Válásról konstruktívan - Gyakran Ismételt Kérdések
Válni nem könnyű, kevesen válnak meggondolatlanul. Többnyire hosszú idő, mire megszületik a döntés, hiszen sok mindent kell mérlegelni. Tisztába kell jönnünk az érzelmeinkkel, meg kell vizsgálni, hogy melyik lépés – ha megyünk, vagy ha maradunk – illeszkedik jobban az értékrendünkbe. A válás gyakran jár az életmód változásával, és kár lenne tagadni, hogy anyagi megfontolások is közrejátszanak. Még sokkal több kérdéssel és dilemmával kell megküzdeni, ha gyerekek vannak. Ráadásul gyakran az érzelmek is elborítják az embert, így a praktikus megfontolások összekavarodnak az elvekkel. Amikor aztán megszületik a döntés, érdemes megállni egy pillanatra, józanul szembenézve a jövővel és a lehetőségekkel. Ilyenkor talán érdemes elgondolkodni az alábbi kérdéseken is.
Kinek a döntése?
Ahol gyerekek is vannak a családban, a váló felek leginkább az ő érdekeiket szeretnék szem előtt tartani. Így van ez még akkor is, ha gyakran nehezen hiszik el a szülők egymásról. Ugyanakkor nem árt észben tartani, hogy ahogy a házasságkötés és a gyerekvállalás, úgy a válás is „felnőtt dolog". A döntés nem átruházható – ahogy a felelősség sem.
Ez így persze mindenki számára nyilvánvaló, mégis nagyon gyakran vonják be a szülők a gyerekeket, akár azzal, hogy megkérdezik, kinél szeretnének inkább lakni. Hacsak nem egy bántalmazó otthonból menekülnek, akkor erre a gyerekek azt felelik, hogy mindkettőtökkel. Ne kényszerítsük őket olyan döntésre, amelynek súlyával aztán nagyon nehéz lesz együtt élni!
Hogyan mondjam el nekik?
Úgy, ahogy mondjuk egy kényszerű költözésről vagy a nagymama betegségéről beszélnénk. Nem kell feltétlenül összeülni, és mindkét szülő jelenlétében bejelenteni a hírt. Ez a felnőtteknek is megterhelő lehet, azt meg egy gyereknek mindig nehéz látnia, ha a szüleinek nehézséget okoz egy helyzet. Mire a döntés megszületik, addigra a gyerekek már amúgy is tudják, hogy valami meg fog változni.
Fontos, hogy egyezzünk meg abban, mit mondunk az okokról. Egy gyereknek az egyik legnagyobb feladat megértenie, hogy azok, akiknek a szeretete születése pillanatától evidens a számára, és az egymás iránti szeretetük is a mindennapok magától értetődő része, egyszeriben kiszerethetnek egymásból. Azonnal felmerül benne a kérdés: „Mi a biztosíték így arra, hogy engem mindig fognak szeretni?”
Ezért fontos újra és újra biztosítani arról, hogy a szerelem lehet, hogy elmúlik, de a gyerek iránti szeretetünk tartani fog, míg a világ, s hét nap. Érdemes kihasználni a magyar nyelv adta különbségtételt is a szeretet és szerelem szavak között, őszintén vállalva, hogy volt házastársunk felé a szeretet megmarad, csak a szerelem múlt el.
Kinek a hibája?
A másik fél hibáztatása a válásért vagy a kapcsolat megromlásáért nagyon megnehezíti a gyerek kapcsolatát nemcsak a bűnösnek kikiáltott féllel, hanem a vádlóval is. Azt talán már kevesebben tudják, milyen gyakran hiszik azt a gyerekek, hogy ők maguk a válás előidézői. Énközpontú világukban a nap is azért kel fel, mert ők kinyitották a szemüket, de még a kisiskolások is egészen konkrétan vádolják magukat, amiért bosszúságot vagy fájdalmat okoztak a szüleiknek, és könnyű ok-okozati kapcsolatot teremteniük az ő „bűneik” és a válás között.
„Ugráltam az ágyon” – mondta egy kislány egyszer, mikor a szülei válásának oka szóba került. Fontos tehát, hogy világossá tegyük, és sokszor elmondjuk, hogy a válás – ahogy a házasságkötés is – a két szülő elhatározása, és a gyerekeket semmiféle felelősség nem terheli.
A válás mindenki számára megpróbáltatás: hogyan várhatnánk el, hogy a gyerekek ne legyenek szomorúak, ne romoljon az iskolai teljesítményük, ne hisztizzenek, vagy – ha kisebbek – akár ne legyen gond ismét a szobatisztasággal, amin pedig már régen túljutottak? Természetes, hogy az életüket ennyire meghatározó változás kizökkenti őket a rendes kerékvágásból, és még az sem ad okot aggodalomra, ha egy korábbi fejlettségi szintre esnek vissza. Időlegesen.
Amennyire az erejükből telik, a szülők jó, ha ilyenkor még nagyobb biztonságot nyújtanak, és nem tolakodó, csak mindig készenlétben levő odafigyeléssel segítenek nekik. A többit pedig rábízhatjuk a gyerekek hihetetlen öngyógyító képességére.
Biztos, hogy a pszichológus és a bíróság tudja jobban?
A válások általában ott zökkennek rossz vágányra, amikor mindkét fél külön ügyvédet választ. Ugyanis egy ügyvéd feladata, hogy az ügyfele érdekeit védje, az összes rendelkezésére álló és megengedett eszközzel. Ez pedig gyakorta vezet a két ügyvéd, rajtuk keresztül pedig a szülők párharcához.
Ha igazán elmérgesedik a helyzet, hamar szükség lesz pszichológus szakértőre is, hogy megállapítsa, amit a szülők valószínűleg nála sokkal jobban tudnak, hiszen nem egyszer – vagy maximum kétszer – néhány órát töltenek a gyerekekkel. A gyerekek pedig minden előzetes „betanítás” nélkül is tudják, hogy a pszichológus szakértői vizsgálaton valamelyik szülő mellett le kell tenniük a voksukat. Ez ismét hatalmas felelősség, aminek csak egészen extrém esetben szabad kitenni egy gyereket.
Válni ritkán jó, de a legtöbb esetben lehet sokkal kevesebb fájdalommal is csinálni, mint hinnénk, és a gyerekeknek sem kell belerokkanniuk. (A szerző családterapeuta.)
Még nincs hozzászólás