Családfenntartó anyukák
Manapság rengeteg édesanya neveli fel a gyermekét egyedül. Van, aki kisgyermekes anyaként maradt egyedül, és olyan is akad, akit akkor hagytak el, amikor még csak a szíve alatt hordta a picit. De ők megbirkóznak ezzel is. Fésűs Nelly, Jegyes-Tóth Kriszta, Janza Kata mesélnek tapasztalataikról és meglepetés férfi vendégünknek is ismerős a helyzet.
Van, aki kiegyensúlyozott és büszke magára, van, aki kötelességérzetből, szeretetből teszi a dolgát attól rettegve, hogy nem lesz ereje egyedül felnevelni a gyerekeit, van, aki tele van dühvel és sértettséggel. Akadnak olyanok, akik sokat sírnak, és arra vágynak, hogy végre odabújhassanak valakihez. Egy picit talán mindannyian belehalnak... Nemcsak a gondokba, hanem abba is, hogy nem élnek szabályosan.
Kivétel persze, ha sikerül kulturáltan, baráti viszonyban elválni egymástól és a közös gyermekek érdekében a velük kapcsolatos feladatok egy részét továbbra is meg tudja osztani egymás között a szülőpár.
Janza Kata mindig arra törekedett, hogy kapcsolatai válás után is szeretetben, barátságban működjenek. Sikerült is olyan férfiakat választania, akik intelligensen tudnak válni, ezért törekvése nem volt hiábavaló.
A többség azonban küzd. Az egyszülős családok nyolcvanhat százalékában az anya a családfenntartó. Nem érdemes vitatni, hogy ez jó vagy rossz. Amióta a nők tanulhatnak, és képesek az öngondoskodásra meg a családjuk eltartására, már nem tűrnek el mindent annak érdekében, hogy eltartsák őket. Ne feledjük, hogy történelmi távlatból ez a jelenség új és kiforratlan, hiszen még száz éve sincs annak, hogy a nők – a férfiakkal azonos feltételek között - választójogot kaptak. A családfenntartó anyák kényszerű szereptorlódásban élnek. Egyszerre anyák, apák, dolgozó nők és pénzügyminiszterek, ami egy ember számára bizony nagyon sok, néha túl sok feladat is egyszerre. A múlt század ötvenes–nyolcvanas éveiben a szakértők „csonka családokról” beszéltek. Manapság már nem titulálják csonkának a gomba módra szaporodó egyszülős családokat, és már az sem ritka, hogy a házasságban vagy élettársi kapcsolatban élő nők éppúgy családfenntartóvá válnak, mint az elváltak vagy az özvegyek. Valóban arra vágytunk, hogy ilyen erősek legyünk?
Ma már nem szégyen egyedülálló anyának lenni, ez szinte természetes dolog. A fejlett világban a válások nagy részét a nők kezdeményezik, mégpedig jelentős részben éppen a hagyományos családmodell hétköznapi igazságtalanságai miatt. A felnőtt lakosság nagyobbik fele egyedülállóként, gyermektelenül, egyszülős vagy patchwork családban él. A családokon belül a házasságon alapuló családok aránya 70 százalék alá mérséklődött, az élettársi kapcsolatban élők és az egyszülős családok aránya is 15 százalék fölé emelkedett.
Jegyes-Tóth Kriszta nem volt már együtt férjével, amikor gyermekük megszületett. A műsorvezető úgy érezte, hogy boldogtalan lenne, és Eszterkének sem tenne jót, ha együtt maradna férjével. Végül közösen döntöttek a válásról. Azóta gyönyörűen, egymásra figyelve éldegélnek kislányával.
Gyakran halljuk, hogy a nőknek ezer arcuk van, és ez bizony igaz a családfenntartóként élőkre is. Találkozhatunk olyanokkal, akik úgy vállaltak gyereket, hogy tudták, egyedül lesznek felelősek érte, és ismerünk olyanokat, akiket elhagyott a párjuk, míg mások maguk döntötték el, hogy a gyerekükkel együtt kilépnek egy méltatlan kapcsolatból. És ott vannak azok, akik a párjuk mellett élnek egyedüli családfenntartóként. Ez az ezerarcúság a reakciókban is megnyilvánul. A felmenőink értékrendje ugyanis belénk van kódolva, és ha nagyon eltérünk a családi mintáktól, a többségünkben bűntudat támad. Általánosan jellemző az egyedül nevelő édesanyák többségére, hogy a válás után önmaguknak és a külvilágnak is bizonyítani akarnak. Jelentős részük jó értelemben vett anyatigrissé válik, aki erejét nem kímélve tesz meg mindent a gyerekeiért. Tiszteletre méltóak azok a nők, akik társ nélkül is képesek boldog családot teremteni, és úgy tartják el a gyerekeiket, hogy közben megmarad a mosolyuk. Gondoljunk csak arra, hogy gyakran két keresetből sem tud normálisan megélni egy család! Minden egyszülős családban élő nőnek nagyon fontos lenne, hogy keressen barátokat, menjen a gyerekeivel olyan klubokba-közösségekbe, ahol sortársakkal is találkozhat, azaz ne zárkózzon be, és a nőiességét se tolja félre! Egy jó anya is lehet érzékeny, csinos nő, akinek szüksége van gyengédségre, udvarlásra. Nehéz ezt a két szerepet összeegyeztetni, de nem lehetetlen!
Fésűs Nelly kislánya nyolc éves volt, amikor táncművész kedvesével szétváltak útjaik. Egy évvel később aztán újra rátalált a szerelem.
Azt minden családfenntartó szülőnek tudnia kell, hogy a fiai-lányai nem maradnak ragaszkodó kisgyerekek, és a szülő-gyerek kapcsolat egyetlen családtípusban sem sima pálya, hanem göröngyökkel – távolodásokkal és közeledésekkel – teli hosszú út. Ahhoz, hogy a gyerekek felnőttkorukban visszatérjenek, kamaszként le kell válniuk, és az őket egyedül nevelő édesanyáknak vagy édesapáknak éppúgy el kell engedni őket, mintha teljes családban élnének. Trokán Péter és Papadimitriu Athina 16 évig éltek házasságban. Két lányuk született, akik a színész házaspár válásakor édesapjuknál maradtak. A lányok ma már szüleik hivatását folytatják.
Mi nők, kettős értékrend szorításában élünk: egyfelől szeretnénk megfelelni konzervatív társadalmunk szerepkövetelményeinek: az a rendes nő, aki időben férjhez megy, időben szül, minimum kettő gyereket, és a munkáját - persze nem az otthonit - mindig a családja mögé rendeli. Másrészt a saját elvárásainknak, vágyainknak is szeretnénk megfelelni.
Ezért is lenne fontos, hogy minden nő megtalálja azt a tevékenységet, amelyben kiteljesedhet! Amerikában vagy Nyugat-Európában óriási kultusza van annak, hogy negyven-ötven, sőt hatvan felett kezdődik az élet! Számtalan nő kezd új tevékenységbe akkor – tanul, vállalkozik, kipróbálja magát új területeken –, amikor a gyerekei felnőttek. És ez a gazdasági válság idején is igaz. A férfiak krízishelyzetekben inkább törnek, miközben a nők nagy leleménnyel próbálnak felszínen maradni.
De mindez csak akkor sikerülhet, ha bízunk önmagukban!
