Tűzoltóautó apróhirdetésre
Villák és régi társasházak között bújik meg a kis tűzoltóállomás, a Rózsadombi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület székhelye. Az itt szolgálatot teljesítők főállásban tanulnak, vagy valahol máshol dolgoznak. Tűzoltóként a szabadidejükben segítenek. A szertár kapuja általában nyitva, a gyönyörű, piros autók nemcsak kívülről csodálhatóak meg: be lehet ülni, és a kormányt forgatva bármelyik ötéves hősnek képzelheti magát.
„Tűzoltóként nagyon sokat tud magából adni az ember – mondja Rozsos Zsolt „szertárfőnök” –, kézzelfogható, hogy mit jelent a munkánk. Nemrégiben egy Fillér utcai társasházban kigyulladt a villanyóra. Egy perc alatt ott voltunk. A helyiségben már minden égett. A hivatásos tűzoltók a péntek délutáni csúcsban négy perccel utánunk érkeztek, addigra lényegében eloltottuk a tüzet. Eltelt néhány hét, és az egyesület számláján megjelent egy komolyabb összeg. Kiderült, hogy a társasház lakói adták össze a pénzt. Az egyik lakó, aki mellesleg többször járt már itt nálunk a kisfiával, elmondta, hogy bele se mer gondolni, mi lett volna, ha mi nem vagyunk.”
Rozsos Zsolt, miközben körbevezet, a tűzoltás magyarországi történetéről mesél.
Kevesen tudják, hogy a rómaiak idejében milyen szervezetten folyt ez a tevékenység. Az aquincumi polgárvárosban és a légiós táborban 150 ember foglalkozott tűzoltással. A rómaiak után viszont 1500 éven át nem létezett szervezett tűzoltás Magyarországon.
1870-ben, nagyjából egy időben kezdte meg szolgálatát az önkéntes és a hivatalos tűzoltóság Pest-Budán, nagyrészt Széchenyi Ödön lelkes szervezőmunkájának köszönhetően. Ő az, akit minden mai tűzoltó a példaképének tekint.
A tehetetlenség-érzés legyőzése
A következő fontos pont a rendszerváltás volt, amikor szerte az országban polgárőr egyesületek jöttek létre. Tíz évvel ezelőtt a hivatásos tűzoltók tanfolyamokat szerveztek a polgárőr egyesületek tagjainak, de hiába volt a kiképzés, felszerelés nélkül nem igazán tudtak segíteni. Próbáltak forgalmat irányítani, és nézték, hogy ég a ház.
Talán ez a tehetetlenség-érzés is hozzájárult ahhoz, hogy öt évvel ezelőtt a rózsadombi egyesület tagjai vettek csizmát, védőruhát, sisakot. Mindenki beleadott egy kicsit, meg a csapatnak is volt spórolt pénze, így lett hat készlet védőfelszerelés. Ez volt a kezdet.
Szükség volt még egy autóra. Nem is gondolnák, milyen egyszerűen megy a dolog: csak az apróhirdetéseket kell böngészni. Egy osztrák határmenti kis falu, Alsószölnök kapott a „szomszédoktól” egy jobb autót, ezért meghirdették a régi Zsukot kétszázezerért. Mikor kiderült, hogy önkéntes tűzoltókhoz kerül, rögtön felére esett az ár; ugyan kicsit csodálkoztak a helyiek, hogy a Rózsadombra viszik a majdnem harmincéves autót.
Felújították, majd büszkén belerakták a felszerelést, és attól fogva az autó az egyik tagtárs háza előtt állt, merthogy székhelyük még nem volt. Eltelt fél év, megint rábukkantak egy hirdetésre, igaz ugyan, hogy ezúttal egészen Németországig kellett menni a Mercedes tűzoltóautóért.
Garázsból tűzoltóállomás
A két autónak viszont sürgősen fedett helyet kellett szerezni. Rozsos Zsolt ismerte ezt az elhanyagolt garázst, hiszen itt lakik a környéken. Hosszas utánajárás után megkapták használatra. Felújították, és kialakítottak egy kis pihenőt, ahol aludni is lehet. Ez azért fontos, mert csak akkor tud időben elindulni egy autó, ha készenléti szolgálat van. Ezért legalább a hét felében van itt valaki, ráadásul nem egyedül.
A környékbeliek is észrevették a változást, hozták a gyerekeket, akik felpróbálhatják a sisakokat, akár locsolhatnak is. Egyik délután megjelent a szomszéd utcából egy biztonságtechnikával foglalkozó apuka egy szatyorral, amelyben kamerák voltak. Ma is ezek a kamerák gondoskodnak a szertár biztonságáról.
Ma már három autójuk is van, amelyekért a hirdetésböngésző kolléga egészen Franciaországig utazott. A csapat megszokta, hogy ha Istvánnak összegyűlik egy kis spórolt pénze, azt tűzoltóautóra költi. Ettől érzi jól magát.
Ki nem nőtt gyerekkori álom
Ezek után nyilván mindenkiben felmerül a kérdés, hogy miért csinálja ezt valaki.
Rozsos Zsolt azt mondja: „Gyerekkorában majdnem mindegyik fiú tűzoltó akar lenni, aztán a többség ezt kinövi. Mi nem nőttük ki. Az a tucatnyi ember, aki a mi egyesületünk kemény magját alkotja, nagyon elszánt és motivált. A »miért«-nek sok tényezője van: fontos a segíteni akarás, az egymás iránti felelősség, nyilván a bizonyítási vágy, és – kár lenne titkolni – az adrenalinfüggőség is.”
„Egy ilyen egyesület mindig a közösségről is szól" – hangsúlyozza a 19 éves Keszthelyi Tamás, aki még hozzáteszi: „Számomra a legfontosabb az az érzés, ami a hatalmába kerít, mikor elhangzik, hogy indulunk. Csak ezért megéri csinálni.”
Átlagosan száz riasztás jut egy évre. De nemcsak tűznél van rájuk szükség. Iskolákba, óvodákba hívják őket bemutató órákra. Tavasztól őszig pedig, ha 80 km/órás szél fúj, százas nagyságrendben jönnek a riasztások. Van úgy, hogy 4-5 napon keresztül csak fát vágnak.
De vajon ilyenkor nem gondolnak arra, hogy miért ők? Hiszen ott az önkormányzat, a katasztrófa-elhárítás, az ő dolguk lenne gondoskodni az állampolgárokról – jut eszembe nekem már sokadszorra a beszélgetés alatt. Rozsos Zsoltnak egyszerű erre a válasza: „Az állam gondoskodik, de az egyéneknek és a közösségeknek is gondoskodniuk kell magukról.”
Még nincs hozzászólás