Velünk élő szenvedélyünk
A drog, az ital rabjait gondozó segítő munkás testünk, lelkünk nélkülözhetetlen működési kellékének tudja be a szenvedélyt, még annak kóros változatát is.
„Már akár gyerekkorban elkezdődik, egyes publikációk szerint a fogantatáskor eldől a függőségünk – állítja Gregus György, a Baptista Szeretetszolgálat „Utcafront” nevű szervezetének szakembere, aki nap mint nap százszámra kezeli a droggal, itallal élő embereket.
– Más szakértők a szenvedélybetegségek genetikai vetületéről értekeznek rendszeresen. A gyerekek, akik nem kaptak törődést, figyelmet, szeretetet, trauma éri őket, később nagyon könnyen függő viszonyba kerülnek valamilyen szerrel. A szenvedély nem vetíthető rá csak az italra, a drogra, a cigarettára, a gyógyszerre. A függőségre való hajlam a közös, amely megjelenhet megfelelési kényszerben, előjöhet játékszenvedélyben, a mai világban a számítógép, az internet, a mobil iránti csillapíthatatlan szomjúságban. Nem drog, nem nikotin, nem vodka, mégis egyfajta hasonló eredetű belső kényszer miatt gyúrunk az edzőteremben minden szabadidőnkben, hasonló okok miatt leszünk munkamániások, kényszeresen evők, vagy pont fordítva, nem evők."
A szeretetszolgálat szakembere fogalmazhatott volna egyszerűbben is: függőségünk egyszerűen bennünk lakik. Így, többes szám első személyben. A szenvedélyektől szó szerint már beteg emberek lelkét, pszichéjét gondozó szociális munkatárs szerint „páciensei” rendszerint meg akarják gyógyítani magukat, de a legtöbbször még nincsenek akkora bajban – gondolják –, hogy képesek legyenek az életükön változtatni. A gyógyulni akarás is lehet már-már kényszeres, de nem annyira, mint a vágy, hogy tűhöz jussanak, hogy igyanak, hogy az egyre ismeretlenebb hatású, csak rövid kábulatot, egy-két percnyi „repülést” okozó anyagot megszerezzék.
Sipka Júlia közgazdász, az elmúlt évtizedekben informatikai cégek ügyvezető igazgatója: - Most meghalok, ha nem ehetek egy kis csokoládét - jött rám sokszor rohamszerűen. Mindig volt, van a tárgyalóasztalon egy tálka, benne sok édességgel. Kibírom, ha elfogy, tudok dolgozni, tárgyalni, ha nincs már egyetlen falat sem, nem érzem, hogy vibrálna a monitor előttem, mert nem jutok édességhez. Ha ilyenné válnék a csokoládéfüggéstől, akkor intézkednem
kellene. Elismerem, lehet már húsz éve is, hogy felfedeztem magamon a nassolási vonzalmat, de most, hogy visszagondolok, például az egyetemi vizsgáim idején a bagózás - mert akkor igencsak füstöltem én is - veszélyesebb volt. A leszokásra akkor kerítettem sort, amikor éreztem: egy-egy tárgyaláson már arra koncentrálok, hogy istenem, mikor lehet kimenni, rágyújtani. Ez olyan fokú függőségnek tűnt, amit sürgősen be kellett fejezni. Nos, a csokoládéval szerencsére nem jutottam el erre a szintre.
A szociális segítő szakember szerint génjeink, kémiánk szempontjából mindegy, hogy például a lóversenyért él-hal a férfiember, vagy önsanyargató nem evésnek lesz az áldozata a fiatal lány. Báthory Erzsébet esetében sem az a mai kérdés, igazak-e a róla szóló legendák, hanem hogy napjaink asszonyaiban is dolgozik-e olyan függőség, mint őbenne, csak épp ez a kényszeres szexben, az ételmegtagadásban, a kozmetikába járásban nyilvánul meg.
Vajon napjaink Báthory grófnője-e az a hölgy, aki – mert megteheti, megveheti, kapcsolatai segítségével elérheti – bárhol is volt éppen a világban üzleti tárgyaláson, kiment egy sportrepülőtérre, felvitette magát, majd kiugrott ejtőernyővel a gépből? Mire földet ért, megnyugodott, felvillanyozódott, tárgyalóképes lett. A szenvedélyek szakértője e kérdésre is úgy válaszol igennel, hogy azt hangsúlyozza: a szerek, az eszközök kortól, nemtől, lehetőségtől függően változnak, de maga a hajlam nem változik. Sőt, ha lehetőségünk volna megvizsgálni a felmenőinket, ha ellenőrizhetnénk őket akár az 1500-as évekig visszamenőleg, bizonyára megtalálnánk bennük is a mainak megfelelő „viselkedéshordozókat”.
„Közöttük, velük dolgozom, valóban száz és száz reménytelennek tűnő emberrel találkozom, de nem hiszem, hogy nincs segítség, nincs kiút – mondja Gregus György. – A legtöbbször az menti meg a drogost, a gyógyszerezőt, az alkoholistát, hogy sikerül családot alapítania. Gyerekei lesznek. A korábban számára nem is létező, vagy elveszett értékeket itt és így, a családban sokaknak sikerül megtalálniuk, kóros szenvedélyeiket pedig leállítaniuk.”
Még nincs hozzászólás