Túlzásainkról feketén fehéren
Személyiségünk egyik legmeghatározóbb vonása az, hogy amit csinálunk, mekkora erőbedobással, lelkesedéssel, kitartással, szenvedéllyel tesszük. Rendkívül jellemző ránk, hogy mennyire vagyunk hajlamosak a túlzásokra, mennyire képesek a mértékletességre. Bármiről legyen is szó. Képesek vagyunk-e otthagyni a finom falatot a tányérunkon, ha jóllaktunk. Megállunk-e egy pohár bor után, vagy addig iszunk, amíg van mit.
Aki hajlamos rá, mindent képes túlzásba vinni. Nem csak az olyan rossz és egészségtelen dolgokat, mint az ital vagy a dohányzás, de még az olyan élettanilag szabályozottakat is, mint az alvás. A lélektannal foglalkozók tudják, hogy az emberek bármennyire sokfélék legyenek is, besorolhatók néhány nagy típusba.
Az ugyanabba a típusba tartozók érdekes módon nem is abban hasonlítanak, amit tesznek, hanem abban, ahogyan teszik. Az a mód jellegzetes, ahogyan az eseményekre, a környezetükben megjelenő különféle dolgokra reagálnak. Lélektani értelemben a viselkedésnek ezt az általános jellegét, stílusát nevezzük temperamentumnak.
A legújabb kutatások szerint az, hogy egy ember hajlamos-e túlzásokba esni, legyen szó evésről, ivásról, munkáról, szexről vagy sportról, nem érzelmi vagy viselkedésbeli sajátosság, hanem személyiségvonás, mely 40-60 százalékban genetikai megalapozottságú.
A temperamentum állandó
Már gyerekkorunkban megmutatkozik, hogy alapvetően milyen vérmérsékletűek vagyunk. Igen gyakori, hogy ugyanabban a családban, ugyanattól a két szülőtől fogant, ugyanolyan környezetben cseperedő, ugyanolyan nemű testvérek között is óriási viselkedésbeli különbségek vannak. Sokszor a szülő sem érti, hogyan lehetséges, hogy az egyik gyerek nyugodt, békés, szorgalmas, míg a másik, zaklatott, nehezen leköthető, mindig mást akaró, kezelhetetlen, nyugtalan.
Sokféle magyarázat születik a családokban erre. Azért, mert ő az első gyerek, mert túl korán, vagy túl későn került közösségbe, mert elkényeztettük, vagy ellenkezőleg, túl szigorúan neveltük. Bár ezek a tényezők is hatással lehetnek a gyerek viselkedésére, alapvetően nem csak erről, hanem természetes változatosságról van szó. Tudni kell, hogy a gyerekek temperamentumát nem lehet alapvetően megváltoztatni, az veleszületett sajátosság, s már csecsemőkorban érezhető.
Mert a temperamentum génjeink által nagyrészt meghatározott, állandó jellegzetességünk, ám mégsem tart rabságban bennünket! Mint azt Mannhardt András pszichológus blogjából tudjuk, a legátfogóbb temperamentumfelosztást Robert Cloninger dolgozta ki az 1980-as években. Cloninger feltételezte, hogy a viselkedési stílusoknak meg kell felelniük az emberi szervezetben lévő idegi ingerületátvivő anyagok mennyiségének.
Az általa kifejlesztett kérdőívvel a temperamentum négy faktora mérhető. Az ártalomkerülés, mely az óvatos, szorongó embereket jellemzi; az újdonságkeresés, amely a monotónia előli menekülés, a jutalomfüggés pedig a mások általi elismerés és a kapcsolatok iránti igénynek felel meg, valamint a kitartás, mely az ambiciózus, szorgalmas emberekre jellemző. Az egyéni temperamentum persze nem egyenlő a személyiséggel, de alapvetően meghatározza azt.
