Tenki Réka: Ha az ember dolgozik, kitartó, alázatos, nyitott és szorgalmas, megtalálja a szerencséje
Ha kell, könnyed, légies, humoros, máskor meg mélyrehatóan drámai. Széles színészi eszköztárral rendelkezik, a kipattanó életerőtől, elevenségtől a szikár, tömör megfogalmazásokig. Sem az életben, sem a színpadon nem spórol az érzelmekkel, az árnyalatokkal. A Futni mentem munkamániás ügyvédnőjét hozza a filmvásznon. Korábban a Testről és lélekről nemzetközi sikeréből is kivette a részét: a berlini Shooting Stars-válogatáson, a Variety beválasztotta a tíz európai filmes tehetség sorába. Színpadi pályafutásának ékkövei az Egyasszony, valamint A döntés. Utóbbi az első közös színházi produkciója férjével, Csányi Sándorral. Az Örkény Színház művésze hivatás és család ideális egyensúlyára törekszik.
– Hogyan sikerül egyensúlyt teremteni a szakmád és a magánéleted között?
– Próbálok valamilyen reális határt húzni, imádom a családom, gyerekeimet, barátaimat, és fanatikus színházi ember vagyok, aki nem tud színház és filmezés nélkül élni, ezt kell valahogy összehozni. Sok lemondás, logisztika, összetartó, szerető emberek kellenek, hogy ez létrejöjjön. Szerencsés vagyok, mert akik körülöttem vannak, mindenben segítenek.
– Milyen új bemutatód lesz ebben az évadban, és hogyan érint az igazgatóváltás az Örkény Színházban?
– Ladányi Andrea rendezi, Borlai Gergő szerzi a zenéjét annak az ősbemutatónak, ami tulajdonképpen most íródik. Ladányi Andrea a Színművészeti Egyetemen volt a mozgástanárunk, nagyon sokat tanultam tőle, ezért is örülök, hogy újra találkozhatok vele és tanulhatok tőle, meg Gergőtől. Ami az igazgatóváltást illeti, Polgár Csaba lett a művészeti vezető, akivel eddig is kollégák voltunk, Gáspár Máté ügyvezető igazgatót nem ismertem korábban személyesen. Az idei egy kísérleti évad, ki fog alakulni az arculat, hogy milyen irányban megy tovább a színház, mit tartanak fontosnak a vezetők.
– Az egyetem elvégzése után anno a Katonában kezdtél, majd a Nemzetibe szerződtél, onnan pedig az Örkénybe. Mi indokolta ezeket a váltásokat?
– A Katonában, ahol hat évig voltam tag, azt éreztem, muszáj magamat máshol kipróbálni, hogy ne kényelmesedjek el. Megkaptam az alapot, egy olyan színházi ízlést és munkamorált, amiből mai napig építkezem, de úgy éreztem, saját lábamra kell állnom, kimenni a mestereim védőszárnyai alól egy ismeretlen világba, megtapasztalni, hogy helyt tudok-e állni egyedül is. Nagyon szerettem a társulatot, de szerencsét kellett próbálnom, mint a népmesékben…
A Nemzetiből azért jöttem el, mert az igazgatóváltást követően Vidnyánszky Attila odaszerződtette az osztályát, így nem tudott szerepet adni. A nemzetis négy év után jött az Örkény. Ebben a társulatban vagyok a legrégebb óta, idestova hét éve.
– A kőszínházi struktúra mellett magánszínházi produkcióban is részt veszel. Korábban az Orlainál, manapság férjeddel, Csányi Sándorral…
– Megmaradt a bátorságom, a kíváncsiságom. Ha találunk egy olyan történetet, amiről szeretnénk mesélni, akkor belevágunk. Nagyon szeretem ezeket a kihívásokat, persze nem könnyű, egy csomó akadály van, de ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogyha hiszel valamiben, minden áron létre akarod hozni és küzdeni fogsz érte. Akár az Egyasszony, akár A döntés című előadásnak nagy közönségtábora ,és erre büszke vagyok. Rengeteget olvasok, nyitott szemmel járok, hogy meglássam, mi lehetne a következő előadás, miről akarunk beszélni éppen.
– Mit tanultál magadról, az anyaságról, a világról a közel tíz éve futó Egyasszony kapcsán?
