A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Vissza az időben! Amikor még kevés dolog működött gombnyomásra

Amikor ezt a cikket írni kezdtem, gondoltam, jegyzeteket készítek. Összeírom egy darab papírra, hogy miről is kellene a cikkhez képet szerezni. De nem találtam egyetlen tollat sem a lakásban. Papírt sem sokat. Nincs. Pedig a toll, a papír a jegyzetelésnek igen energiahatékony eszköze. Mégsem használjuk.

Fotó: Fortepan / MHSZ

De mit is csinál az ember? 

Ma a bevásárlólistát a telefonba írjuk, levelet sms-ben, Messengeren, e-mailen küldünk. S talán soha nem gondolunk, gondoltunk eddig bele, hogy nem is olyan nagyon régen, mondjuk 60-70 évvel ezelőtt a magyar háztartások gyakorlatilag csak a világításra használtak vezetékrendszeren érkező energiát. Akkoriban, nem a történelem előtti időkben, a lakásokban semmi sem működött gombnyomásra.

Nem volt mosógép, sem fridzsider, a porszívó is csak a hatvanas évek közepétől vált általános háztartási géppé. Az évtized elején még alig volt televízió, telefon, gázbojler. Számítógép meg mikrosütő, mosogatógép meg internet csak a filmeken. Az energia az emberi erő volt, a fát hasogató két erős férfi, a nagymosást végző két női kar. Meg két láb, amely hajtotta a biciklit, és elvitte az embert autó nélkül is szinte bárhová.

Nincs annak egyetlen konkrét időpontja, amikor mindez megváltozott. Lassanként lett az életünk egyre kényelmesebb, s a bolygó, amelyen élünk, egyre betegebb. Természetessé vált, hogy a bugyit is gépben mossuk ki, hogy a tányért épp csak leöblítjük, aztán már megy is a mosogatógépbe. Sokan, ahogyan mondani szoktuk, még a vécére is autóval járnak. A habot gép veri, az ételt gép melegíti és hűti, a port is gép szívja, a kenyeret gép dagasztja, a zöldséget gép szeleteli.

Felmerülhet a kérdés, hogy mit csinál akkor az ember? Nos hát mi mást, rohangál, hogy megkeresse erre a sok gépre, kütyüre s az őket működtető energiára a pénzt. Évtizedek óta most először kezdjük végiggondolni, hogy mit csinálunk, ha elfogy az energia. Vagy ha olyan drága lesz, hogy nem tudjuk megfizetni.

A cserépkályha dicsérete

Fotó: Shutterstock.com

Amikor a mostani lakásunkba beköltöztünk, minden szobában cserépkályha volt. Nekem meg első dolgom volt ezeket lebontatni. Hiába mondták a szüleim, ne tegyem, szükség lehet arra még. Legyintettem. Jött a gázzal működő kombi kazán, és a radiátorok. A gombnyomásra és termosztáttal szabályozható fűtés. Természetessé vált, hogy minden helyiségben meleg van, s gyorsan elfelejtettem, elfelejtettük mi, az idősebb generáció tagjai, hogy nem volt ez mindig így.

Nem fűtöttek még a fővárosi lakásokban sem minden szobát. Falun pedig szinte egészen a rendszerváltozásig teljesen természetes volt, hogy télen a konyhában gyűlt össze a család, ahol a sparheltnek, vagyis spór masinának nevezett főző- és sütőalkalmatosság állt. Ezzel olcsón lehetett meleget is előállítani. Nagyszüleink, dédszüleink idejében volt elterjedt. Mára a kevés autentikus parasztház kivételével szinte el is felejtettük. Ám most újra az érdeklődés középpontjába került.

A klasszikus sparhelt egy zárt tűzhelyű, vaslemezes tetejű eszköz. A fűtéséhez elegendő volt egy kevés fa.

A meleg előállításának hasonlóan elterjed eszköze volt a cserépkályha, melyet sokszor két szoba közé építettek fel, hogy cseréptestével mindkettőt fűtse. A cserépkályha azért volt spórolós, mert sokáig tartotta a meleget. Lehetett szénnel, fával is megrakni. A szenet és a tűzifát szeptember táján teherautón szállították, s fonott kosárban kellett a pincékbe, fáskamrákba le-, és behordani.

