A Ridikül Magazin megrendeléséhez kattintson erre a sávra!

Ridikül Magazin logo

Te kémkedsz utánam?

Két éve voltak házasok, amikor először kapta rajta Annamarit, hogy az ő telefonját nézegeti a nappaliban. Annamari csak akkor tette le gyorsan a készüléket, amikor észrevette, hogy belép. Legalább elpirult, de ez a bizalmatlanság akkor is fájdalmasan érintette őt.

Fotó: Shutterstock.com

Valami egy ideje már nem működött közöttük. Annamari azt képzeli, nem magukban kéne keresnie az okot, hanem egy másik nő miatt kerültek lejtőre? Nem tette szóvá neki a dolgot. A szavakat sem találták egy ideje.

A második alkalommal Annamari már nem pirult el. A telefont sem rakta vissza sietve az asztalra. Ráemelte a tekintetét, és gyanakvóan megkérdezte, ki az a Gitta. Ő higgadtan elmondta, hogy a kolléganője. A munkája miatt folyamatos kapcsolatban vannak. Persze hogy viccelődik vele, mi a baj ezzel, valahogy le kell vezetni a munkahelyi feszültségeket, nem?

Valójában tudta, mi a baj. Az volt a baj, hogy vele, Annamarival egyre kevésbé volt kedve viccelődni. Gitta társaságában feloldódott, nevetett, pedig tudta, a fiatal nőnek komoly kapcsolata van.

Egy este gyalog sétált el az uszodába. Annamarit is hívta, de a felesége egy ideje inkább jógázni járt.

– Követtelek tegnap – mondta a nő másnap reggel, kávézás közben. – Amikor az uszodába mentél. Megfordulsz a lányok után az utcán. A feneküket nézed.%EDDI%

– Úristen, Annamari! – csattant fel ő olyan hevesen, hogy lekávézta az ingét. – Férfi vagyok. Nézzek minden nőt kődarabnak?

– Engem mindenesetre annak nézel – jegyezte meg sértetten a felesége.

Túlzott, mint annyiszor. De benne így is ott maradt ez a mondat. Ott keringett, mint egy búvópatak. Nem érzi-e úgy néha, hogy Annamari csak színleli az örömet, és nem fordult-e már elő, hogy ő valaki másra gondolt közben?

A lejtő egyre meredekebb lett. Mégis ragaszkodtak egymáshoz. Mert néha úgy tűnt, nem lehetetlen visszatalálniuk egymáshoz. És mert nem olyan könnyű elhagyni valakit. Belátni, hogy bár azt hisszük, még mindig az eltervezett úton járunk, az már rég eltűnt a lábunk alól.

Aztán egy céges bulin Gitta ráébresztette, túl rövid az élet ahhoz, hogy önbecsapásban éljük le. Ugyanazon a bulin egy nős kollégája egy társkereső honlapról mesélt neki, ahol titkos partnert talált magának. Pár nap múlva ő is regisztrált, és az egyik első fénykép, amelyik szembejött vele, Annamarié volt…

Ijedten törölte magát. De aztán ismét regisztrált, fotó nélkül, „Deziré30” profilnévvel. Levelezni kezdett a feleségével. Mind a ketten elmondták nyíltan, hogy nem érzik jól magukat a jelenlegi kapcsolatukban.

Bizalomra vágynak, valami őszintébb, mélyebb ölelésre. Annamari végül azt kérte, küldjön magáról fotót. Ő pedig két nap tépelődés után megtette.

Aznap este, munka után remegő térddel ment a lakásuk felé. A kezében óriási virágcsokorral.

De Annamari pár óra alatt kiköltözött, és még csak egy búcsúsort sem hagyott.          

Címkék: párkapcsolat, féltékenység, kémkedés, társkereső honlap

Még nincs hozzászólás

Szóljon hozzá!


Az ide beírt név jelenik majd meg a hozzászólásánál!

Az ide beírt emailcím nem fog megjelenni a hozzászólásban, kizárólag az esetleges válaszhoz tároljuk!

Figyelem! Az ide beírt szöveg minden látogatónk számára látható lesz!

A ridikulmagazin.hu site adminisztrációs és moderálási alapelveibol eredoen elofordulhat késés a beküldés és a megjelenés között!