A túlzások veszélye
Mindenki tudja, hogy vannak emberek, akik szívesen elszívnak néhány szál cigarettát, vagy megisznak egy-két üveg sört, ha társaságban vannak, de eszükbe sem jut otthon rágyújtani, vagy egyedül alkoholt inni. Ha kamaszkorban a kortárs csoportban sokan kipróbálják a cigit, az italt, vagy mondjuk a füves cigit, ők is megteszik. Ha a társasághoz tartozásnak szinte feltétele ez, akkor kipróbálják, de ki tudnak lépni belőle. Nem rúgnak be, nem szoknak rá a drogra, nem kapnak nikotinmérgezést. Ők az óvatos, szorongó típusba tartoznak.
De vannak olyan emberek, akiknek nem okoz elég örömöt a hétköznapi élet, ők mindig új, izgalmas kalandokat keresnek, folyamatos ingerlésre vágynak. Kedvelik a túlzásba vitt extrém sportokat, és utálják a megszokott unalmas helyzeteket. A túlzásokra hajlamos személyiség kialakulásának biológiai alapjai vannak. Az úgynevezett élménykeresésért az alacsony endorfinszint felelős. Az alacsony szint azt jelenti, hogy ugyanazon jó érzés, kellemes közérzet, elégedettség eléréséhez egyre több ingerlésre, cigire, sportra, alkoholra stb. van szükségük.
Az ilyen emberek dopaminkiválasztása új ingerek hatására fokozódik, ami pozitív érzelmi választ vált ki bennük. Ez az úgynevezett dopaminhullám a viselkedést megerősíti, jutalmazza, és ezáltal ismétlésre készteti. Az ilyen emberek tehát újabb és újabb ingerek hatására képesek csak pozitív érzelmeket átélni, így újra és újra belemennek extrém helyzetekbe. Úgy is mondhatnánk, túlzásokba. Az pedig, hogy az ilyen temperamentumú ember mit visz túlzásba, attól függ, hogy mivel tudja leginkább szervezetében kiváltani a megelégedettség érzését.
Persze, mivel az ember bio-pszicho-szociális lény, nem csak a genetikai örökség hajlamosít bizonyos viselkedésre. Az, hogy ezt a viselkedést túlzásba viszi-e, környezetétől, a társadalom ítéletétől is függ, amelyben él. A túlzások nagy veszélye az, hogy a késztetés, hogy még néhány kilométert lefusson, még egy beszámolót elkészítsen, vagy még egy e-mailre válaszoljon, sohasem szűnik meg, és hiába történik meg, nincs igazi kielégülés, vagy csak nagyon rövid ideig van. A túlzásokra hajlamos személyiség ritkán érzi úgy, hogy nyugodtan pihenhet, vagy hogy a mai edzésnapot bátran kihagyhatja, hiszen zuhog az eső.
Túlzásba vitt munka
Vannak túlzások, melyeket elfogad, sőt jutalmaz a társadalom. Ilyen elfogadott túlzás az, amikor a munka tölti ki az életet. Élnek közöttünk emberek, akik soha nem kapcsolják ki a telefonjukat. Lehet nyaralás, családi ünnep, karácsony, válaszolnak az e-mailekre, felveszik a hivatalos telefonjaikat, képtelenek pihenni. A pihenést is feladatként élik meg.
Nem tudnak leállni, csak akkor érzik nyugodtnak és elégedettnek magukat, ha dolgoznak. Ilyenkor a szenvedély álruhába bújik. Úgy tűnhet, hogy az illető azért dolgozik annyit, mert szorgalmas és el kell tartania a családját, ellenőriznie kell a vállalkozását. Ilyenkor a munka drogként működik, háttérbe szoríthatja az ember magánéletét, társas kapcsolatait; az élet értelmévé, a legfontosabb tevékenységgé a munka válik.
Persze nem minden sokat dolgozó ember munkamániás. Lehet, hogy tényleg túlterhelt, kiszolgáltatott. A munkamániást arról lehet felismerni, hogy amikor nem a munkáját végzi, ingerült, türelmetlen. Az ilyen embereknek rettenetes csapás a munkahely elvesztése vagy a nyugdíjazás. Rendszerint menekülnek a társas kapcsolatok elől, és kerülik az intimitást. A háttérben rendszerint szocializációs problémák húzódnak. A pszichológusok szerint gyerekkorukban valószínűleg csupán a megfelelő teljesítmények segítségével tudták szüleik dicséretét, szeretet kicsikarni.