A fával való begyújtás azonban komoly szaktudást igényelt. Először is a fahasábokból gyújtóst kellett hasogatni. A cserépkályhába először a vékonyka darabokat kellett berakni, rá papirost, rendszerint előző napi újságot, s fölé a vastagabb fahasábokat. Érteni kellett ahhoz is, hogy a fellobbanó gyufa lángját hogyan kell óvatosan a papírkupac alá helyezni, finoman fújni, míg a sárga lángnyelvek belekapnak a vékonyra hasogatott gyújtósba, és a nagyobb hasábok köré kergették a lángot. Amikor már jól égett benne a tűz, a kályhát a vasajtóval lezárták, s azon túl sokáig ontotta a meleget.

Persze az ablakok szigetelése hagyott kívánnivalót maga után. A rosszul záródó ablakkeretek között beszivárgó hideg ellen úgy védekeztek, hogy karikákkal felszerelt pokrócot akasztottak elé.

Nem minden lakásban volt persze cserépkályha. Sok helyen, sok városi iskolában is vaskályhákkal fűtötték az osztálytermeket. A múlt század hatvanas éveiben minden télen menetrendszerűen elfogyott a tüzelő, s a gyerekek kaptak néhány nap szénszünetet.

Lavórban, kis teknőben

Fotó: Shutterstock.com

Körülbelül ötven évvel ezelőtt elkezdett növekedni az igény a gázra, amely a szénnel szemben tiszta fűtőanyagnak számított. De akkoriban kicsi volt még a gázkapacitás. 1972-ben összesen 17 000 gázfűtési engedély kiadását tervezték a fővárosban. Vidéken ennyit sem.

A helyzet azonban az új évezred elejére teljesen megváltozott. Mindenki boldog volt, ha házába, lakásába bevezették a gázt, melynek továbbításához bár vezetékeket kellett építeni ez gyorsuló ütemben megtörtént. 1996-ban a települések 56%-a, 2000-ben 80%-a, 2008-ban 91,1%-a volt vezetékes gázzal ellátott.

Na erre most kiderült, hogy mégis jobb a fa. Vagy szén, vagy bármi, ami olcsóbb, mint a gáz.

Ezért sokan terveznek visszalépni úgy hatvan évet az időben. Akkoriban, mondjuk, a hatvanas évek elején, közepén, ha volt is fürdőszoba, a meleg vizet fával fűtött hengerben állították elő. De leginkább a sparhelten mosófazékban melegítették s aztán lavórba öntötték, s abban mosakodtak.

A mosáshoz való víz melegítése is hasonlóképpen történt. Ehhez pedig sem gáz, sem villany nem kellet. Nyáron az udvaron, az erkélyen a napra kitett teknőben fürödtek a gyerekek, mely teknő vizét az ereszről összegyűjtött eső adta, vagy a fúrt kút. Esetleg az utcai közkútból kellett kannákkal hazacipelni, ami nehéz munkának számított, ezért a lakóknak eszük ágába sem jutott pazarolni. Így aztán a vízdíj fogalma is ismeretlen volt. Mégis spóroltak.

A gyerekeknek volt játszóruhájuk, s ezt ritkán mosták sűrűbben, mint hetente. Miként azokat a ruhákat sem, melyeket a kerti munkákhoz használtak. Ha volt is kád a jómódú városi háztartásokban, a réz fürdőhengert csak hetente egyszer-kétszer fűtötték fel, s akkor a család tagjai egymás után, ugyanabban a vízben fürödtek. Először a gyerekek, aztán a szülők. Szinte hihetetlen ma már. Úgy gondolták, és az orvosok is ezt tanácsolták, hogy reggelenként a legjobb hideg vízzel arcot mosni, mert az felfrissít, és fokozza a vérkeringést.

Természetesen mosógép sem volt. Csak a hatvanas évek elején, az úgynevezett fridzsiderszocializmus éveiben kezdett megjelenni a háztartásokban. A Hajdú mosógép hengeres testében azonban még sokáig nem volt centrifuga, így a kimosott ruhát erős férfikezeknek kellett jól kicsavarni. S ha már vettek is mosógépet, abban csak a nehezebb ruhákat, ágyneműket mosták. A fehérneműt senki sem mosta géppel. Így aztán, ha volt is mosógép, nagyon kevés energiát használt fel.

