A kihalás gyorsvonatán
Van valami nyugtalanító abban, amikor egy faj örökre eltűnik a Föld színéről. Legtöbbször nem is tudunk, nem is hallunk róla, pedig a természet óramű-pontosságú rendszerében ilyenkor valami visszafordíthatatlan történik. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja szerint az elmúlt húsz évben körülbelül egymillió fajt fenyegetett közvetlen kihalás. Az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) vörös listáján több mint 44.000 faj szerepel veszélyeztetettként. Pedig egyetlen faj kihalásának a következménye is felmérhetetlen.
Mi is az a biodiverzitás?
A biodiverzitás a Földön található élőlények elképesztő változatosságát jelenti – nemcsak a fajokat, hanem az élőhelyeket, az ökoszisztémákat és a genetikai sokféleséget is. Egy esőerdő szinte felfoghatatlan gazdagsága éppúgy idetartozik, mint egy virágporzó méhfaj, vagy a hazai szikes tavak különleges madárvilága.
A biodiverzitás az emberi élet alapvető feltételeit biztosítja: élelmet, tiszta vizet, termékeny talajt, gyógyszerek alapanyagát – és a stabil éghajlatot is. Ez a láthatatlan háló tartja fenn az életet a bolygón, és minden egyes apró darabkája számít. Ha sokszínű a természet, képes alkalmazkodni a kihívásokhoz, ellenállóbbá válik a betegségekkel, katasztrófákkal, időjárási szélsőségekkel szemben. Ez a rugalmasság ma, a klímaváltozás korában kulcsfontosságú lenne. Lehetne, ha nem pusztítanánk.
Na és, akkor mi van, ha egy faj kihal?
Amikor egy faj eltűnik, az beláthatatlan veszteség. Egyetlen faj kihalása is lavinaszerű hatásokat indíthat el. Ez különösen igaz az úgynevezett ’kulcsfajokra’, amelyek nélkül egy egész ökoszisztéma omolhat össze. Még a ’névtelen’, kevésbé ismert élőlények szerepe is felbecsülhetetlen a Föld egészsége szempontjából. Egyetlen beporzó rovarfaj eltűnése például veszélybe sodorhatja a vele kapcsolatban lévő növényeket, és az azokat fogyasztó állatokat is.
A növények elhalása következtében a talajminőség romlik, a természetes vízvisszatartás megszűnik, a táj kiszárad, és hosszú távon akár emberi közösségeknek is menekülniük kell. A természetben minden mindennel összefügg: egy madárfaj eltűnése hatással lehet a rovarpopulációra, egy kis hal kipusztulása pedig a vizek oxigénháztartását boríthatja fel. Az így kialakuló láncreakciók végső soron élelmiszerválsághoz, gazdasági instabilitáshoz, sőt, emberi betegségek megjelenéséhez is vezethetnek.
Robogunk a kihalás felé
A tudósok szerint bolygónk jelenleg a hatodik tömeges kihalás küszöbén áll. Volt már ilyen, de a mostani az első, amelyet az ember okoz. A korábban ismert tömeges kipusztulások az összes faj mintegy 60–95%-át semmisítették meg. Sajnos egy ilyen pusztulás után több millió évre van szükség az ökoszisztémák helyreállásához.
A kihalás tehát a Föld történetében többször is megtörtént (lásd keretes írásunkat) de a jelenlegi sebessége drámai: az elmúlt 100 évben annyi faj tűnt el, amennyinek természetes kihalása normál esetben több ezer évbe telt volna. A legtöbb eltűnt faj gerinctelen állat, növény vagy kétéltű, olyan élőlények, amelyek kulcsszerepet játszanak a természet finoman hangolt rendszereiben. Ezek az apró lények gyakran láthatatlanul dolgoznak: lebontanak, beporoznak, tisztítanak, táplálnak.
Ha ők eltűnnek, az ökoszisztéma összeomlik. A biológiai sokféleség csökkenése már nemcsak az erdők mélyén vagy a korallzátonyoknál figyelhető meg – a mezőgazdasági termelés hatékonyságán, a halállomány apadásán, sőt, az emberek egészségi állapotán keresztül is érzékelhető.
Amikor megszámolhatók az utolsók
Vannak állatok, amelyekből már annyira kevés maradt, hogy szinte név szerint ismerjük őket. Egy-egy példányuk pusztulása nem statisztika, hanem világméretű veszteség.
