A közös kívánság ereje
"Ismét mondom nektek, hogyha közületek ketten a földön bármi dolog felől is megegyeznek, és azt kérik, mennybéli Atyám meg fogja nekik adni" - olvasható Máté evangéliumában. Ez a mondat 2000 éve lebeg a világ felett, mint valami csendes ígéret. De mi van, ha ez nem csak vallási, hanem energetikai törvény is? Mi van, ha az univerzum tényleg hallja, amikor egyszerre sok ember szívéből száll fel ugyanaz a kívánság?
Amikor valaki egyedül kér valamit, az olyan, mint egy gyertyaláng: pici, törékeny, de fényt ad. Ha viszont sokan gyújtanak gyertyát egyszerre, abból tűz lesz. Fényár, amit még az égiek sem hagyhatnak figyelmen kívül.
Maharishi-effektus
A tudomány egyébként már jó ideje próbálja megfejteni, van-e bármiféle mérhető hatása a közös imának, meditációnak vagy pozitív fókusznak. A 70-es években például Maharishi-effektus néven futott egy kísérlet: több száz ember egyszerre meditált a békéért, és a statisztikák szerint abban az időszakban tényleg csökkent a bűnözések száma.
Véletlen? Vagy tényleg megmozdul valami az energiamezőben, ha az emberiség, vagy csak sok ember közösen hangolódik rá valamire?
A szív elektromágneses tere egyébként is erősebb, mint az agyé – ezt már a HeartMath Institute is kimutatta. Ha tehát egyszerre sok ember szívében ugyanaz az érzés lobban fel, az nemcsak költői kép, hanem energetikai valóság is lehet. És milyen gyönyörű gondolat ez! Hogy nem vagyunk apró porszemek a kozmoszban, hanem fényforrások, akik képesek egyszerre egyetlen dallamot rezgetni – a béke, a szeretet, az összetartozás frekvenciáját.
Csak egyetlen percre!
Karácsony közeledtével különösen sokan küldenek kívánságokat az ég felé. Van, aki listát ír, van, aki csak egy mély sóhajban súgja, hogy bárcsak jobb lenne. De talán az igazi varázs akkor történik, amikor nemcsak magunknak kérünk valamit, hanem másoknak is. Mert amint a kérés kilép az én határából, az univerzum is nagyobb térben hallja meg.
Mi lenne, ha egyszer – mondjuk szenteste – minden ember a világon ugyanarra gondolna? Nem politikára, nem hiányra, nem félelemre, hanem békére, szeretetre. Csak egyetlen percre. Egy perc, amikor a világ egységes energiamezővé válik, és a bolygó szíve egyetlen ütemre dobban. Talán ekkor történne meg az, amit a tudósok még nem tudnak mérni, de a lélek már régen tud: hogy a gondolat teremt, és a közös szándék, főleg, ha szeretetből fakad, valósággá válik.
Ki tudja?
Nem is kell ehhez templom vagy gyertya, bár segíthetnek. Elég egy csésze tea, egy jó szó, egy közös IGEN. Mert minden kívánság ott kezdődik, hogy valaki kimondja: legyen béke bennem, legyen béke köztünk, legyen béke körülöttünk. És, ki tudja? Lehet, hogy az univerzum ilyenkor halkan bólint.
Hogyan kívánjunk együtt?
A közös kívánság nem rituálé, hanem szándék. Elég, ha egyszerre többen ugyanarra hangolódnak akár külön helyen, de azonos időben. Egy perc csend, egy közös ima, vagy akár egy köszönöm kimondása elég lehet. A lényeg: ne követelőzés legyen, hanem felajánlás. Ne azt mondjuk: add meg nekem, hanem, hogy segíts, hogy megtörténhessen. Így lesz a vágyból energia, a kívánságból valóság.
Miért nem teljesül a vágyunk?
Miért nem teljesül minden kívánság, minden imádság, minden kérés? Az egyik ok az, hogy a szándék gyakran nem tiszta. Sokan nem azt kérik, amit valóban a szívük mélyén szeretnének, hanem amit elvár tőlük a világ. Például: „Bárcsak lenne pénzem” – de a mögöttes rezgés a hiány, a félelem, a szorongás. Az univerzum pedig – mint minden rezgésre érzékeny tér – nem a szavakat, hanem az energiát hallja meg. Vagyis nem azt érzékeli, amit kimondunk, hanem azt, amit valójában érzünk. Ha a kívánságot félelem, kétség, önvád vagy irigység kíséri, az energia eltorzul, és nem tud teremtővé válni.
A másik ok az, hogy a közös szándék ritkán tart elég sokáig. Karácsonykor néhány napra fellobban a fény, de szilveszterre már visszatérnek a hétköznapi gondok, a rohanás, a panasz. A teremtéshez viszont folyamatos, kitartó fókusz kellene. Egyetlen gyertya fellobbanhat a sötétben, de ha elfújják a szelek, a fény is kihuny. A kollektív ima, a békéért mondott fohász valóban működik, de nem azonnal, és nem mindig látványosan.
A kollektív karácsonyi energia valódi, és évről évre újra felépül. Minden jókívánság, minden mosoly, minden önzetlen gesztus hozzáadódik ehhez a rezgésmezőhöz. Olyan ez, mint egy láthatatlan fényháló, amely körbefonja a Földet. Nem mindig látjuk az eredményét rögtön, de amikor valaki egy idegennek segít, amikor egy családban kibékülnek, amikor egy szív megtörik, és mégis megbocsát, akkor ennek a közös fénynek a hatása működik.
Szóval igen, a karácsony idején a világ valóban együtt rezeg. De ahhoz, hogy a kívánságaink teljesüljenek, a szeretetet és a reményt nem csak december 24-én, hanem január 3-án, március 12-én, meg egy szürke hétfő reggelen is meg kell őriznünk. A karácsony nem egy nap az évben, hanem egy tudatállapot. Maga a szeretet rezgése.
Még nincs hozzászólás