A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Tom Hanks és Rita Wilson: Koronavírus után még erősebb a szerelmük

Tom Hanks és Rita Wilson Hollywood azon sztárpárjai közé tartozik, akikről általában nincs mit írni. "Csak" azt, hogy nagyon boldogok. De a sztárok világában ez olyan átlagos. Semmi botrány, semmi válás, vagy legalább ajtócsapkodás? Semmi! Ez a két ember tényleg, egyszerűen szereti egymást. Tom és Rita több mint harminc éve boldog házasok, és most még a koronavírust is együttes erővel győzték le.

Fotó: Shutterstock.com

A 70-es években találkoztak először, amikor Rita a The Brady Bunch című sorozatban szerepelt, de a közös történetük csak 15 évvel később kezdődött. 1985-ben ismerkedtek meg az Önkéntesek című film forgatásán, ahol szerelmespárt kellett alakítaniuk.

„Az Önkéntesek az a film, amelyet soha senki nem említ meg, ha a karrierünkről ír, mégis nagyon fontos számunkra” – írta egyszer egy régi fotóhoz Rita Wilson, és nem véletlenül. A két színész valahogy már ekkor érezte, hogy találkozásuk nem mindennapi, és talán több is lehet ez egy munkakapcsolatnál.

Bár Tomnak ekkor már volt felesége és két gyermeke, Ritának pedig vőlegénye. Úgy is tűnhetett, hogy ’lekéstek’ egymásról, de a szerelem nem ennyire egyszerű képlet. Tom 1987-ben elhagyta akkori feleségét, Samantha Lewest, Rita szakított a vőlegényével, és egy évvel később már Hanks felesége volt.

A színész évekkel később a válásáról úgy nyilatkozott, hogy nagyon hamar házasodtak össze első feleségével, és már tudja, hogy a házasságnak felelős, felnőtt döntésnek kell lenne. Úgy gondolja, hogy 30 éves kor előtt nem érdemes házasodni.

Viszont a gyermekáldásra sem kellett sokat várni: Chet 1990-ben született – ő azóta színész lett, Truman pedig 1995-ben – ő operatőr.

A hosszú szerelem titka

A két színész 1988 óta alkotja Hollywood egyik legstabilabb és legboldogabb házaspárját. Sőt, nemcsak az életben, de hivatásukban is társak: közös produkciós céget vezetnek. Mindketten a komédia világából indultak, és ez látszik is rajtuk. Ismerőseik és a velük kapcsolatba kerülő riporterek is mind jó humorú, mindig barátságos, természetes emberekként jellemzik őket.

A színészt egyszer megkérdezte egy amerikai magazin, hogy mi a tartós szerelem titka, és ő meglepően egyszerű választ adott: „Mi nagyon bírjuk egymást és minden itt kezdődik.” Persze kifejtette, hogy ő és Rita a lehető legegyszerűbb okokból házasodtak össze: szeretik egymást, és a hosszan tartó kapcsolatuk mögött valódi szeretet van. Elárulta, egyszerűen csak szeret hazamenni a nap végén a feleségéhez.

Fotó: PuzzlePix

Gyökerek és jótékonykodás

Közös bennük az is, hogy mindkettejük számára fontos, hogy honnan jöttek, ez Rita életében talán még nagyobb hangsúlyt kap. Ő még filmvászonra is vitte 2002-ben a Bazi nagy görög lagzi című filmben – melynek producere

TOM HANKS
1956. július 9-én született Concordban, Kalifornia államban. Szülei tősgyökeres amerikaiak, édesanyja rokonságát pedig egészen Abraham Lincolnig vezetik vissza.
A szülők 1960-ban elváltak, és Tom bátyjával együtt apjánál, míg öccse édesanyjánál maradt. A fiatal Tom gátlásos gyerek volt a középiskolában, amit azzal igyekezett ellensúlyozni, hogy az osztály bohócává vált, és ez az út vezette végül a színészethez.
Mára kétszeres Oscar-díjas és négyszeres Golden Globe-díjas színésznek mondhatja magát, de emellett producer, író és filmrendező is. Pályafutása során sok népszerű és elismert filmben szerepelt már. A legismertebbek: Egyik kopó, másik eb, Philadelphia, Forrest Gump, Ryan közlegény megmentése, Terminál, A Da Vinci-kód.
volt – az ortodox keresztény vallás és görög-albán gyökereit.

A görög szál Tom életéhez is kapcsolódik: idén januárban, családjával együtt tiszteletbeli állampolgárságot kapott a görög kormánytól, amiért segítséget nyújtottak az Athén közelében 2018-ban pusztító erdőtűz áldozatainak.

Az indoklás szerint a jótékonysági megmozdulások támogatására tett erőfeszítései révén a Hanks család „rendkívüli szolgálatot tett Görögországnak”.

Egyébként alaposan kiveszik a részüket a társadalmi felelősségvállalásból is.

Talán azt is mondhatjuk, hogy ez Hollywoodban szinte divatnak számít, de Hanksék ezt sem azért csinálják, hogy másoknak megfeleljenek, vagy hogy jobb színben tüntessék fel magukat a rajongók előtt.

Ők azért adakoznak, mert az önzetlen szeretet vezéreli őket, na meg azért is, mert a boldogság mellett nekik is volt sok rosszban is részük.

…és amikor értelmet nyer az "egészségben, betegségben" fogadalom

Mindketten elmúltak hatvanévesek, megtévesztő lenne azt állítani, hogy ez nem viselte meg őket. Az elmúlt években komoly egészségügyi problémákkal kellett szembenézniük. Hogy mennyire más emberek, azt az is mutatja, hogy erről is őszintén beszélnek, hogy saját példájukkal hívják fel az emberek figyelmét az egészséges életmódra, a betegségek megelőzése és a szűrővizsgálatok fontosságára.