Túlzásba vitt sport
Ha valaki évente több maratont, netán még annál is hosszabb távokat fut, arról azt gondolhatjuk, hogy azért sportol, hogy egészséges legyen. Mert a sport valóban fontos és egészséges. A túlzásba vitt sporttal azonban ellenkező hatást érhetünk el, mint amit kitűztünk magunk elé. A túlzásba vitt edzések éppen úgy drogként működnek a szervezetben, mint bármely szintetikus kábítószer. Egyre több és több mozgást igényel a szervezet az elégedettség érzésének, a szokott adrenalinszint elérésének a kiváltásához.
A sportorvosok szerint nagyjából heti ötórányi mérsékelt intenzitású, vagy két és fél órányi intenzív testmozgás a javasolt mozgásadag egy átlagos felnőtt számára. Az ennél sokkal többet edzők már nem lesznek egészségesebbek. Sőt a kardiológusok szerint az állóképesség szempontjából különösen megterhelő mozgásformák, például az ultramaratonok, megváltoztathatják a szív felépítését, ami többek között szívritmuszavarhoz és az artériák megnagyobbodásához vezethet.
Szóval mikortól mondhatjuk azt, hogy valaki a sportot túlzásba viszi? A szakemberek azt szokták mondani, hogy ha valaki már az élete egyéb, számára korábban fontos tevékenységei rovására vesz el időt a sportolásra, ha kevesebbet alszik, ha csak olyan helyekre megy szívesen, ahol napi sportmennyiségét kivitelezheti, ha más programok nem érdeklik, zavaró életmódváltozásai vannak, különböző mértékben és módon, akkor túlzásokba esik. Előfordulhat, hogy szakember segítségét kell kérni.
A túlzásba vitt egészséges életmód
Mivel én nem tartozom a fiatal korosztályokhoz, érdekes látnom a ma, különösen a nagyvárosokban terjedő egészségmániákat. Az én huszonéves koromban nekünk eszükbe sem jutott vigyázni az egészségünkre. Természetes volt, hogy azok vagyunk, még akkor is, ha egy csomó egészségtelen dolgot műveltünk. Persze mi is fogyókúráztunk, ezért figyeltünk a kalóriabevitelre, de senkit sem ismertem, aki az élelmiszerek címkéjén tanulmányozta volna például a tartósítószerek listáját, vagy a fehérjék és zsírok százalékát.
Jó, mondják erre, akkoriban még nem volt ennyi kémiai anyag az élelmiszerekben, ami talán nem is igaz. Hiszen például a földeken sokkal több műtrágyát használtak, mint ma, az autók, a gyárak iszonyatos füstöt eregettek. Nem azt mondom, hogy az volt a jó, azonban a túlzásba vitt egészségvédelem sem az.
Manapság egyre gyakoribb, hogy a fiatal lányok számára elképzelhetetlen, hogy a táplálékon, amelyet magukhoz vesznek, ne legyen ott a címke, amely bizonyítja, hogy a táplálék biokertészetből (vagy termelésből) került ki, hogy nem tartalmaz hozzáadott színezéket, felesleges fehér cukrot, valamint tartósítószert, vagyis szélsőségesen és kényszeresen ragaszkodnak az egészséges táplálkozáshoz.
A dolognak ma már neve is van. Úgy hívják, ortorexia. Egy ortorexiás kényszeresen listázza azokat a fogásokat, amelyeket elfogyaszthat, és rémálom számára minden éttermi meghívás, vagy baráti-családi alkalom, ahol szerettei szembesülhetnek betegségével. Ebből következően minden olyan helyzetet, ahol feketén-fehéren fel kell vállalnia ortorexiáját, kerülni fog. Miért rossz ez? Nos azért, mert a táplálkozáshoz irreális félelmek, szorongások tapadnak, melyek következtében az illető nem egészségesebb, hanem pszichésen beteg lesz.