-– Mindig más mondatokat hallok ki, ahogy telik az idő. Például amikor megszületett a kisfiam, lett egy másfajta élményem, így amikor a darabban elhangzik, hogy megszületett a fiam, egyszerűen máshova hat. Ezek nem látványos dolgok, de én tudom és érzem, és más így játszani. Nagyon kevés az a darab, ahol azt érzem, hogy fontos a munkám, fontos, amit csinálok, de amikor megérzed, akár a színpadon, a próbákon, a filmvásznon vagy a nézők reakcióikból, az euforikus.
– Nyilván sok visszajelzést kapsz olyanoktól, akik beteg gyereket nevelnek, vagy elvesztették a gyermeküket…
– Egy vidéki város színházában dupla előadás volt az Egyasszonyból. Beteg lettem, elment a hangom, éreztem, hogy megy fel a lázam. Két előadás között az orvosi szobába mentem, hogy kérjek valami gyógyszert. Ott ült az orvos a fiával, mesélte, épp most látták az előadást, a fia hasonló betegségben szenved, mint Péterfy-Novák Éva történetében Zsuzsi. És csak mesélte az életüket, kifejezve hálájukat. Nem mertem szólni, lázcsillapítót kérni. Én csak másfél órát foglalkozom a történettel, nekik az egész éltük erről szól.
Egy másik alkalommal odajött hozzám egy gyermekét elvesztett házaspár. Arról beszéltek, hogy azért nézik meg az előadást sokadszorra, hogy segítsen nekik a gyász feldolgozásban. És volt olyan eset is, amikor tanácsot kértek tőlem a túléléshez, mert azt hitték, hogy az Egyasszony az én személyes történetem.
– A döntés is ilyen szoros kapcsolódás számodra? A zsidóüldözést, a holokauszt borzalmait átélt Edith Eva Eger könyvéből a férjed rendezte az előadást, aki egyben partnered is a színpadon.
– Úgy találkoztunk a témával, hogy az On the Spot Diktátorok gyermekei sorozatában Edith Eva Eger is feltűnt. Elolvastuk a könyvét, felkértük Székely Csabát a színpadi változat elkészítésére, megvettük a jogokat, Eva menedzserén keresztül eljuttattuk hozzá, hogy ezzel foglalkoznánk. Végtelenül boldog volt, a világon még senki nem foglalkozott a szöveggel színpadi formában, holott számos nyelven jelent meg a könyv.
Tavaly a holokauszt 80. évfordulója kapcsán Sanyi ötlete nyomán felajánlottunk száz jegyet az aktuális előadásra gimnáziumoknak. Rejtett edukáció volt a célunk. Az utolsó túlélők kilencvenvalahány évesek, lassan elveszítjük azokat, akik tudnának beszélni a holokausztról. Ezért akartuk, hogy élő maradjon a történet, soha ne merüljön feledésbe.
– A Futni mentemben az ismerkedés, a szerelembe esés állapotában találkoztok a férjeddel. Kinek volt nehezebb előcsalogatni magából a hajdani érzést, amikor először találkoztatok egymással?
– Mivel a forgatás munka, onnantól kezdve, hogy a kamera előtt állunk, Sanyi nem a férjem, hanem az a szereplő, aki a forgatókönyv szerint belém fog szeretni és viszont. Ha két színész között működik a kémia, az kész mázli. Márpedig köztünk működik.
– Miben látod Herendi Gábor filmjének kirobbanó sikerét, közel egymilliós nézettségét?
– Az emberi kapcsolatok bemutatásában. Sokan jöttek oda hozzám a vetítések után, hogy a film miatt hívták fel az anyukájukat, akivel több éve nem beszélnek, vagy családok, baráti társaságok kezdtek el futni, vagy gyerekek miattam akarnak ügyvédek lenni. Sok emberi kapcsolatot hozott felszínre vagy erősített meg a film.
A három lány esetében három élethelyzetről van szó, a fiatal, aki nem találja a helyét, a családanya, aki korán ment férjhez, felnőttek a gyerekei, nem tudja, merre tovább, a karrierista nem mert bevállalni családot, csak a munkájának él. Az anya pedig egyedül maradt, világéletében beáldozta magát a férjéért.
– Vágysz-e valami nagyobb hazai vagy nemzetközi filmes megmérettetésre? A Testről és lélekről idején beválasztottak a tíz európai filmes tehetség sorába.
– Mindenki szeretne külföldi filmet forgatni, de amikor forgathattam Enyedi Ildikóval, arra gondoltam, hogy itthon is lehet jó filmeket készíteni. Úgyhogy optimista vagyok, bízom benne, hogyha az ember dolgozik, kitartó, alázatos, nyitott és szorgalmas, megtalálja a szerencséje. Nekem eddig bejött ez a módszer!
Még nincs hozzászólás