Védett környezetben
A legtöbb, amit a gyerekeinknek adhatunk: gyökereket és szárnyakat - fogalmazta meg Goethe csodálatosan a gyereknevelés esszenciáját. De ki törődik a szárnyaszegett madárkákkal, akik valamilyen oknál fogva kipottyannak a családi fészekből? Sokféle megoldás létezik az ő gondozásukra is, ezek egyike az SOS Gyermekfalu-hálózat.
Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa privát alapokon álló, politikai és felekezeti elkötelezettségtől mentes, az otthonukat vesztett gyermekek felkarolására életre hívott szervezet. Alapításakor a legfőbb társadalmi feladat a háborús árvák megfelelő ellátása volt, a mozgalmat 1949-ben Hermann Gmeiner indította útjára Ausztriában.
Az osztrák orvos maga is megtapasztalta az árvaságot, s amikor szembesült a háború miatt elárvult, elhagyott gyermekek nyomorúságával, barátaival megalapította az SOS Gyermekfalu Egyesületet. Alapgondolata szerint ezeknek a gyermekeknek olyan gondoskodásra van szükségük, amit csak családi környezetben kaphatnak meg.
Mára 133 országban ötszáz SOS Gyermekfalu és 1400-nál is több kapcsolódó SOS-létesítmény működik, melyekben közel 80 ezer gyermeket és fiatalt nevelnek nagy szeretettel és odafigyeléssel. Hazánkban 1983. október 29-én írták alá az SOS Gyermekfalu létesítését lehetővé tevő megállapodást, és az első ház alapkövét Hermann Gmeiner helyezte el ünnepélyesen Battonyán.
Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának védőszárnyai alatt jelenleg mintegy 370 gyermek és fiatal él. Arra is figyelnek, hogy a kiröppenés után se maradjanak magukra a fiatalok, ezért 1994-től ifjúsági házakat működtetnek, ahol nevelői felügyelet nélkül tanulják az önállósodást. 1994-ben Szegeden alapították az első ilyen típusú intézményt, majd 1995-ben Békéscsabán, 2001-ben Lajosmizsén és 2003-ban a Vas megyei Sé községben is hasonló létesítmény nyílt.
Azoknak a gyerekeknek, akik nem élhetnek a vér szerinti szüleikkel, az SOS-nevelőszülők teremtenek biztonságos és szerető otthont, ezért az ő szemükben a nevelőszüleik szuperhősök. Ki válhat azzá?
A jelentkezés feltételei:
- büntetlen előélet;
- betöltött huszonnegyedik életév: a gondozott gyermeknél legalább tizennyolc és legfeljebb ötven évvel lehet idősebb a nevelőszülő;
- a jelentkező személyisége, egészségi állapota és körülményei alapján lehet alkalmas a nála elhelyezett gyermek egészséges fejlődésének biztosítására;
- hajlandó a felkészítő tanfolyam elvégzésére és a gyermekfalvak által megkövetelt gyakorlati időszak teljesítésére.
A klasszikus modell szerint az SOS Gyermekfalvak 12–15 családi házból állnak, ahol elkötelezett, hivatásos nevelőszülők nevelik a gyerekeket, és a gyermekfalvak közösségét egy faluvezető irányítja.
Az itt nevelkedett gyerekeknek tizennégy és tizenhét éves koruk között lehetőségük nyílik rá, hogy nagyobb önállóságot nyújtó ifjúsági házba vagy lakásotthonba költözzenek, és védett környezetben sajátítsák el azokat az ismereteket, készségeket, amelyekre felnőtt életük során majd szükségük lesz.
Az utóbbi évtizedben az SOS Gyermekfalvak szakmai programja jelentősen átalakult, hiszen a megváltozott társadalmi környezetben új kihívásokkal kell számolni. Manapság elsősorban a szegénység, a rossz lakáshelyzet, a bántalmazás, az elhanyagolás, a szenvedélybetegségek terjedése veszélyezteti a gyerekeket.
Ezért a végleges elhelyezés mellett előtérbe kerül a gyermekek átmeneti jellegű családba fogadása, amely arra az időszakra nyújt biztonságot, amíg a vér szerinti családban a krízishelyzet megoldódik.
Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának ügyvezető igazgatója, Gosztonyi Gábor szerint bár az SOS nemzetközi szervezet, sok olyan eset adódik, amelyre hazánknak egyedi megoldásokat kell találnia. Magyar döntés volt az is, hogy Battonyáról Orosházára költöztetik a gyermekeket, követve azt a nemzetközi trendet, amely az integrált falvakat részesíti előnyben. További fontos elvárás a nemzetközi SOS részéről, hogy 2020-ra a magyarországi alapítvány anyagilag függetlenné váljon.
A szervezetben mindenki adománygyűjtőnek számít, hiszen a beérkező adományokból fedezik a gyermekek ellátását. Annál többet ők sem tehetnek, mint hogy egy munkatárs meggyőzően mesél a munkájáról, s ezzel a környezetét is lelkesíti, de természetesen számítanak az önkéntes adománygyűjtőkre is. Ebben a szervezetben szívvel-lélekkel lehet csak dolgozni, hiszen nevelőszülőnek lenni heroikus munka.
„Tíz éve ez az életem. Nekem ez nem munka, hanem a hivatásom, az életstílusom – vallja Varga Marika, aki büszke rá, hogy egy évtized alatt huszonnyolc gyereknek adott otthont, és nyolc gyereket adott örökbe. – Minden egyes alkalommal megszakadt a szívem. Volt olyan gyerek, aki megkérdezte: nem szeretem már, és azért akarom idegeneknek adni? A könnyeimet visszanyelve mondtam neki, hogy épp azért adom örökbe, mert nagyon szeretem. Nem hiszem, hogy tudnék már másképp élni. A mindenem a gyerekzsivaj, és az, hogy tehessek értük. Minden egyes gyerektől kaptam valami pluszt, amitől toleránsabb lettem: tanultam tőlük.”
Még nincs hozzászólás