Fridzsider nélkül

Fotó: Fortepan

Az ételek tartósításhoz sem fogyasztottak áramot. A városi háztartásokban volt ugyan jégszekrény, de az nem árammal működött, hanem a bele való jeget lovas kocsin szállították, s teljesen természetesnek számított, hogy az utcákon időszakonként felhangzott a kiáltás, hogy itt a jeges.

Télen nem volt gond, hiszen a szabad levegő volt a fridzsider. Nyáron, vidéken a kútba engedték le a romlandó húsokat, s természetesen sokkal gyakrabban tartósították az ételeket, mint ma, amikor csak becsapjuk őket a hűtőbe.

Az egyik ősi módszere a gyümölcsök, zöldségek tartósításának az aszalás volt. A fűszereket felakasztva félárnyékos helyen szárították, a sárgarépát, a tököt, a hagymát, a hüvelyeseket és a gombát kiterítve a napon. A gyümölcsöket befőzték, lekvárt, kompótot készítettek belőle. A marha- és disznóhúst, a halakat füstölték. Először nagy kádakban, teknőkben alaposan besózták, és hagyták állni. Aztán a kéménybe fellógatták. Illetve, ha volt a községben füstölő, oda elvitték. Az így tartósított húsok hónapokig is elálltak.

De gyakori tartósítási technika volt maga a sózás is. A só megköti a vizet, a mikroorganizmusokat elpusztítja, így a hús nem romlik meg, és az íze is intenzívebb lesz. A vajat, sajtot, túrót, tejfölt erjesztéssel otthon készítették. Ezek nem romlottak meg hűtő nélkül sem. Jó hűvös vermekben, kamrákban hónapokig is elálltak.

Bevett módja volt a húsok tárolásának a zsír. A forró zsír vagy olaj elpusztítja a mikroorganizmusokat, ezért ha sütés után a húst konfitáljuk, vagyis zsírba tesszük el, nem fog megromlani. Tudták ezt a régiek, ezért hűtő helyett vermeket, kutat, pincét, kamrát használtak.

Mosogatás mosogatógép nélkül

Fotó: Fortepan / Bojár Sándor

Azt mondják a maiak, hogy a mosogatás költséghatékonyabb módja a mosogatógép. Lehet, bár megfordult a fejemben, hogy ezt a mosogatógép-gyártók terjesztik. A mosogatás költséghatékonyabb módja a vájdling volt, Két vájdling.

Az egyikbe a sparhelten melegített víz volt, a másikon a hideg öblítővíz. A mosogatásnak ez az energiahatékony módja, azért nem túl kívánatos. Hiszen a lassan hűlő vízben a zsíros edények és evőeszközök csak erős szerek, például az Ultra por hatására tisztultak, nem is tökéletesen, miközben a víz, amelyben mosogatták őket, meglehetősen gusztustalanná változott.

Viszont az egykori háziasszony ehhez valóban alig használt energiát. Ráadásul a lábosokban, melyek a teflonbevonatot hírből sem ismerték, gyakran odaégett az étel. S ha egyszer odaégett, akkor máskor is. Ezért mosogatás előtt kézi erővel fel kellett kaparni a leégett ételmaradékot, hogy könnyebb legyen az elmosása. Ide azért tán nem lenne jó visszamenni, bár megtörténhet, hogy de.

No és a szórakozás?

Fotó: Fortepan / Korenchy László

Hát arra sem költött sok pénzt szüleink, nagyszüleink nemzedéke. Volt rádió, lemezjátszó, a gyerekeknek diavetítő. A diavetítő, mint neve is mutatja, nem mozgó, csupán állóképeket, vagyis diákat vetített. A diafilm befűzéséhez érteni kellett, de mivel emberi erő tekerte, hozzá lehetett passzítani a gyerek kívánságához, aki egy-egy kockát tovább akart nézegetni, míg egy másik kép egyáltalán nem érdekelte.

A képhez tartozó szöveget valamelyik szülő, vagy idősebb testvér olvasta fel. Mindez történt azután, hogy megírta a leckét, segített anyának eltörölgetni a vájdlingban elmosogatott edényeket, apa befűtött a vas-, esetleg csépkályhába, s felhelyezte a vetítővásznat, vagyis a fehér lepedőt, valamely sima felületre. Mindez idáig alig került valamennyibe.

