A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Választott gyermektelenség

Ér-e valamit a nő, ha nincs gyereke? Dönthet-e úgy, hogy nem szeretne szülni? Túl sok felől nehezedik ránk nyomás, és ki mer dacolni azzal, hogy genetikailag az anyaságra vagyunk kódolva? Egyre több nő vállalja fel, hogy nem vágyik babára. Sem most, sem később.

Fotó: Thinkstock

Jellemző eset, ami egy kedves barátnőmmel történt. Az amúgy ismert közéleti személyiség sosem vágyott gyermekre, amit el is mesélt egy interjú alkalmával. Másnap majdnem megverték a nyilatkozat miatt az utcán – azóta inkább hallgat arról, hogy miért döntött a gyermektelenség mellett.

A harminckét éves Horváth Rita sem vágyik gyermekre. Legszűkebb családja, az édesanyja nagyon is büszke rá, hogy a lánya karakánul kiáll a döntése mellett, mások azonban előszeretettel köszörülik a nyelvüket az őszinteségén. „Előfordult már, hogy megkaptam: nem vagyok igazi nő, mert nem szeretnék szülni. Nagyon rosszul esett. Én ízig-vérig nőnek érzem magam, ez számomra nem a családi állapotom függvénye.” Rita mindig fiús kislány volt, babák helyett inkább a környékbeli srácokkal játszott. „Sosem vágytam gyerekre, amit az élettapasztalatom sajnos csak megerősített. Olyan sokat csalódtam a férfiakban, hogy nem érzek késztetést a családalapításra. Ha ugyanis egyedül maradnék a kicsivel, képtelen lennék eltartani magunkat. Komoly devizahitelem van, ilyen adósság mellett felelőtlenség lenne gyermeket vállalni.”  Rita kifejezetten jól érzi magát a bőrében. „Szeretek egyedül lenni, és nem érzek vágyat arra, hogy mindenképp megosszam az életemet valakivel. Megnyugtat a tudat, hogy megállok a saját lábamon.” A harminckét éves nő a mai napig nagyon szoros köteléket ápol a szüleivel és a testvérével. Emellett van három tündéri kutyája. Ahogy mondja, semmiféle hiányérzet nincs benne, az viszont zavarja, hogy mások pálcát törnek felette.

„Én sem szerettem gyerek lenni”
Dr. Valló Ágnes
pszichoterapeuta, párkapcsolati tanácsadó szerint tévedés, hogy minden nő automatikusan anyatípus is egyben. „Elnézően mosolygunk, és hümmögünk, ha egy férfi bevallja, hogy negyvenévesen még nem akar megállapodni, hanem kalandokra vágyik. Ha viszont egy nő állítja ugyanezt, képtelenek vagyunk elfogadni. Bizony, vannak olyan nők is köztünk, akik a hivatásukban teljesednek ki, és tudatosan döntenek így.”

Dinky-kultusz
A KSH 2009-es felmérése szerint a budapesti férfiak 15, a nők 12 százaléka nem szeretne gyermeket. Mindennek Amerikában immár kultusza és saját elnevezése is van. A tudatos gyermektelenséget választó párokat dinkynek nevezik, amelynek jelentése double income no kids, vagyis dupla jövedelem, gyerek nélkül.
A childfree életfelfogás a nyolcvanas évek óta létezik a tengerentúlon, ám a 2008-as gazdasági világválság óta egyre elterjedtebb az amerikai asszonyok körében. Németországban is népszerű, itt születik a legkevesebb gyerek Európában: az átlagos szülési szám 1,37.

A negyvenkét éves Herold Ágnes sem vágyott sohasem gyerekre, épp ellenkezőleg. „Én magam sem szerettem gyerek lenni, alig vártam, hogy felnőhessek. Nyolcéves koromban fogadtam meg, hogy nem vállalok babát. Szerintem a gyermeki lét nagyon megalázó és kiszolgáltatott, egy kisgyerek képtelen megvédeni magát. Nem akarok senkit kitenni ennek.” Ágnes a hivatását választotta gyermekéül, ami az írás. „A férfiak javarészt értékelik az egyenességem, és hálásak azért, hogy nem akarom mindenáron apává tenni őket. Rengeteg ilyen történetet ismerek, szerintem ez a helyzet az összes érintett életét megnyomorítja. Viszont ha én szerelmes leszek, kizárólag a férfi társaságára vágyom, úgy teljes a kapcsolatom. Furcsán hangzik, de számomra a páros lét az élet értelme. A szerelemben számomra már nincs helye harmadiknak, akkor sem, ha a gyermek lenne az. Úgy érzem, a könyveim az igazi gyermekeim, ők adnak értelmet az életemnek.”

Visszatartó berögződések
Szakértőnk szerint ki kell mondani, hogy a társadalmi változások eltántorítják a nőket a gyermekvállalástól. „A gyereknevelés oroszlánrésze ma is a nőre marad, és sokan gondolják úgy, nem azért invesztáltak annyit a tanulásba, hogy kizárólag ennek a feladatnak éljenek. Ráadásul kisgyerekes anyaként nehéz visszakerülni a munkaerőpiacra. Ma minden második-harmadik házasság válással végződik, már az oviban rengeteg kicsinek elváltak a szülei. Az az érzés, hogy »egyedül nevelem fel a gyerekem, az apja nem marad velem örökké« tudat alatt már rég berögzült a nők lelkivilágába. Ez pedig szorongást okoz, ami egyáltalán nem kedvez a gyermekvállalásnak. Valamennyi nő szabadon rendelkezhet az életével és a testével. Tudomásul kell venni, hogy nem felelhetünk meg mindenkinek.”

Címkék: egyedül, gyerekvállalási kedv, tudatos gyermektelenség, dinky, szorongás

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!