A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Uralkodók és sok gyerek

A történelem sok nagycsaládos uralkodót tart számon. Életükkel a krónikások feljegyzéseiből, a történelmi dokumentumok lapjairól ismerkedhetünk meg, hiszen az ő családi viszonyaikra több száz árgus szempár figyelt. Életük a közemberéhez nem hasonlítható, de szülni, apává érni, vagy testvéri kötelezettséget teljesíteni ugyanúgy kellett nekik is.

Fotó: Getty Images

Mária Terézia
Első gyermekét 1740-ben, trónra lépése esztendejében veszítette el, az alig hároméves kislány „utóda” viszont még ugyanabban az évben megszületett. Ő sem volt hosszú életű, de közben sem maradt baba nélkül a ház, időközben már érkezett egy újabb örökös. Mária Terézia tizenkilenc év alatt tizenhat gyermeket hozott világra, akik közül tíz érte meg a felnőttkort. Valószínűleg terhes volt akkor is, amikor a magyar rendek támogatását elnyerte, ragyogó kismama lehetett, ha uralkodását ily sikeresen meg tudta osztani családi kötelezettségeivel. Szolgák tekintetében nyilván nem összehasonlítható az élete a mai asszonyokéval, de állítólag minden nap együtt reggelizett a család, s a császárnő szerteágazó levelezéséből tudjuk, hogy ahogy gyermek-, úgy felnőttkorukban is pontosan követte fiai, lányai életét.

Napóleon
Carlo Buonaparte és Letizia Ramolino házasságából tíz gyermek született, köztük I. Napóleon későbbi császár, és Louis, kinek fia, Charles-Louis Bonaparte, III. Napóleon néven császár lett.
Napóleon a császárrá koronázása (1804. december 2.) után testvéreinek ezeket a címeket adományozta:

Joseph – nápolyi király 1806-tól, spanyol király 1808–1813;

Lucien – 1803–1804-ben szembefordul Napóleonnal, majd Amerikába távozik;

Elisa – Piombino és Lucca, Massa-Carrara hercegnője, Toszkána nagyhercegnője;

Louis – holland király 1806-tól;

Paulina – életvitele miatt nem kap trónt; Borghese herceghez megy feleségül;

Karolina – férje 1808-tól nápolyi király;

Jérôme – 1807–1813 között Vesztfália királya.

(Forrás: Kisokos)

II. Ramszesz
Jean-François Champollion, az egyiptomi hieroglifák megfejtője szerint a fáraónak több mint száz fia és hatvan lánya volt; egyes kutatók többre, mások kevesebbre becsülik az egyiptomi uralkodó utódainak számát. Igaz, két főfelesége mellett hat másodfeleséget is számon tart a történelem, s rengeteg ágyasa is volt. A népes uralkodói palotában a fáraó mégis fontosnak tartotta, hogy lajstromot vezettessen a gyerekekről, sőt, a templomok falára is felvésette őket maga mellé. Az évek múlásával – Ramszesz nyolcvankilenc évet élt, és ebből hatvanhatig uralkodott – egyre több herceg és hercegnő került a vésetek és rajzok közé. Abu Szimbel templomában még csak nyolc fiú és kilenc lány látható, a luxori templomban a hercegek száma már tizennyolc.

Ramszesz idősebb fiai fontos pozíciót töltöttek be a birodalom irányításában, közülük került ki a hadsereg vezetője, Memphisz főpapja, s természetesen a kijelölt utód is, de őket apjuk rendre túlélte. Egyik kedvenc gyermeke, aki uralkodásának első évében született, ötvenöt évesen halt meg, amikor atyja még férfiasságának teljében volt

Címkék: egyiptom, napóleon, ausztria, franciaország, fáraó, ii.ramszesz, mária terézia, trón, uralkodók, uralkodói családok, osztrák, császárnő, francia császár

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!