Tenki Réka: Ha az ember dolgozik, kitartó, alázatos, nyitott és szorgalmas, megtalálja a szerencséje
Ha kell, könnyed, légies, humoros, máskor meg mélyrehatóan drámai. Széles színészi eszköztárral rendelkezik, a kipattanó életerőtől, elevenségtől a szikár, tömör megfogalmazásokig. Sem az életben, sem a színpadon nem spórol az érzelmekkel, az árnyalatokkal. A Futni mentem munkamániás ügyvédnőjét hozza a filmvásznon. Korábban a Testről és lélekről nemzetközi sikeréből is kivette a részét: a berlini Shooting Stars-válogatáson, a Variety beválasztotta a tíz európai filmes tehetség sorába. Színpadi pályafutásának ékkövei az Egyasszony, valamint A döntés. Utóbbi az első közös színházi produkciója férjével, Csányi Sándorral. Az Örkény Színház művésze hivatás és család ideális egyensúlyára törekszik.
– Hogyan sikerül egyensúlyt teremteni a szakmád és a magánéleted között?
– Próbálok valamilyen reális határt húzni, imádom a családom, gyerekeimet, barátaimat, és fanatikus színházi ember vagyok, aki nem tud színház és filmezés nélkül élni, ezt kell valahogy összehozni. Sok lemondás, logisztika, összetartó, szerető emberek kellenek, hogy ez létrejöjjön. Szerencsés vagyok, mert akik körülöttem vannak, mindenben segítenek.
– Milyen új bemutatód lesz ebben az évadban, és hogyan érint az igazgatóváltás az Örkény Színházban?
– Ladányi Andrea rendezi, Borlai Gergő szerzi a zenéjét annak az ősbemutatónak, ami tulajdonképpen most íródik. Ladányi Andrea a Színművészeti Egyetemen volt a mozgástanárunk, nagyon sokat tanultam tőle, ezért is örülök, hogy újra találkozhatok vele és tanulhatok tőle, meg Gergőtől. Ami az igazgatóváltást illeti, Polgár Csaba lett a művészeti vezető, akivel eddig is kollégák voltunk, Gáspár Máté ügyvezető igazgatót nem ismertem korábban személyesen. Az idei egy kísérleti évad, ki fog alakulni az arculat, hogy milyen irányban megy tovább a színház, mit tartanak fontosnak a vezetők.
– Az egyetem elvégzése után anno a Katonában kezdtél, majd a Nemzetibe szerződtél, onnan pedig az Örkénybe. Mi indokolta ezeket a váltásokat?
– A Katonában, ahol hat évig voltam tag, azt éreztem, muszáj magamat máshol kipróbálni, hogy ne kényelmesedjek el. Megkaptam az alapot, egy olyan színházi ízlést és munkamorált, amiből mai napig építkezem, de úgy éreztem, saját lábamra kell állnom, kimenni a mestereim védőszárnyai alól egy ismeretlen világba, megtapasztalni, hogy helyt tudok-e állni egyedül is. Nagyon szerettem a társulatot, de szerencsét kellett próbálnom, mint a népmesékben…
(A teljes cikket elolvashatja a Ridikül Magazin 2025. évfolyama 11. számának 18. oldalán!)
Még nincs hozzászólás