Aztán úgy hatvan évvel ezelőtt megjelent a tranzisztoros rádió, s az elemmel működő zsebrádió, melyet már a konyhába is ki lehetett vinni, amíg az asszony főzött, hallgathatta. Igaz, hogy lapos elemet ritkán lehetett kapni. A spórolásnak az is egy módja volt.

Magyarországra ekkoriban, tehát a hatvanas évek elején érkezett meg a televízió. Előfizetési díjat kellett fizetni érte, de mivel egyetlen csatornáján hétfőn és pénteken adásszünet volt keveset fogyasztott. Ráadásul nem volt minden háztartásban, minden szobában, csak néhány családnál, így hát az egész szomszédság ott nézte.

Alig kellett hozzá két emberöltő, vagyis hatvan év, hogy a televízió elveszítse központi szerepét a szórakoztatásban. Az internetnek köszönhetően mozi- és YouTube-csatornák ontják a filmeket. Persze nem ingyen, hiszen amin jön, s ami jön, azért fizetni kell. Vagy ha nem kell fizetni, nézhetjük a reklámokat unásig.

Egyetlen dolog volt, amiért biztosan többet kellett fizetni, az az autózás volt. Kevés embernek volt autója, de az a kevés kocsi sokat fogyasztott, száz kilométert ritkán mentek 9 liter alatt. Nem volt szempont az alacsony fogyasztás, hiszen benzin, olaj volt bőven.

Kényelemdeficit

Fotó: Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György

Úgy tűnik, hogy a megszokott kényelmünknek, legalábbis egy időre, biztosan vége van. Nem szaladgálhatunk mezítláb, egy szál trikóban a 24 fokra felfűtött lakásban. Sőt, lehet, hogy nem tudunk majd minden helyiséget fűteni. Azok, akik nem bontatták le a régi cserépkályhájukat, visszatérnek a fafűtésre. Újra jöhet a szén meg a vaskályha, szegényebb falvakban meg minden, ami elégethető a rongyoktól a törött széklábig.

Lehet, hogy nem tudunk majd naponta teli kád forró vízben ázni, hanem gyorsan s a megszokottnál langyosabb vízben zuhanyozunk. Talán meggondoljuk, hogy habveréshez elővegyük a nagymama rézüstjét, s a kézi habverővel és kézi erővel készítünk süteményrevalót. Ha még tudjuk, hogyan kell.

A gyerekeknek is meg kell érteniük, hogy a szoba elhagyása után le kell kapcsolni a villanyt. Sok embernek meg kell szoknia, hogy nem mehet egész nap a tévé, csak ha tényleg nézik. S még az is lehet, hogy minden második izzót ki kell csavarni a szobák közepén lógó csillárból, és meg kell szokni a helyi világítást.

Nem lesz olyan kényelmes az élet, mint eddig. Nem hagyjuk nyitva az ablakot akkor sem, ha szeretjük a friss levegőt. Viszont felveszünk meleg pulóvert, amíg megszokjuk, hogy maximum húsz fok van a lakásban. Gyorsan és keveset szellőztetünk majd, s csak akkor fűtjük a lakást, amikor otthon vagyunk. Mindez persze nem olyan nagy áldozat, melyet ne lehetne meghozni azért, hogy élhessünk.

Megéri új készüléket venni?

Fotó: Shutterstock.com

Egy öreg – a mai osztályozás szerint F-nek vagy G-nek megfelelő – hűtő- vagy mosógép két és félszer annyi áramot fogyaszt, mint a legmodernebb. Három-négy fős háztartások az alacsonyabb villanyszámlán 24 hónap alatt visszaspórolhatják egy új mosógép beszerzési árát.

A hűtőgép egy átlagos család áramfogyasztásának harmadát teszi ki. A jégréteg 30 százalékkal növeli az energiafogyasztást.

Villanybojler használata esetén akár évi 130 ezer forintot is megspórolhat egy átlagos család, ha fürdés helyett zuhanyozik. Fedő nélkül háromszor annyi energia kell a főzéshez. A régi típusú monitor a számítógép fogyasztásának 75 százalékát használja fel.

(forrás: Energiaklub)

Címkék: cserépkályha, energiatakarékosság, vájdling, vaskályha, sparhelt, régi korok eszközei, mosogatógép, fridzsider, hajdú mosógép

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!