Város két tűzhányó között
Igen, Nápoly két mai is működő vulkán, az Ischia és a Vezúv között fekszik, gyakoriak a földmozgások, olykor gázok szállnak fel a kráterekből, és hát ismerjük a közeli Pompeji sorsát. Maga a tengeröböl is egy önmagába roskadt tűzhányó óriás pereme. De nem ez a legfeszítőbb, legnyugtalanítóbb érzés a túlzsúfolt városban, hanem a tökéletes szépség és a kosz találkozása minden lépésnél.
Nápoly manapság könnyen elérhető hely, hiszen a legtöbb olcsó, ’fapados’ cégnek is vannak ide járatai. A 2024 eleji árak (oda-vissza) számolva 25.000 forint körül mozognak, emellett az olasz vasutak villámvonatai a körülbelül 800 kilométeres Milánó–Nápoly-utat négy, a Firenze–Nápoly (500 km) távolságot három óra alatt teszik meg.
A tűzhányó adhat védelmet is
Mosolyt fakaszt, amikor az ember belegondol abba, hogy a közeli szigetekről ideköltöző görög telepesek a helységnek a Neapolisz, azaz ’újváros’ nevet adták. Körülbelül 2500 éve.
A szárazföldön épült új város hamar idevonzotta az irigy hódítókat, és az etruszkoktól kezdve a közelmúlt háborúk nagy hadseregei is ostromolták. Általában sikertelenül, mert a város vulkáni eredetű, lyukacsos szerkezetű tufakőzetre épült, ami könnyen bányászható, faragható, és alkalmas a gyors építkezésekre. Tufából épültek a város védőfalai, rugalmasan, újabb és újabb körökben, ahogy Neapolisz növekedett.
Több nagy birodalom fegyverei vallottak itt csúfos kudarcot, s ha végül kezükre is jutott a város, az általában tárgyalásoknak volt köszönhető. Így Nápoly épségben úszta meg az ostromokat, utcáinak szerkezete az ókortól a mai napig változatlan maradt.
Annyit módosult csak, hogy a főbb irányokban kiszélesítették az útvonalakat. Ezért van, hogy az Óváros a világ legrégibb és legnagyobb belvárosa – természetesen az UNESCO-világörökség része –, mint ilyen, gyalogosváros, sokszor járda sincs. Robogók és autók is cikáznak a babakocsit tologató kismamák és utcai árusok pultjai között. Amúgy ez a legsűrűbben lakott terület Olaszországban.
Amit ugyan nem látsz majd, ha ide érkezel, de ne feledkezz meg róla – ahány nevezetesség van a föld fölött, annyi van a város alatt tufában rejtőzködve. Barlangok, tengerre néző villák, bányák, fürdők, vízvezetékek, őskeresztény temetők, templomok, királyokat menekítő alagutak. No, és a legújabb szenzáció, az Art Metro, ami egyben a kortárs építészet és képzőművészet világraszóló kiállítóterme is egyben. (A Toledo metróállomás megtekintése egy bakancslistás élmény.)
Túl fontos hely ahhoz, hogy szabad legyen
Aki Nápolyt birtokolja, az legalább a fél Földközi-tenger ura, de leggyakrabban az egészé. A városalapító görögök ugyan végignyögték a nagy hódítók igáit, de évszázadokig megőrizték kultúrájukat, önazonosságukat. (Néró, a római császár, ezért itt görögül szavalta saját verseit a polgároknak.)
Jöttek a vandálok, a bizánciak, a szaracénok, az elfranciásodott vikingek, azaz a normannok, az aragóniaiak, a franciák, Habsburgok, a Bourbonok, és köztük a magyarok is, bizony. Anjou-házi királyunk, Nagy Lajos több hadjáratot szervezett Nápoly ellen. A háborúk oka a szintén Anjou- és egyben Árpád-házi Johanna nápolyi királynő volt, akinek uralkodói jogait a család többi tagja kétségbe vonta. Bárhogy történt, anyja, Árpád-házi Szent Mária (1257–1323) máig szeretett személy a városban, sírja a Santa Maria Donnaregina-templomban látogatható.
Nápolyt látni és meghalni?
Fárasztó város, mert mindenütt dombokra épült. Liheg a kíváncsi látogató, nemcsak a forró és párás nyárban, hanem a legjobb turistaidőnek számító március-áprilisban is, amikor gyakoribb az eső. Pedig a dombokra fel kell menni, mert mindegyik tetején van valami kihagyhatatlan vár, múzeum, kastély, bulihely, s leginkább az onnan feltárulkozó látvány, amellyel betelni nem lehet, legfeljebb belehalni.
Állítólag Goethétől származik, hogy „Aki Nápolyt látta, már nem vágyhat másra az életben, és meghalhat.” A földhözragadtabb magyarázatok szerint az évszázadok pestis-, kolera- és bűnözői hullámaira utal a „Nápolyt látni és meghalni” mondás.
Az bizonyos, a norman Castell del’Ovo-erőd körüli tengerpari városrész jóval tisztább és rendezettebb, mint a többi, de azért az azonnal érezhető, hogy Nápoly egészen más város, mint Milánó, Firenze vagy Róma. Itt a keresztutcák igazi sikátorok, és a föléjük lógatott száradó ágyneműk, ruhák úgy lebegnek a szélben, mint a legközhelyesebb olasz képeken.
