A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Új dimenzió

Volt egy időszak az életemben, amikor a szerelmemmel négy éven át közös munkahelyen dolgoztunk. Nem terveztük így, és amikor eldőlt, hogy ő is ugyanannál a tévécsatornánál fog munkába állni, mindketten tudtuk, hogy ez veszélyforrás is lehet.

Fotó: Intercom

A közös munkahely ugyanis azt jelentette, hogy a nap 24 óráját egy légtérben töltjük – reggel ugyanoda ingázunk, a nap végén együtt megyünk haza. Volt rá esély, hogy a munka és a magánélet közötti határvonal elmosódik, mint ahogy arra is, hogy nem lesz olyan része az életünknek, amiben a másik ne lenne jelen.

Mindketten ugyanúgy gondoltunk egy kapcsolatra: egyetértettünk benne, hogy bármennyire is szeretjük egymást, szükségünk van privát térre. Szerencsénkre teljesen más területen dolgoztunk, ő a salesért felelt, én műsorokat szerkesztettem, egyedül a főnökeink voltak közösek. Az irodáink két külön emeleten voltak, és úgy alakult, hogy az ebédidőt is külön töltöttük.

A munkahelyen kollégákként viselkedtünk, annyira, hogy új munkatársaink hónapokig azt sem tudták, hogy együtt vagyunk. Az óvatosság bejött, mert a közös munkahelyet egyáltalán nem éreztük átoknak, épp ellenkezőleg. A legnépszerűbb közösségi portálon a közös ismerőseink száma pár hónap alatt ötvenről százhetven fölé emelkedett, megismertük a másikat munka közben, és tudtunk tanácsot adni is egymásnak, vagyis az életünk új dimenzióval gazdagodott.

Mindez rosszul is elsülhetett volna, és nem kell ahhoz pszichológusnak lenni, hogy lássuk, miért. A szappanoperák és tévésorozatok tele vannak ilyen sztorikkal, mert a forgatókönyvírók tudják, hogy ez a képlet végtelen számú konfliktuslehetőséget rejt magában. Ezek a fiktív történetek a maguk leegyszerűsített módján jól demonstrálják, hogyan teheti pokollá a munkahelyet és a családi fészket is, ha a párunk a kollégánk is egyben. (Mindenkinek megvan Lynette és Tom Scalvo emocionális szőnyegbombázásra emlékeztető munkakapcsolata a Született feleségekben?)

Lehet bármilyen magas az érzelmi intelligenciánk, akkor is nehéz túllépni azon, ha a partnerünk a közvetlen főnökünk, aki otthon sem tud kilépni a szerepéből. Ha nem akarjuk magunkat egy borzalmas szappanopera főhősének érezni, érdemes alaposan felkészülni: a közös munkahely egy aknamező, de ha ügyesen manőverezünk, akár profitálhatunk is belőle.  

Címkék: párkapcsolat, karrier, érzelmi intelligencia, közös munkahely, szappanopera, született feleségek

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!