3 kihagyhatatlan strandkaja
Abban nyilván megegyezhetünk, hogy diétázni nem a strandra jár az ember. Mert ha van a hizlaló ételeknek fellegvára, hát az a strand. Imádjuk a hekket, a gofrit és a lángost, ilyenkor mindennél jobban esik egy cukros műfagylalt, ahogy a mikróban aszottra melegített mirelit kukorica is. De ha nem jutunk el strandra, vagy csak nem akarunk sorban állni, elkészíthetjük a kedvenceinket otthon is.
LÁNGOS
Süssünk lángost, ami persze nem lesz pont olyan, mintha a strandon vettük volna, viszont így legalább olcsóbban kijövünk.
Hozzávalók: 60 dkg liszt, 4-4,5 dl langyos víz, 2 teáskanál só, 2 evőkanál olaj, 3 evőkanál burgonyapehely, 1 teáskanál cukor, 3 dkg friss élesztő, 0,5 dl tej
Elkészítés: Az élesztőt a langyos, cukros tejben felfuttatjuk, majd hozzáadjuk a burgonyapehellyel elkevert liszthez, melybe a sót is beletettük. A vizet fokozatosan adagolva simára, hólyagosra dagasztjuk a tésztát, végül hozzáadjuk az olajat is.
A tésztából azonos méretű gombócokat szakítunk ki, majd letakarva 20 percig kelesztjük. A megkelt tésztát a gombócok közepétől kifelé haladva elvékonyítjuk, kihúzogatjuk, míg el nem érjük a szokásos méretet és formát. Bő, nem túl forró olajban pirosra sütjük. Reszelt sajttal, tejföllel, fokhagymával tálaljuk.
GOFRI
A gyerekek kedvence, ennek mindig örülni fognak; reggelire, ebéd utáni nasinak és délutáni partira is kiváló.
Hozzávalók: 10 dkg vaj, 15 dkg cukor, 1 csipet só, 3 tojás, 25 dkg liszt, 1 tasak vaníliás cukor, 0,5 tasak sütőpor, 1 evőkanál olaj a tésztába, 2,5 dl tej
Elkészítés: A lisztben keverjük el a sütőport. A lágy vajat keverjük habosra a cukorral, adjuk hozzá a sót, a tojásokat, végül öntsük bele az olajat is. A liszthez adagolva csomómentesre keverjük a masszát, majd hozzáadjuk a tejet is.
Ehhez legjobb, ha elektromos habverőt használunk. Előmelegített, olajjal megkent gofrisütőben adagonként 3 perc alatt készre sütjük.
SÜLT HEKK
Sokan azt gondolják, balatoni halat esznek, ha a hekkre esik a választásuk. Ám a hekk tőkehalfajta, és ha nem bő olajban sülne, még akár az egészséges ételek körében is üdvözölhetnénk.
Hozzávalók: 30-40 dkg hekk (személyenként), liszt, só, bors, pirospaprika, olaj a sütéshez
Elkészítés: Ha fagyasztott halat használunk, jó néhány órával a sütés előtt kezdjük el felengedni szobahőmérsékleten. Ha felolvadt, töröljük szárazra, alaposan sózzuk meg kívül-belül, majd mártsuk meg a lisztben, amelybe borsot és pirospaprikát kevertünk.
A hekket bő olajban kell sütni, annyiban, hogy ellepje a darabokat. 2-3 percenként fordítsunk a sülő halon; nagyjából 10 perc elég, hogy ropogósra süljön. Törlőpapíron itassuk le róla a fölösleges olajat.
Még nincs hozzászólás