Negyedekre vágva, mint a pizza
Annak érdemes a szerpentines utcákon felsétálni a közeli Vomero-negyedbe, akit elbűvölnek az utcaszélen sorakozó kézművespultok, aki be akarja fogni szemével az egész várost, megérteni a görög várostervezőket, és látni akarja a városhatárban álló Vezúvot és testvérvulkánját, a Sommát, vagy éjszaka keresi a város legjobb bulihelyeit. Aki még sok mindenre tartalékol energiát, az jöjjön metróval.
Piazza del Plebescito a város közepe és a leghíresebb utca, a via Toledo kezdete. A téren és környezetében több olyan épület van, amelyeket más olasz városok építészete ihletett. Az itteni bazilika bevallottan a római Panteont idézi, ám furcsamód a vatikáni Szent Péter-bazilika oszlopsorának közepén áll. Szemben a királyi palota, amely V. Károly császárt várva épült fel, az akkori világ leghatalmasabb uralkodója azonban soha nem látta. Ettől függetlenül érdemes bejárni gazdag termeit.
Kicsit arrébb van a kupolás Galleria Umbero passzázsa, melynek nagyobb rokona Milánó egyik híressége. Azonban a palotával egybeépült Teatro San Carlo sokak szerint felveszi a művészi versenyt a milánói Scalával. A via Toledo jó két kilométert megy fel a Museo Archeologico Nazionale di Napolihoz. Ismét egy kihagyhatatlan hely, ha másért nem, hát azért, mert a Pompejiben feltárt tárgyi leletek itt vannak, s a többi kiállítás is lenyűgöző.
Míg ballagunk a múzeumhoz, elmondom, hogy balra van a Quartieri Spagnoli, a Spanyol-negyed, egykor a bűnözés és a prostitúció központja, amely mára sokat szelídült, és inkább motoros fiatalok repesztése miatt veszélyes. Koszos, de nincs úgy összefújva graffitival, mint Nápoly látogatottabb helyszínei, ahol nincs egy négyzetcenti eredeti falfesték. A negyed olcsó de jó street food étkezőkkel teli, az éhes hátizsákos turisták oázisa. Itt 3-4 euróért jól lehet lakni.
A via Toledo jobb oldala a Centro Storico, a történelmi városközpont. A szűk utcákban meglepő látvány az olasz barokkhoz szokott szemnek a még az Anjouk által hozott francia építészek gótikus templomai. Amilyen öreg a történelmi városmag, olyan fiatal a közönsége. Az utcákon kézművestermékeket árusító sátrak, szabadtéri galériák, olcsó éttermek, amelyek gyakorlatilag soha nem zárnak be. Bármikor jössz, ehetsz egy igazi nápolyi pizzát, sőt, ha van egy fél napod, beiratkozhatsz egy tanfolyamra is, ahol mindent megtanítanak neked erről a tésztáról.
Nincs rájuk szó
Nápolytól 9 kilométerre vannak a Vezúv és a Somma tűzhányói. Mindkettőre fel lehet menni, és a tetejükről a kráter mélyébe nézni. Az 1300 méteres Vezúv könnyen megmászható, nem kell hozzá különösebb erőnlét, felszerelés, hiszen maga a gyalogtáv viszonylag rövid a parkolóktól.
Pompeji ide még 14 kilométer. Azt a város lakói is tudták 79-ben, hogy kitörés várható, de nem tudták elképzelni, hogy ekkora lesz. Mindenesetre – menekültek. Csak a lakosság tíz százaléka maradt Pompejiben és a közeli városkákban, ők viszont mind meghaltak. A vulkáni hamu alatt tökéletesen konzerválódott Pompeji ezen a tragikus áron őrizte meg a római kor emlékeit, amelyekre évente négymillióan kíváncsiak.
A Nápoly környéki szigetek és a délre fekvő partvidék olyan leírhatatlanul szép városokkal van teli, amelyek nevei egyet jelentenek az álomszerű romantikával. Még az olaszok is ájuldoznak tőlük, de a világ gazdagjai is egymást tapossák, hogy szerezzenek itt egy házat, vagy legalább pár napot eltöltsenek nászútjukon, vagy hadd vitorlázzanak nyáron a szigetek között. Capri, Sorrento, Positano, Amalfi a legrosszabb fényképeken is elkápráztat mindenkit, s nehéz úgy érezni, hogy nem ez a földi paradicsom, vagyis az Édenkert.
Ellentétes irányban a szárazföldön, Nápolytól északra, Casertában található a világ egyik legnagyobb királyi kastélya. A régit a Habsburgok építették Nápolyban, ennek meg a Bourbonok dicsőségét kellett hirdetni, nem lehetett tehát kisebb Versailles-nál. Kertje szinte egy tájegység, benne a Vanvitelli mesterséges vízesés, aminél nincs nagyobb Európában.
A kastély 1200 szobáját és termét nem lehet bejárni egy nap alatt. Nehéz nem gondolni arra, hogy mindennek a ragyogásnak a puszta fenntartása is döbbenetes összegbe kerülhet. S mindez csupán ízelítő Nápoly izgalmas látnivalói közül. Március talán a legkellemesebb, 24 fok körüli időjárással csábít, érdemes ekkor elindulni.
Még nincs hozzászólás