Valóra vált gyerekkori álmok?
Körkérdésünkben azt firtattuk, hogy hírességeinknek voltak-e olyan korai álmaik, amelyek valamilyen módon megvalósultak felnőttkorukban.
D. Tóth Kriszta író, újságíró
- Sok álmom volt gyermekkoromban, és az egyik ezek közül nemrég megvalósult. Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, amikor felvételeket láttam Audrey Hepburn amerikai színésznőről, ahogy valamelyik afrikai országban óriási szeretettel és átéléssel játszott a helyi gyerekekkel, mint az UNICEF jószolgálati nagykövete. Akkor határoztam el, hogy egyszer majd szeretnék én is rászoruló gyerekekkel foglalkozni. A magyarországi UNICEF néhány hónapja a nagykövetének nevezett ki, és munkám egy része az, hogy magyar gyerekeknek tartsak játékos, interaktív órákat az iskolákban. Ezzel teljesült a régi álmom.
Oroszlán Szonja színésznő
- Gyerekkoromban gyakran álmodtam, hogy zuhanok, ami soha nem volt ijesztő a számomra, inkább jó élményként éltem meg. Innen jött az érdeklődés később a bungee jumping iránt. Először tizenhat évesen próbáltam ki: 65 méter magasról ugrottam a mélybe. Fantasztikusan jó érzés volt, az egész nyolc másodperc, ami közben az adrenalinszinted az égbe szökik, a szabadesés tökéletes felszabadultság-érzetet ad, és úgy érzed, legyőzted önmagad. Tavalyelőtt Dél-Afrikában már 134 méterről ugrottam, két hegy közé kifeszített drótkötélről. Ez még nagyobb élmény volt, úgyhogy most Új-Zélandon egy ennél is magasabb helyről szeretném kipróbálni.
Kudász Gábor Arion fotográfus, tanársegéd
- Eltűnődtem azon, milyen álmom volt gyerekkoromban, amire szívesen gondolok vissza. Kevés ilyen van, de egyre tisztán emlékszem, és nagyon bánom, hogy már jó ideje nem tér vissza. Azt hiszem, összefüggött a kora kamaszkori növekedés ugrásaival.
Maga az álom rendkívül absztrakt, szinte elmondhatatlan, ugyanakkor minden részletében pontosan felidézhető. Mintha közvetlenül tapasztalnám meg a mérhetetlen lassúsággal táguló és összehúzódó univerzumot, egészen addig, míg egyetlen, kiterjedés nélküli szilárd ponttá szűkül, ami oly ellenálló, hogy az érintése is fájdalmas. Ez az érzet lassan átadja magát a végtelen tágulásnak, mint egy gigászi lélegzetvétellel. Hatalmas kiterjedésű szilárd áthatolhatatlan felületté válik, ami hirtelen leírhatatlanul puha és könnyed lesz akár a legfinomabb szövet, maga a súlytalanság, a végtelen tér érzete. Végül ez is összeszűkül egyetlen arkhimédészi ponttá, hogy aztán újra táguljon és újra szűküljön, amíg az álomból fel nem bukkanok. A gyermekkorból azt sajnálom leginkább, hogy felnőttként, ébren nem tapasztalhatom meg közvetlenül az univerzumot mozgató erőket.
Még nincs hozzászólás