A túlzásba vitt szex
Mint a túlzások általában, a szex örökös hajszolása sem egészséges, hiszen legtöbbször valamiféle személyiségproblémát takar. A szexuális partnereit állandóan váltogató, nemi teljesítményével kérkedő ember gyakran úgy kezeli a másikat, mint a pénzt vagy a drogot. Tehát a szex számára nem intimitást, teljes feloldódást, igaz kielégülést jelent.
Az ilyen szex inkább a birtoklási vágyát elégíti ki, önimádatát hivatott erősíteni. A túlzásba vitt szex hátterében rendszerint narcisztikus, önimádó személyiség áll. Oka lehet a kóros ingeréhség, és valahol a mélyben a magánytól való félelem, olykor csecsemőkori elutasítottság is állhat. Legalábbis a lélektannal foglalkozó szakemberek szerint. Az ilyen személyiség analízisekor gyakran kiderül, hogy nem kívánt terhességből született, illetve más neműnek várták.
Személyiségünk rétegei
Személyiségszerkezeti rétegződésünk a hagyma héjaihoz hasonlítható – mondta Wilhelm Stern híres német pszichológus. A legkülső héj: a viselkedés, a magatartás. Az, ami egy emberből legelőször észrevehető, ahogyan cselekszik, beszél.
Az alatta lévő réteg a személyiség érzelmi, indulati világa. Jellemző az emberre, de mégis folyamatosan változik, fejlődik. Ez alatt a réteg alatt van a karakter szintje. Ez egyfajta, állandó beállítódást jelent, amellyel mindig a megszokott módon viszonyul az őt körülvevő dolgokhoz, emberekhez, önmagához, a világhoz. A túlzásokra való hajlam karakterjegy, ezért ritkán változik életünk során.
Alatta található az egyéni tudattalan és a kollektív tudattalan tartománya. Ide tartoznak mindazok az emlékképek, tudattartalmak maradványai, amelyeket az ősöktől átörökítetten kapunk. Akkor tudunk egészségesen, harmóniában élni a világban, ha lelki működésünk összes rétegével kapcsolatba tudunk kerülni, mondja Stern. A szenvedélybetegségek és más lelki problémák gyógyítása akkor lehet igazán eredményes, ha képes lenyúlni a személyiség legmélyebb rétegeibe.
Személyiségünk kialakulása
- 10 éves korunkig tart a gondtalan gyerekkor. Ilyenkor a szoros anya-gyerek kapcsolat segítségével tanulunk meg szeretni, elfogadni az intimitást. Az anyai szeretet ágyaz meg az ambíciónak, az akaraterőnek, a küzdeni tudásnak. Szeretni, önmagát becsülni, a világot szépnek látni csak az tudja majd, aki szeretetben nő fel. Aki ezt nem kapta meg, később különféle módokon igyekszik pótolni. Ez a pótszer lehet a drog, a szex, a sport, vagy akár a munkamánia is.
- 10–20 éves korunk között jön el a felnőtté válás, az önismeret, az önbecsülés kialakulásának ideje. Ha ezalatt nem történik meg a szülőkről a leválás, a személyiség infantilissá válik, és könnyen valamilyen szenvedély rabja lesz.
- 20–30 éves korunk a szerelem, a párkapcsolatok kialakulásának kora. Aki ebben az időszakában nem ismeri meg a szenvedélyes szerelmet, szexfüggővé válhat.
- 30 és 40 között legfontosabb feladatunk a karrier, az egzisztencia, a karakternek megfelelő pozíciók kialakítása. Kevés példa van arra, hogy aki ezt az évtizedet kihagyja, idősebb korában karriert csinál, s könnyen válik alkoholistává.
- 40–50 éves kor az anyagi jólét megteremtésének időszaka, de a túlzásba vitt karrierépítés könnyen sport- és egészségfüggőségbe sodorhat.
- 50–60 éves kor között jön el a bölcsesség időszaka.
- 60 fölött pedig a világ megismerésének igénye erősödik fel.
Ha dolgunkat bármely életszakaszban nem végezzük el, a pszichiátriában jól ismert, túlzó, rosszabb esetben függő személyiséggé válhatunk.
Még nincs hozzászólás