Már nem haragszom rád...
Van, amikor a karácsonyi ajándék nem fér el a díszdobozban. Nem csillog, nem kerül pénzbe, és még csak át sem lehet adni egyetlen mozdulattal. Mert ez az ajándék belül születik a szív csendjében.
A legtöbben nem is tudjuk, mennyi háborút hordozunk magunkban. Elfojtott sérelmeket, családi feszültségeket, testvéri rivalizálásokat, kimondatlan szavakat, régi vitákat, amelyek minden évben újra megérintenek, amikor leülünk a terített asztalhoz. Mintha az ünnep fényeiben minden, amit a hétköznapokban elrejtünk, hirtelen felvillanna.
Miért nehéz megbocsátani?
A pszichológia szerint az ember ragaszkodik a haraghoz, mert a düh hamis erőt ad. Úgy érezzük, ha haragszunk, akkor még van kontrollunk. Ha elengedjük, akkor sebezhetővé válunk, és ettől félünk. A harag tehát sokszor nem más, mint a fájdalom páncélja. Mégis, minél tovább őrizzük, annál jobban elzár bennünket a szeretettől.
Sokan gyerekkorból hozott mintákat ismételnek: ha otthon nem volt szabad kifejezni a fájdalmat, később a megbocsátás is nehezen ment. A büszkeség, a félelem vagy az igazságérzet mind ott állnak az útban, és közben nem vesszük észre, hogy a harag nem a másikat mérgezi, hanem minket.
Ideje megbocsátani
A megbocsátás hatására csökken a stressz és a feszültség, meglévő depresszió esetén javulás következhet be – írja Tóth Ugyonka Krisztina pszichológus. – Jobb lesz az immunrendszer-működés, az optimálizálódik a koleszterinszint és a vérnyomás.
Robert Enright, a Winconsin-Madison Egyetem kutatójának eredményei mindenképp a megbocsátás mellett szólnak. Azoknak a koszorúér-betegségtől szenvedőknek, akik részt vettek egy megbocsátást elősegítő terápián, lényegesen javult a véráramlásuk, továbbá csökkent a hirtelen elhalálozásuk esélye.
Egy másik vizsgálat konklúziója pedig az, hogy akik képesek sérelmeik feldolgozására, kevésbé vannak kitéve a depressziónak, szorongásnak és a droghasználatnak. A harag olyan állapotot eredményez, mintha állandó stresszhatásnak lenne kitéve a szervezetünk, melynek következtében emelkedik a szív és érrendszeri problémák, a daganatos vagy autoimmun megbetegedések valószínűsége.
De hogy kell megbocsátani?
Az igazi megbocsátás nem varázsütésre történik. Időre van szükségünk hozzá. A sértettség által kiváltott egyéni érzések jogosságát senki nem kérdőjelezheti meg, ezt csak mi tudjuk, illetve érezzük – írja a pszichológus. – A megbocsátás első lépése, hogy tudatosítsuk, kifejezzük és átéljük a feltörő érzéseket. Az átélést követően azonban el kell engednünk a múlt fájdalmait, mivel a megtörtént eseményeken változtatni nem tudunk, maximum új nézőpontból szemlélve átkeretezni azokat.
A továbblépés másik nélkülözhetetlen feltétele, hogy ne rágódjunk azon, mit kellett volna másképp tennünk. Ezután megpróbáljuk az elkövető perspektívájából megérteni, hogy miért követhette el tettét. Elképzeljük, milyen gondolatai és érzései lehettek a sérelem elkövetése előtt és közben. Ezt követően olyan eseteket idézünk fel, amikor mi magunk okoztunk másoknak sérelmet, majd kértünk és kaptunk megbocsátást.
Családi kör
Karácsonykor sokan térnek haza, nemcsak földrajzi értelemben, hanem lélekben is. Újra találkozunk azokkal, akik a legmélyebb lenyomatokat hagyták bennünk. Lehet, hogy felnőttként is úgy érezzük, ugyanazt a régi szerepet játsszuk: a megfelelni vágyó lányt, a háttérbe szorított testvért, a mindent megoldó anyát. Ezek az energiák nem véletlenül jelennek meg ilyenkor, hisz a család a legnagyobb spirituális tanítónk.
Minden konfliktus, amit karácsonykor átélünk, valójában lehetőség, hogy gyógyítsuk a múlt sebeit. Megbocsátani néha nem azt jelenti, hogy kimondjuk, rendben van, spongyát rá. Néha csak annyi, hogy nem visszük tovább. Hogy leengedjük a vállunkról a régi terheket. Hogy azt mondjuk: elég volt ebből az energiából, köszönöm a leckét, de most már szabad vagyok.
A megbocsátás nem cél, hanem út
A gyertya fénye, a csengő hangja, a lassan hulló hó mind emlékeztetnek valamire, amit mélyen mindannyian tudunk, a belső békére. Talán idén nem az lesz a legfontosabb, hogy minden ajándék időben a fa alá kerüljön, hanem az, hogy kinek a lelkét engedjük el. Kinek a neve mellett szűnik meg a szívünkben a feszültség. Mert amikor megbocsátunk, valójában helyet csinálunk a szeretetnek.
És ha még nem megy? Ha idén még nem tudunk teljesen megbocsátani, az is rendben van. A megbocsátás nem parancs, hanem út. Lehet, hogy csak annyira futja, hogy megfogalmazzuk a szándékot: Készen állok arra, hogy egyszer megbocsássak… Már ez is elindítja a gyógyulást.
Hiányzol
Anna negyvenéves volt, amikor először töltötte egyedül a karácsonyt. Az édesanyjával évek óta nem beszélt egy régi, kimondatlan harag miatt. Talán egy félreértés volt, talán sok apró fájdalom rakódott egymásra.
Aznap este Anna egyedül ült a fenyőfa mellett, és úgy érezte, minden gyertya lángja őt égeti. Elővett egy régi képet, amin még kislányként öleli az anyját, és valami megmozdult benne. Tollat vett a kezébe, és írni kezdett. Nem bocsánatkérést, nem vádat, csak azt, amit addig sosem mert kimondani: Hiányzol.
Nem küldte el a levelet. Elégette a gyertya lángjánál. Másnap reggel, karácsony első napján csengettek. Az ajtóban az anyja állt, kezében egy tál süteménnyel. Csak annyit mondott:
– Úgy éreztem, el kell jönnöm… Nem beszéltek a múltról, nem kértek bocsánatot. Csak leültek egymás mellé, fogták egymás kezét, és csendben nézték a fát.
Még nincs hozzászólás