A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Vágyott borzongás

Annak ellenére vonzódunk a horrorfilmek okozta izgalomhoz és kellemetlen érzésekhez, hogy a lelkünk mélyén pozitív élményekre vágyunk.

Fotó: Thinkstock

Egy ismerősöm szinte beteges módon falta a horrorfilmeket. Később megértettem, szó sincs arról, hogy imádná a vér látványát, a horrorfilmkedvelők körében sokkal inkább a kíváncsiság érzése dominál. Hasonló ez ahhoz, amikor bár tudjuk, hogy felkavarhat minket a látvány, mégis megállunk egy borzalmas baleset helyszínén bámészkodni.

Egyes elméletek szerint mindkét esetben a megkönnyebbülés a jutalom, hogy mindezt biztonságos távolságból nézhetjük, és nem velünk történik/történt meg. Ilyenkor a félelem és a megkönnyebbülés egy időben jelentkezik, így adva adrenalinlöketet a számunkra.

A horrorfilmek nézése közben általában nő a pulzusszámunk, a tenyerünk izzadni kezd, a vérnyomásunk megemelkedik – akárcsak stresszhelyzetben. Ugyanakkor akár hasznunk is származhat belőlük, mert segítenek megérteni és feldolgozni a félelmeinket, legyen szó sötétségről, szellemekről, ufókról vagy betegségekről.

Minden idők 7 legjobb horrorfilmje
A Guardian listája szerint:
1. Psycho
2. Rosemary gyermekei
3. Ne nézz vissza
4. A vesszőből font ember
5. Ragyogás
6. Az ördögűző
7. Nosferatu

Észrevehető, hogy ezek a riasztó mozik egyre kegyetlenebbek és félelmetesebb lesznek – rálicitálva arra, hogy manapság a világban is sok szörnyűséggel találkozunk.

Szakemberek szerint minél sikeresebben küzdjük le a horror által keltett szorongást, annál inkább képesek vagyunk az élet más területein is megküzdési technikákat mozgósítani. Az is kiderült, hogy minél gyakrabban nézünk ilyesmit, annál kevésbé hat ránk.

Címkék: pszichológia, horrorfilm, borzongás, stresszreakció, megküzdés, guardian

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!