Nőtt az egyszülős családok száma
Az elmúlt két népszámlálás közötti tíz évben emelkedett azon családok száma és aránya, ahol egy szülő él együtt a gyermekével vagy gyermekeivel.
2011-ben a családok közel egyötöde (19,8%) tartozott ebbe a családtípusba. A népesség is csökkent, és a családok száma is visszaesett, méghozzá nagyobb mértékben, mint a lakosság lélekszáma.
Ezzel párhuzamosan nőtt a nem családban élők száma, akiknek túlnyomó többségét az egyedülállók vagy szaknyelven szólva az egyszemélyes háztartások teszik ki.
Legtöbben nem maguk döntenek arról, hogy egyedül is menni fog. Az általános az, hogy valamilyen krízis -- válás, vagy a társ elvesztése -- miatt maradnak magukra, és a súlyos veszteségek miatt lelkileg is mélypontra kerülnek akkor, amikor anyagilag is nehéz lesz a helyzetük. Hiszen egy keresetből kell megélniük.
Emellett ki kellene alakítani a család új rendjét. Akaratlanul, de felcserélődhetnek a szerepek. A szülő társként kezeli a gyereket, minden gondját megosztja vele, s nem veszi észre, hogy korai felnőttet farag a kiskorúból. Az sem jó, ha a szülői szerep értékelődik fel, a magára maradt fél fő élethivatása az anyaság vagy az apaság lesz, és szinte konzerválják a gyerekkort, mert önállótlanná tehetik a gyereket.
A nőkben az egyedülálló családfenntartó szerepe megerősítheti azt az érzést, hogy férfiként is helytállnak. De egy nő nem lehet férfiminta a gyerek számára.
A családok száma úgy csökkent, hogy közben lényegesen megváltozott az egyes családtípusok szerepe és jelentősége.
A legszámottevőbb visszaesés a házaspároknál mutatkozott, miközben a házasság nélkül együtt élők és az egyszülős családok száma dinamikusan nőtt.
Mindez azzal járt együtt, hogy lényegesen visszaesett a házas családok korábbi dominanciája.
2011-ben a családok kevesebb mint kétharmadában (65%) élt házaspár, míg tíz évvel korábban még közel háromnegyede (74%), 1990-ben pedig 80 százaléka vállalta ezt a családmodellt.
Még nincs hozzászólás