A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Zsigerileg hatott rám a zene

Meghallunk egy dallamot, és boldogok leszünk. Megszűnik a világ, ha együtt énekelhetünk másokkal. A zene annak is örömforrás, aki nem tudná műértőként elemezni, mi miért tetszik neki. Egyfajta terápia a hallgatónak és az előadónak. Az amatőr kórusok másról is szólnak: a közösségről. És ennek is van gyógyító ereje.

A szokatlan helyszíneken fellépő Soharóza kórus
Fotó: Spilák Zsuzsa

A Soharóza egy huszonöt tagból álló kísérleti kórus, 2008-ban alakult. Együtt szereznek zenét és módosítanak már meglévő zenéket, játszanak hanggal, zajjal, testtel és térrel. Felléptek barlangban és erőműben, törökfürdőben és utcai flashmobon, de lehetett látni őket az Operában és a MÜPÁ-ban is. Vezetőjük Halas Dóra karnagy. „Én nem is hívom magunkat kórusnak, mert félrevezető lehet. Annyira mást csinálunk, mint amit egy kórustól megszoktak az emberek.  A hangunkkal dolgozunk, meg a testünkkel is, és a saját életünkből  hozunk létre dolgokat. Nem az történik, hogy mindenki kap egy kottát, és azt kell elénekelni: közös alkotófolyamat eredményeként születik meg a produkció.”

Dóra hisz abban, hogy az éneklésnek a mindennapok részének kellene lennie, mint a mozgásnak és a beszédnek. Nem véletlen, hogy az énekhang funkcionálisan is sok mindenre használható: a segítségével nagyobb távolságra jut el az információ, mert a zenei hullám messzebbre terjed, mint a beszédhang – elég, ha a müezzin énekére gondolunk.

A Soharóza megszületésében meghatározó szerepe volt egy óriási élménynek: a linzi kórusolimpián Dóra – zeneakadémistaként – részt vett egy svéd karnagy kurzusán. „Mindig is nagy hatással volt rám érzelmileg a kóruséneklés, de Linzben valami  egészen különleges dolog történt velem. Zsigerileg hatott rám a zene.

Mintegy százötven ember énekelt kis csoportokban egyszerre, a karnagy pedig járt körbe, és mindig újabb dallamokat indított el a csoportokban. Így ment ez több mint egy órán át, amikor egyszer csak odasétált a litván leánykarhoz, súgott nekik valamit, ők elkezdtek énekelni, de mi akkor még nem hallottuk, hogy mit.

Ezt követően sorra kiintette a többi csoportot, és egyszer csak – még most is lúdbőrös leszek –  a fokozatosan szűnő hangkavalkádból szép lassan előbújt egy nagyon egyszerű litván népdal. Ez volt az a pillanat, amikor beleszerettem a kórusimprovizációba.”

Ez egy amatőr kórus, ahol bárkinek az ötletéből születhet új produkció. A különleges koncerthelyszíneknek is egyszerű oka van: valaki a csapatból kíváncsi lett rájuk.

„Egy barlang vagy a hőerőmű akusztikailag is nagyon izgalmas. Én például egy koncertnél a zeneiséget és a vizualitást nem tudom kettéválasztani. A Kelenföldi Hőerőmű  teljesen elhagyatott, szinte hihetetlen, hogy ott pusztul el egy gyönyörű, Bauhaus-jellegű terem. Ezt a helyszínt például az egyik kórustag találta ki, és ő vitte végig a szervezést is. Nem volt egyszerű, de megérte.”  

A kórusimprovizáció játékossága arra is jó, hogy – szinte észrevétlenül – feloldja az emberben lévő különböző görcsöket.

„A próbákon a beéneklő gyakorlatok közben mi a testünkkel is játszunk, grimaszokat vágunk. Azt is szeretem az improvizációban, hogy nem tudod, mit hoz a következő pillanat. Előadóként is élmény, hogy folyamatos meglepetések érnek. Mikor túl komolyan veszünk mindent, görcsössé válik az egész. Ha ellenben képesek vagyunk elengedni magunkat, remek dolgok történnek az emberrel.”

A kórusimprovizáció persze nem azt jelenti, hogy mindenki azt csinál, amit akar. Itt is vannak szabályok. Dóra szerint pont úgy működik, mint az elképzelt ideális társadalom. Akkor jön létre a csoda, ha mindenki alkalmazkodik a szabályokhoz, hogy egymás terét ne sértsék, de annyira azért mindig alakítják is a szabályokat, hogy ne legyenek kiszámíthatóak. Hogy ne váljanak robotokká. A szabályrendszer számukra egy olyan rácsozat, amibe lehet kapaszkodni, biztonságot ad, de nem vasból van. 

Címkék: kórus, soharóza, éneklés és lélek, a zene hatása

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!