Vénusztól a Reményig
A mondás szerint Isten nem lehet ott mindenhol, ezért teremtette az anyát. Így érezhettek a különböző korok alkotói is, hiszen az anyaság ábrázolása mindig fontos szerepet töltött be a képzőművészetben.
Az emberiség történetében az eddig előkerült legkorábbi művészeti alkotások kb. harmincezer éve, az őskőkorszak vége felé készülhettek. Az előkerült szobrok általában női figurák: a termékenységre utaló testrészek nagyobbak, a fej és a végtagok kisebbek. Arcokat nem ábrázoltak. A legismertebb istenanya-szobrocska az Ausztriában talált Willendorfi vénusz és a Magyarországon előkerült Kökénydombi vénusz.
A Mária-kultusz megjelenésével az európai kultúrkörben Mária és a gyermek Jézus sokáig domináns motívuma volt az anyaságnak. Kalandozásunkat kezdjük egy nem mindennapi ikonnal, majd folytassuk világhírű mesterek néhány csodálatos művével:
Andrej Rubljov, a legismertebb orosz ikonfestő: Madonna Theotokosz (A vlagyimiri Istenszülő) című műve 1405-ben készült. (A keleti kereszténységben Szűz Máriát szokás Istenszülőnek nevezni.) A gyermek Jézus anyja jobb karján ül, átkarolja a nyakát, arcuk összesimul. Ez a szeretet kifejezésén túl a művészet- és vallástörténészek szerint a földi és az égi világ egyesülését jelképezi.
Michelangelo Buonarroti 1504-ben készült gyönyörű márványszobra, a Madonna gyermekével (Bruges-i Madonna) a belgiumi Bruges Nagyboldogasszony-templomában látható. A Madonna ünnepélyes testtartását kiemeli a fejet fedő kendő és a komoly arc is. A hagyománytól eltérően a Gyermek nem a Szűzanya térdén ül, hanem a két térde között áll, és szelíd, mosolygós arca gyermeki ártatlanságot fejez ki.
A 19–20. századi műalkotásokon megjelenő anya-gyerek téma már túlmutat az addigi ideális ábrázoláson.
Képzőművészet sétánk következő állomása a szecessziós stílus egyik legismertebb képviselőjének festménye:
A képen a terhes nő szoborszerűen hat. Tekintetét elfordítva, teljesen magába mélyed. Ölén halálfej ül, szorosan közre fogják a születést, betegséget, öregséget szimbolizáló női fejek alvó, illetve imádkozó pózba dermedten.
Henry Moore, a XX. század egyik legnagyobb hatású szobrász egyénisége pályája kezdetétől - mint egy megszállott - mindig visszaért az "anya és gyermeke" témához. Ahogy írja, ez volt az ő anyakomplexusa. Csodálatos asszonyai, anyái a létezés nagyságának és nyugalmának szimbólumai, akiknek mozdulatlansága méltóságot hordoz. A szobrász szerint a művészet az élet értelmének kifejezése, és ösztönzés az élet intenzívebb átérzésére. Csakúgy, mint az anyaság maga.
Még nincs hozzászólás