Teló nélkül nem megy?
Márknak hívják, a harmincas évei elején és az utca végén jár: mint az őrült, lohol, hogy elérje a villamost. Felugrik rá, liheg. Egy négyes ülésen észrevesz egy szabad helyet. Vele szemben finom arcú lány.
Zavarba ejtő nyíltsággal lesi a Márk mellett ülő srácot, aki videót néz a mobilján. Márk is a zsebébe nyúl – amíg a térre érnek, átfuthatja a híreket. Aztán még beugrik a postára, mielőtt találkozna a húgával. Ma csak 9-re kell beérnie.
Ekkor szinte megdermed. Egy kép villan elé: a telója a kávéscsésze mellett, a konyhában. Ne! Fészkelődik. Rohanjon vissza érte a következő megállóból? Vagy már késő?
Irigykedve sandít a szomszédja telefonjára. A videón valaki a forgalommal szemben hajt fel az autópályára. A lány le sem veszi a szemét a srácról. De az még akkor is a videót nézi, amikor felemelkedik, hogy leszálljon.
Eltűnik a járdán, a lány pedig sóhajtva előveszi a maga telóját.
Márk az elsuhanó házakat figyeli. Feszeng, amiért nem tudja senki elérni, és ő sem tud senkit hívni.
A téren gyorsan az órára pillant. Öt perc a megbeszélt találkozóig. Hirtelen úgy dönt, hogy a posta este is ráér.
A húga szeme kikerekedik. „Te már itt? Azt hittem, késni fogsz, mint mindig.”
Márk fél órával később belép az irodaházba. „Na végre! Már tízszer hívtalak, hogy hol vagy”, siet oda hozzá a kolléganője, Rita. Márk a faliórára pillant. „Még csak 8.40 van”, mondja. „Miért nem vetted fel? Már azt hittem, történt valami”, idegeskedik Rita. „Mi?”
Márk ebédkor nem tart a többiekkel. Inkább kimegy valahová. Ki a napfénybe. „Nagyon fura ma”, suttogja a háta mögött Rita. Pedig máskor is előfordult már, hogy kijött ide a parkba. Igaz, akkor a telóját bújta evés közben.
Most csak nézelődik, ahogy a gíroszát eszegeti. Kisgyerek kerget egy galambot. Az egyik padon két kamasz csókolózik. Az ég kék, mint a tenger. És a levegőben ez már a tavasz illata.
Egyszerre felfigyel valamire. Arra, hogy mindenki, aki egyedül ül a padokon, telózik. Azazhogy… Az a tarka ruhás lány ott szemben könyvet olvas. És ahogy lapoz, mindig… mindig felé sandít?
Márkot csalódottság fogja el, amikor a lány feláll, és kifelé indul a kis parkból. A táskájáról közben leoldódik a lazán rákötött sálja, és a porba hull. Senki sem veszi észre. Senki sem mozdul.
Márk felpattan, a lány után szalad a sállal. Az sem zavarja, hogy a gíroszából kipottyan két kocka fetasajt. Talán szeretik a madarak.
– Verának hívnak – nyújtja mosolyogva kezét a lány. – Ha szép az idő, ilyenkor mindig itt szoktam olvasgatni.
Este Márk megnézi a konyhában a mobilját. Nem fogadott hívások, üzenetek. És a visszatérő kérdés: „Mi történt, hol vagy?”
Ledobja a telefont, kezében egy csésze teával kilép az erkélyre. A parkra gondol. Verára. Csípős az este, és aggódva kémleli az eget. Aztán megnyugszik: fent szikráznak a csillagok.
Holnap szép idő lesz.
Még nincs hozzászólás