Hanksnél 2013-ban derült ki, hogy 2-es típusú cukorbetegségben szenved, mely közel 20 év alatt alakult ki. Egyik nyilatkozatában a tőle megszokott humorral hívta fel a figyelmet a betegségre, és arra, hogy hová vezet, ha nem törődünk magunkkal. „Beismerem, kövér voltam. Láttátok ti is, hogy néztem ki a filmjeimben. Igazi idióta voltam” – ismerte el a színész.

RITA WILSON
1956. október 26-án született Margarita Ibrahimoff néven Los Angelesben, Californiában. Édesapja bolgár, édesanyja görög származású, akik 1960-ban emigráltak az USA-ba.
A családja nem csak nevet, de vallást is változtatott, a Wilson név egy helyi, dél-kaliforniai utca neve volt, és úgy gondolták, ezzel jobban fognak boldogulni Amerikában, mint az Ibrahimoff-fal.
Rita karrierje egy kisebb szereppel kezdődött, és férjéhez hasonlóan ő sem akart mindenáron színész lenni.
Habár nem futott be olyan szép karriert, mint Hanks, azért a nagy sikerű Bazi nagy görög lagzi és a még nagyobb közönségsikert elért Mamma Mia! című filmekből emlékezhetünk rá.
Miután Tomnál kiderült a cukorbetegség, két évvel később Rita került bajba.

2015-ben korai stádiumú rákos sejteket diagnosztizáltak nála, emiatt mindkét mellét eltávolíttatta. Több orvosi véleményt is kikért, és a nehéz helyzetben férje végig mellette állt.

Még abban az évben interjúiban igyekezett mindenkit a rendszeres vizsgálatokra buzdítani, valamint őszintén beszélt a gyógyulás lelki folyamatáról.

„Az egészben az a leghihetetlenebb, hogy minden olyan rövid idő alatt történt.

Mindannyian tudjuk, hogy ez egy milyen durva egészségügyi krízis. Teljesen váratlanul jön, és hirtelen minden megáll, ugyanis csak az számít, hogy az ember minden más egyebet állni hagy és csak az egészségére  koncentrál.” – nyilatkozta Wilson.

Fotó: PuzzlePix

Az első hírességek, akik elkapták a koronavírust

Március elején épp csak kezdtük felfogni, hogy a decemberben, Kínában észlelt Covid–19 vírus letarolja az egész világot, és Magyarország sem marad ki belőle. Kapkodtuk a fejünket az egésztől, aztán jött a hír, hogy Hanks és felsége is megfertőződtek.

„Rita és én itt vagyunk, Ausztráliában. Kicsit fáradtnak éreztük magunkat, mintha meghűltünk volna, és fájtak a porcikáink is. Ritát időről időre rázta a hideg. Volt enyhe láz is. És ahogyan ez a mai világban szükséges, elvégeztettük a koronavírustesztet, és mindkettőnket pozitívnak találtak” – írta az Oscar-díjas színész az Instagram-oldalán.

A pár mindig azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a támogatás, és hogy mennyire megkönnyíti a küzdelmet, ha a megfelelő társ van melletted. Most őket egy egész világ figyelte, és meríthetett belőlük erőt. Március 17-én már azt jelentette Tom és Rita, hogy elhagyhatták az ausztrál kórházat, és queenslandi bérelt lakásába mentek, immár gyógyultan, de még ott is önkéntes karanténban töltötték az idejüket.

Két héttel később pedig visszaköltözhettek Los Angelesbe, ahol ők is azt várják, hogy véget érjen a járvány. Talán nem véletlen, hogy Rita első "fellépése" a gyógyulás után az amerikai himnusz eléneklése volt, a Nascar virtuális versenye előtt, amit 24 éves operatőr fia, Truman Hanks rögzített.

Űrálmok

Ausztráliában egyébként egy forgatás miatt voltak, mert a munka az egyik legnagyobb közös szenvedélyük. Viszont a színészeten túl is vannak álmaik. Hanks nagy álma az űrutazás, tagja a Nemzeti Űrtársaságnak, és ő volt a producere az HBO "A végtelen szerelmesei – Az Apolló-program" című minisorozatának, mely az asztronauták holdra küldéséről szól, és amelyben felesége is játszott. Wilson pedig nőjogi aktivistaként is tevékenykedik, valamint rengeteget adományoz a rák elleni küzdelemre.

Fotó: Shutterstock.com

Egymás nélkül nem menne

Rengeteget utaztak, szinte az egész világot bejárták. Ahogy mondják, ennyi év házasság után is élvezik egymás társaságát. Erről pedig Tom gyönyörű vallomást tett, és nem, nem a házasságuk elején mondta ezt, hanem a 30. házassági évfordulójuk után:

„Nagyon erősek Rita iránt érzett érzelmeim, mert ő nekem sokkal több, mint feleség, barátnő, édesanya vagy szerető. Nem tudnám nélküle elképzelni az életemet. Vannak olyan közös beszélgetéseink, amelyeket kinyomtatok, és egy lefűzős mappában őrzők, már több száz ilyen levelem van, és remélem még lesz is” – mondta a színész, aki szerint élvezni kell minden közösen töltött percet, mert nem tudhatjuk, hogy mi történik a következő pillanatban.

Címkék: tom hanks, rita wilson, tom hanks házassága, tom hanks betegségei, tom hanks koronavírusos

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!