Vészabó Noémi kék szívilága
Kék. Nem csak a szeme, a lelke is. A tekintete mély, és valahogy tükröződik benne a végtelenség. Vészabó Noémi nem csak ott van jelen, ahol épp fizikailag tartózkodik, és még csak nem is ott, ahová lelke darabkáit, a képeit felakasztja. Valahogy más világokba is bejárása van. A beszélgetésünk sem ért véget akkor, amikor negyedszerre is elbúcsúzkodtam, és nagy nehezen elszakadtam tőle. Most is beszélgetek vele, amikor ezt a cikket írom...
A lakásába invitál, pedig azt mondja, nem sok mindenkit enged be. Nem csodálom. Kis ékszerdoboz ez, egy menedék a város zajától. A lelke legmélye, vagy ahogy ő fogalmaz, "anyaméh”. A bordó falak csak úgy roskadoznak a képeitől: mind más, mégis mind ő. Légies balerinák, égszínkék szemű portrék, óegyiptomi témafeldolgozások. Egyszerre drámaiak és játékosak. Végletesek, és épp ettől végtelenek.
"Elképesztően vonzódom Egyiptomhoz. Korábban biztosan éltem ott, ez nem kétséges. Egy előző életemben. Vagy akár többen” – meséli, miközben kávéval kínál aranyszélű porcelánból és "tündérvízzel” (azt mondja, a neve miatt veszi) kristálypohárból. "Nekem minden nap ünnep. Miért ne ihatnék mindennap ünnepi csészéből? Minden reggel egy új élet kezdődik, és csak rajtad áll, mit kezdesz vele” – mondja őszinte lelkesedéssel.
Majd hozzáteszi: persze sokat elárul, ki hogyan viszonyul ehhez a nagy szabadsághoz. "Van, aki megijed tőle, és inkább kalitkába zárja magát, mint egy papagáj. Mert ott biztonság van, ott mindig adnak enni. Pedig bárkiből lehet sasmadár, repülhet a végtelenbe nap mint nap, ha van hozzá elég bátorsága.”
Megdicséri a pulóveremet: aranykalitka van rajta, két madárral. Tetszik neki, hogy a madarak mégsem a ketrecben, hanem mellette repülnek. Milyen érdekes: ő mindenhol a képeket látja, én mindenhol a szavakat keresem.
"Mindenki azt hiszi, hogy hozzám csak úgy dől a pénz, hogy a festészetből meg lehet élni. Hát nem lehet, nekem is kell, hogy fizetés érkezzen a számlámra. Úgyhogy elmentem a repülőtérre dolgozni, biztonsági emberként. És csodálkozni fogsz, de szeretem. Az a sok ember, ahogy áramlik az a rengeteg energia...
Amikor sétálok a terminálok között, és kinézek a nagy üvegablakokon, a végtelen eget látom és azokat a nagy vasmadarakat, amik mégis könnyedén felszállnak. Lenyűgöző, van egy semmihez sem fogható atmoszférája” – mesél új szakmájáról, ami igencsak polgári foglalkozás egy művészember számára.
Azt mondja, most ismerkedik az emberekkel, nagy tanulmány ez neki, eddig elefántcsonttoronyban élt. És amúgy is idegennek érzi magát, mintha csak átutazó lenne ezen a világon. „Tudod, gyakran félek, nem találom a helyem. Persze képes vagyok úgy viselkedni, mint egy magabiztos dáma, mégis olyan sokszor érzem azt, hogy elveszett kislány vagyok.”
Pedig van két felnőtt fia is, akiket felnevelt. Bár ahogy ő fogalmaz, inkább újra gyermekké lett mellettük, és együtt nőttek fel. Együtt játszottak, mint a vad kistigrisek, és éjszaka, amikor senki sem látta, titokban felépítette helyettük a legóváraikat. Azóta is szoros, szinte testvéri a viszonyuk: a kisebbik fiú például "Swan”-nek szólítja, A hattyúk tava nyomán, és még a Távol-Keletről is felhívja, hogy milyen mosóport vegyen.
A kedvenc színe a kék, ez nem kérdés. Sokszor láttam már, és majdnem minden alkalommal kék ruhát viselt. Most is sötétkék bársonyzakó van rajta, kontrasztot alkotva a mélybordó falakkal. "A festményeimen is szeretem a kéket használni, annyi árnyalata van. Krisztust is kék szemmel festettem meg. Úgy sokkal éteribb, spirituálisabb. Az egyiptomiak is sok istenüket kéknek ábrázolták. Kék az ég, és kék az óceán is. Ez a végtelenség színe.”
Nem szereti, ha beskatulyázzák, vagy azt kérik, mondja meg, milyen irányzatot képvisel, még ha a manierizmus áll is legközelebb hozzá. "Szabad lelkű művészként tiltakozom ellene, hogy elhelyezzenek egy lelki dobozban vagy stílusjegyben. A Szépségben hiszek. Mindannyian a Szépség koldusai vagyunk.” Azt mondja, mostanában sokszor szorítja az érzés, hogy nincs elég ideje, hogy sokkal nagyobb feladatot kapott, mint amire egy emberöltő elég. Azt, hogy szépséget adjon a világnak, és ne úgy hagyja itt, ahogyan találta...
Még nincs hozzászólás