Válásban edzett
Szakításban gyakorlottnak mondhatom magam, pedig szívesebben lennék rutinos tereplovaglásban, mandalafestésben vagy jégszoborfaragásban. Volt, hogy engem dobtak, máskor én vetettem véget a kapcsolatnak, de bárhogy is történt, mindig fájt. Egyébként pedig nem a szakítás a kemény dió, hanem a továbblépés. Szerintem.
Bár ne jött volna mindig a fránya fájdalom, a kudarcérzet, az önsajnálat, az önbizalmi mélypont és a reménytelenségérzet furcsa keveréke, ami egy ideig ott kering az erekben kiolthatatlanul! Némi alkohol, csoki, fagyi, cigi vagy búfelejtő szex persze enyhíti a tüneteket (nekem a nachos és a nutella vált be), de semmiképp sem orvosolja olyan mértékben, hogy gyógyultnak minősíthessük magunkat.
Szóval ebből a „koktélból” kell kigyógyulni, amit nevezzünk szerelmi bánatnak, a magány miatti frusztrációnak, a férfiakból való kiábrándultságnak, vagy bármi másnak – a lényeg, hogy a lelki épségünk visszaállítása nélkülözhetetlen a továbblépéshez.
Adjunk teret a fájdalomnak!
Legyünk őszinték: nem kedveljük a fájdalmukban vergődő, sírdogáló, sopánkodó embereket, pedig az ember lánya szakítás után pontosan ilyen. Oké, a filmek többnyire eltúlozzák ezt a kórképet; például ki teheti meg, hogy napokig pongyolában, zsíros hajjal, csokival a kezében heverjen otthon?
Ám ettől még a legrosszabb, amit tehetünk, ha olyan szinten gyakoroljuk az elterelést, mintha tudomást se vennénk a magánéleti státuszunk változásáról.
A szakítással kéz a kézben járó kétségbeesés például magas energiaszintű érzés, amelynek erejével akár még jól is gazdálkodhatunk – feltéve, ha nem könyökölünk rá a pánikgombra, és nem kürtöljük tele a környezetünket azzal, hogy most aztán vége az életünknek, és – Bridget Jones után szabadon – magányos halálunk után a farkaskutyák fogják felfalni a tetemünket.
Szóval érdemes kifürkészni, mibe forgathatjuk ezt az energiát, ami gyorssegélyező örömöt csempészhet az életünkbe. Mert ezek segítenek megtapasztalni, hogy az élet mégis szép…
Ha sírni, toporzékolni, tányérokat törni támad kedvünk, esetleg vudubaba szurkálására érzünk késztetést, akkor pedig tegyük azt! Mindegy, hogyan, csak találjunk meg a módját a feszültség oldásának!
A múlt segít továbblépni
Manapság, amikor nem sok állandóságot találunk magunk körül, belső világunkat is folyamatosan meg kell újítanunk, és érdemes felismernünk a kapcsolati gyengeségeinket. Sokszor, ha félünk, hogy nem nyújt biztonságérzetet a másikkal való együttlét, elfordulunk.
Ha rettegünk, hogy nem tudjuk megélni a szabadságunkat az együttlétben, elmenekülünk. De addig, amíg nem tudatosítjuk, hogy mitől is tartunk valójában, a körülményekben és másokban fogjuk keresni a hibát. Főleg az exünkben…
Ilyenkor érdemes a korábbi kapcsolati kudarcok ismétlődéseit megfigyelni, hiszen közben rálelhetünk olyan összefüggésekre és szokásokra, amelyek hozzájárultak a szakításhoz.
Nagyon hasznos, ha mielőbb megszabadulunk a sérelmeinktől. Időnként csak azért cipeljük fáradhatatlanul ezeket a csomagokat, mert önigazolást adnak a sikertelenségeinkre. Csakhogy ne feledjük: aki az életet ellenséges őserdőnek látja, vagy folyton azt mantrázza magának, hogy minden férfi szemét, az könnyebben megsérül.
Autogén tréning
Az autogén tréning során megtanulhatjuk, hogyan tudunk ellazulni. Rendszeres gyakorlásával elérhetjük az érzelmi és indulati életünk harmonizálását, kapcsolatainkban nagyobb megértést és türelmet tapasztalunk.
Byron Katie önmunkája
Katie azt vallja, hogy a valóság sokkal kegyesebb hozzánk, mint mi saját magunkhoz. Különböző történeteket találunk ki az életünkről, a kapcsolatainkról, amikkel aztán kínozzuk magunkat. Gondolataink hozzák létre a problémáinkat és a lelki fájdalmainkat. Ha ezeket megszüntetjük, megoldódik maga a gond is.
Life coaching
Sokszor elég, ha valakivel alaposan ki tudjuk beszélni a veszteségélményeinket. A coach sajátos kérdezéstechnikájával vezethet rá arra, miként alakíthatjuk át negatív hozzáállásunkat pozitívvá, és segít benne, hogy új célokat tűzzünk magunk elé.
Családállítás
Bert Hellinger, a családállítás atyja szerint sorsunk összekapcsolódik kibővített családunk sorsával, mintha lenne egy közös energiamezőnk. Ezzel magyarázható, ha olyan érthetetlen sérelmeket cipelünk a kapcsolatainkban, amelyek okát nem találjuk az élettörténetünkben. A családállítás segítheti a párkapcsolati elakadásaink feloldódását is.
Mindez nem jelenti azt, hogy meg kell bocsátanunk, ha megcsalnak vagy becsapnak minket, egyszerűen legyünk annyira nagyvonalúak, hogy nem ezek alapján ítéljük meg magunkat ezután. Mert ilyenkor a csúfos szakítás története nem is igazán rólunk szól, hanem többnyire a másikról.
Változz, hogy az életed is változzon!
A szakítás feldolgozását a gyászéhoz szokták hasonlítani. Ám az elutasítás, a düh, a szomorúság szakasza után egyszer csak bekövetkezik a megkönnyebbülés, és ez akkor is így van, ha eleinte elképzelhetetlennek látszik. Egyszer csak elkezdünk alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, és már nem rombolunk, hanem építünk a gondolatainkkal.
Már nemcsak túlélünk, hanem megéljük az egyes napokat. Sőt, rádöbbenünk, hogy a történtek csak tovább erősítettek minket, jobban el tudjuk választani a lényegeset a lényegtelentől, és mindezzel a tudással felvértezve legközelebb talán jobban választunk.
Addig is használjuk ki a fájdalmunk adta lendületet, forgassuk sportba, új hobbik felkutatásába, érdekes emberek megismerésébe, vonzó szokások kialakításába! Vagy egyszerűen vegyünk elő olyan dolgokat, amelyektől régen sokat kaptunk.
Én a legutóbbinál – mert hogy tudják: rutinos vagyok már – például újra futni kezdtem, dacolva a kánikulával és a forró reggelekkel, és örültem, hogy még barnulok is közben. És évek után újra elmentem lovagolni, mert jó érzés volt visszanyúlni valamihez, ami mindig biztonságot és erőt adott.
A veszteségeink tehát – akárhogy is nézzük – élni tanítanak minket, még ha kezdetben úgy is látszik, hogy felérnek egy kis halállal…
Még nincs hozzászólás