Az északi szélesszájú orrszarvúból például ma már csak két nőstény él, mindkettő mesterségesen őrzött környezetben, Kenyában. Az utolsó hím, Sudan, 2018-ban pusztult el, vele együtt szinte biztosan kihalt a faj, a természetes úton történő szaporodásának lehetősége. A tudósok jelenleg laboratóriumi eljárásokkal próbálják megmenteni az utolsó genetikai örökséget. A Pinta-szigeti óriásteknős, amelyet a Galápagos-szigetek szimbolikus élőlényei között tartottak számon, hivatalosan kihalt faj. Az utolsó ismert példány, Magányos George, 2012-ben halt meg. Vele együtt eltűnt egy egész genetikai ág a bolygóról.
A kaliforniai kondor is hajszál híján veszett ki: az 1980-as évek végén már csak 27 példány élt, amelyeket egyenként fogtak be, hogy megmentsék a fajt. Ma, a programnak köszönhetően több mint 300 él szabadon, de a veszély továbbra is fennáll – ezek az óriási, lassan szaporodó madarak még mindig sérülékenyek a mérgezésektől és az élőhelyek pusztulásától. A hegyi gorillák, amelyeket Dian Fossey legendás kutatásai tettek ismertté, még mindig veszélyeztetettek. Vadon élő példányaik száma ma már meghaladja az ezret, de élőhelyük szűkül, és a közeli emberi jelenlét újabb kockázatokat jelent számukra, például betegségeket.
Kevesen gondolnák, hogy a lenyűgöző amuri leopárdból – amely a világ egyik legritkább nagymacskája – alig több mint 100 példány él a vadonban, Oroszország távol-keleti vidékein és Észak-Kínában. A tigris a világ egyik legimpozánsabb ragadozója, mégis kevesebb mint 4000 példány él belőle. Ugyanez igaz a különleges, kék nyílméregbékára, amelynek élőhelye egy apró kolumbiai esőerdőfolt, és már csak néhány száz példány maradt belőle. A ’megszámolható állatok’ listája riasztóan hosszú, és egyre csak bővül.
Kertünk, tavaszunk barátai
A méhek pusztulása világszerte szintén aggasztó méreteket ölt. Pedig a méhecskék a növények beporzásának 75%-áért felelősek. Nélkülük nem lenne gyümölcs, zöldség, virág, de még kávé vagy csokoládé sem. A házi méhek mellett a vadméhek is egyre nagyobb bajban vannak.
A fő okok között van a túlzott vegyszerhasználat, különösen a rovarölő szerek, és a monokultúrás mezőgazdaság, amely egyhangú és táplálékszegény környezetet teremt. A klímaváltozás is megzavarja a növények és beporzók évszakos ritmusát. Sok helyen a méhcsaládok akár 30-40%-a is elpusztul egyetlen tél alatt.
A fecskék is bajban vannak. Egyre kevesebb füsti fecske és a molnárfecske tér vissza hozzánk tavasszal. Élőhelyük zsugorodik, táplálékuk – a repülő rovarok – is egyre gyérül a vegyszerezés miatt. Sajnos a fecskék fészkeléshez szükséges természetes környezet (sár, szabad ereszek, istállók) is lassan eltűnnek. Ráadásul sok helyen még mindig leverik a fészkeiket, holott hazánkban ezek a madarak védettek. Egyetlen fészek elpusztítása akár 50.000 forintos bírsággal jár.
Mit teszünk, emberek!
Erdőket vágtunk ki, mocsarakat csapoltunk le, folyókat szabályozunk, városokat és ipari zónákat építünk érintetlen területeken. Más területeken honos fajokat telepítünk be, és ezzel felborítjuk az ökológiai egyensúlyt, hiszen ezek az invazív fajok gyakran kiszorítják az őshonosokat.
Ilyen például a harlekin katica esete, amely Ázsiából származik, és eredetileg biológiai védekezésre használták: levéltetvek ellen vetették be Európa-szerte, mivel falánk ragadozóként kiváló rovarirtó. Az 1990-es években Magyarországra is betelepítették. Csakhogy a faj az őshonos katicafajokat kiszorítja. Nemcsak azért, mert verseng a táplálékért, de ragadozóként meg is eszi azokat.
