A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Végre nyár van, ez legyen életünk legszebb nyara!

Azon a júniusi tanévzáró, ballagások utáni pénteken néhol felhők tarkították az eget, de délutánra minden kiderült. Nem is lehetett másképp, hiszen az immáron negyedik alkalommal megrendezett Budakörnyéki Sörfesztivál vendégei, fellépői csak és kizárólag jó időre, jókedvre, tartalmas és mindenképp eső nélküli programokra készültek. És egy kicsit talán a Ridikül Magazinnal való találkozásra is, hiszen az önkormányzat jóvoltából kiállítóként lapunk is jelen lehetett.

Komoly kihívás egy település életében, ha vezetése úgy dönt, saját erőből fesztiválszervezésbe vágja a fejszéjét. Professzionális rendezvényszervező hiányában mindent maguknak kell kigondulniuk a legelső pillanattól a záró momentumig.

Ezért nem is tűnik túl korainak az a februári időpont, amikor a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központtal karöltve már komoly erőkkel kezdték el szervezni a programot. Így születhetett meg az a barátságos hangulatú, színes kulturális és gasztrofesztivál, amely igyekezett minden igényt kielégíteni.

Gyerekműsoraikkal szombat délelőtt a budakeszi családokat lepték meg, pénteken az esti órákban pedig igazán illusztris fellépők álltak színpadra: először Pataky Attila, majd Korda György és Balázs Klári szórakoztatta a rajongókat. A siker nem maradt el, és ahogy dr. Győri Ottilia polgármester asszony meséli, a legnagyszerűbb ajándék az volt, hogy olyan sok ember érezte magát jól másfél napon át.

„Mert nem más volt a cél, mint hogy kicsaljuk az embereket budakeszi otthonaikból, a környékbeli falvakból, vagy akár még Budapestről is, hogy egy jó hangulatú közösségi élményben legyen részük, akkor is, ha a hagyományokra kíváncsiak, akkor is, ha a gyerekeknek keresnek jó programot, vagy ha egyszerűen jó ételek mellé jó söröket akarnak kóstolni.

Tavaly ilyenkor még oltási igazolvánnyal lehetett részt venni a fesztiválon, idén szerencsére már minden ilyen kívánalom megszűnt: érezhető is volt a felszabadultság, a jókedv. És mi azt szerettük volna elérni, hogy ezen a fesztiválon mindenki egyformán azt érezze, végre nyár van, legyen ez életünk legszebb nyara!”

Címkék: budakeszi, iv. budakörnyéki sörfesztivál, dr győri ottíla

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!