A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Több mint három évtizede az élvonalban

Idén december 18-án jubileumi koncerttel ünnepli fennállása 35. évfordulóját Szikora Róbert és az R-GO a Papp László Arénában. Ennek apropóján a magyar popzenei kultúra máig egyik legmeghatározóbb alakjával, a zenekar alapítójával, frontemberével, számtalan hazai sláger szerzőjével, Szikora Róberttel beszélgettünk.

Fotó: Örkényi Adrienn

Sok-sok koncert, fellépés van már ön mögött. Ilyen nagy rutinnal előfordul, hogy felfokozott lelkiállapotba kerül, esetleg izgul egy buli előtt?

Igazándiból most még inkább, mint régen. Ahogy az ember idősödik, egyre nagyobb súlya, felelőssége van annak, amit tesz. Fiatalon lerázza magáról, aztán idővel rájön, hogy milyen sokaknak kell megfelelnie, mennyien várják el tőle, hogy újra és újra a legjobbat nyújtsa, és ha valami hiba csúszna be, akkor bizony nagyon kritikus a közönség és a rajongók.

Könnyebb vagy nehezebb ma egy koncertet megtervezni, összeállítani, mint korábban?

Sokkal nehezebb, különösen egy jubileumi koncertnél. A dolog bonyolultságát az adja, hogy egyszerre kell lennie klasszikusnak és modernnek is. Nyilván a régi slágerek mellett az újabbakat is elvárja a közönség, ám színpadi technikában, látványelemekben is követni kell a mai elvárásokat.

Mindenki tudja, hogy nincsen R-GO-koncert pálmafák nélkül, de emellett manapság már nem hiányozhat egy óriáskivetítő sem egy ilyen show-ról. A megfelelő egyensúly elérése igazán fontos, egyik sem mehet a másik rovására. Ezért is dolgozom együtt a legjobbakkal, akik pontosan tudják, hogyan is kell ezt véghezvinnünk.

Ez mindig csapatmunka, erről sokszor megfeledkeznek. Olyan kiváló szakemberek segítik a munkámat, mint Geszti Péter, Meskó Zsolt és Verebély Marcell.

Mely korosztályból tevődik össze az R-GO közönsége napjainkban? Az idősebbek vagy a fiatalabbak járnak ma a Csikidam-bulikra?

Lehet, hogy sokakat meglep, ám a mai közönségünk többsége, nagyjából a 80%-a fiatalokból áll, a többi pedig azokból, akik úgymond nosztalgiázni jönnek el a bulikra.

A mai fiatalok sokkal nyitottabbak, mint mi voltunk, nekünk eszünkbe sem jutott volna egy több mint harmincéves zenekar dalait hallgatni, sőt, annak a koncertjére elmenni egyenesen elképzelhetetlen volt.

Mégiscsak egy három generációt felölelő zenekar vagyunk, és szerencsére a mai napig játsszák a rádiók a számainkat, így mindig vannak olyanok, akik megszeretik a zenénket. Ez pedig egy óriási és egyben csodálatos dolog, amit értékelni kell.

Készülnek valami különlegességgel erre az alkalomra?

Az örökzöld R-GO-slágerek mellett lesz egy Hungária-blokk is, illetve sztárfellépők és olyan zenei meglepetések, melyekkel eddig még sosem rukkoltunk elő.

Címkék: koncert, szikora róbert, r-go, csikidám

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!