Másként is pusztítjuk a környezetünket. Szemetelünk, szennyezünk. Levadásszuk, lehalásszuk az erdők, tavak tengerek állatait. A Föld kizsákmányolása olyan mértéket öltött, amelyet a természet már nem képes helyrehozni. Egyes régiókban, például Délkelet-Ázsiában vagy az Amazonas-medencében, évente több tízezer hektár esőerdő tűnik el, élőhelyekkel, állatfajokkal, gyógyhatású növényekkel együtt.
Nem csak ők, mi is belehalhatunk
A biológiai sokféleség nem csupán egy ’zöld’ téma, hanem az életbiztosításunk. Az élelmiszer-termelés 75%-a a beporzók munkájától függ. A gyógyszerek 70%-a természetes eredetű hatóanyagokra épül, és az új gyógymódok felfedezéséhez is nélkülözhetetlen a természet genetikai kincseinek megőrzése. Az erdők nemcsak megkötik a szenet, hanem szabályozzák a vízháztartást, csökkentik az árvizek kockázatát, és hozzájárulnak a klímavédelemhez is.
A koronavírus-járvány is rávilágított arra, hogy a vadon élő állatok élőhelyének bolygatása új, az emberre is veszélyes betegségek megjelenését segítheti elő. A természet egyensúlyának megbomlása tehát nem csak egy ökológiai, hanem egy közegészségügyi kérdés is. Ha a biológiai sokféleség sérül, a globális gazdaság és az élelmiszer-ellátási láncok is veszélybe kerülnek.
Amit még tehetünk
A természet képes megújulni, ha időt és teret adunk neki. Sok esetben elegendő lenne a pusztítás megállítása ahhoz, hogy a biodiverzitás elkezdjen helyreállni. Ehhez azonban társadalmi akarat, politikai döntések és egyéni felelősségvállalás is szükséges.
Az egyén szintjén is sokat tehetünk: ha támogatjuk a természetvédelmi szervezetek munkáját, ha fenntartható, környezetbarát termékeket választunk, ha kerüljük, a túlcsomagolt árut, és visszafogjuk a felesleges fogyasztást, máris hozzájárulunk a természet védelméhez. Ha méhbarát növényeket ültetünk, nem használunk vegyszereket a kertben, nem utazunk állandóan. Minden döntés számít: mit eszünk, mennyit és hogyan utazunk, mire költünk.
Sikeres visszatérések
Az európai bölény a XX. század elején már csak állatkertekben élt, de ma újra szabadon kóborol Lengyelország, Szlovákia és Románia erdeiben. A kaliforniai kondor a 80-as években már csak 27 egyedből állt – ma több mint 300 példány repül szabadon az USA nyugati részén.
Magyarországon a hódokat egykor kipusztultnak hitték, ma azonban újra láthatók folyóink mentén. Az északi kékbálna, az ibériai hiúz, a japán ibiszek is példák arra, hogy megfelelő védelmi intézkedésekkel és természetes élőhelyek visszaállításával az eltűnés széléről is van visszaút.
Kihalástörténet
A Föld történetében eddig öt nagy tömeges kihalás történt, és mindegyik során a fajok legalább 75%-a kihalt.
- Először kb. 443 millió évvel ezelőtt halt ki a fajok 85%-a. A legvalószínűbb ok a jégkorszak kialakulása volt.
- 372 millió évvel ezelőtt halt ki a fajok 75%-a, oka nem teljesen tisztázott, de valószínűleg több tényező játszott szerepet: vulkanikus tevékenység, az oxigénszint csökkenése az óceánokban, klímaváltozás.
- 252 millió évvel ezelőtt a fajok 90-96%-a kihalt. A valaha volt legsúlyosabb kihalás okozója hatalmas vulkánkitörések, az üvegházhatás, savas esők és az óceánok elsavasodása okozták.
- kb. 201 millió évvel ezelőtt szintén vulkanikus tevékenység és az azt követő klímaváltozás miatt a fajok kb. 80%-a halt ki, e kihalás után váltak uralkodóvá a dinoszauruszok.
- 66 millió évvel ezelőtt egy aszteroidabecsapódás miatt halt ki a Földön akkor élő fajok 75%-a, köztük a dinoszauruszok is.
Még nincs hozzászólás