1977-ben lett először nagymama Anna lányától, Peter Phillips születésével, őt követte húga, Zara. Beatrix és Eugénia (András herceg lányai) következett a sorban, majd Edward fiának született két gyermeke, Louis és James. Két, legismertebb unokája Vilmos és Harry herceg, a trónörökös, Károly herceg fiai. 

A dédunokák

2010-ben született meg az első dédunoka, Savannah Phillips (édesapja Anna hercegnő fia, Peter Phillips), kishúga, Isla 2012 óta a család tagja. A lányokat Katalin és Vilmos elsőszülött gyermeke, György herceg követte 2013-ban. 2014-ben Anna hercegnő lánya, Zara is édesanya lett, egy kislánynak, Miának adott életet, egy évvel később Charlotte hercegnővel gyarapodott a népes família, öccse, a 2018-ban született Lajos lett Erzsébet hatodik dédunokája. Zara ugyanebben az évben még egy kislánynak adott életet, Lénának hívják.

2019-ben Harry herceg és Meghan hercegné is szülők lettek: kisfiuk, Archie a nyolcadik dédunoka, és már úton is a következő baba… Eugénia hercegnő kisfia, August a (egyelőre) a legkisebb dédunoka, 2021. február 9-én született.

Címkék: károly herceg, ii.erzsébet, beatrix hercegnő, a brit királynő unokái, a brit királynő dédunokái, anna hercegnő, andrás herceg, edward herceg, zara phillips, peter phillips, eugénia hercegnő

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!