Sztárcsinálók

2014. március 17. | Írta: Sárdi Krisztina

Mi van a hírnév mögött? Hogyan lesz valakiből díva? Mi kell a rajongóknak: a látszat, vagy a valóság is lehet érdekes? Imázsépítésről elméletben és gyakorlatban.

Hollywoodot nem véletlenül szokás sztárgyárnak is nevezni, hiszen a filmipar fellegvára nagyjából az alapítása óta ontja magából a kisebb-nagyobb sztárokat, hírességeket – eleinte kevesebbet, manapság egyre többet. Hiszen a „tizenöt perc hírnév”- jelenségből sokan szeretnének részesülni, akár azon az áron is, hogy pár év elteltével a kutya sem fog emlékezni rájuk: a hirtelen jött népszerűség, az ezzel járó teher, majd a névtelenségbe való visszasüllyedés pedig sokszor vezetett már félrecsúszott életekhez, tragédiákhoz.

Nem elég egy jó film vagy egy sikeres első lemez, a háttérben „szürke eminenciásként” működő menedzserek nélkül csak ritkán születik sztár. Ők, illetve az általuk verbuvált, stylistokból és sajtósokból összeállított csapat építi fel az adott színész vagy énekes imidzsét: a fontos eseményeken, gálákon és díjátadókon való megjelenéstől kezdve a pletykalapokat és paparazzik hadát megmozgató „kibe szerelmes, kivel jár?” kérdéskörön keresztül addig, hogy milyen kávét iszik, és mit reggelizik.

Nem vagyunk termékek!

Vida Eszter PR-szakértőtől megtudtuk, hogy az imázs kialakításának lényege többek között az egységesség, a meggyőzőképesség, az érvényesség. Attraktívnak, illetve esztétikusnak és/vagy stílusosnak kell látszania egy „terméknek” ahhoz, hogy kedvenccé váljon, és létrejöjjön a rajongó-jelenség. Vagy épp fordítva, lehessen nem szeretni, és ettől legyen érdekes. Kellően, de nem túlságosan botrányosnak kell lennie, hogy sokat beszéljenek róla, és véleményalkotásra „ingerelje” az embereket. Mert az imázsépítés szempontjából a kereslet, az eladhatóság a cél.

Nem tudom, szíven ütné-e a PR-szakértőket, ha hallanák, mit mondott Malek Andrea őszinte indulattal a Ridikül stúdiójában: „Nem vagyunk termékek!" Igaz, nem is arculattervezők tanították énekelni.

A sztárgyártás négy alappillére

A látszatgyártók négy pillérre építik fel az általunk kitalált sztárt.

„Először is szükségünk van egy jól megfogható, körvonalazható célra – mondja Eszter –, legyen ez például a nemzetközi hírnév, ismertség megszerzése. Ezután át kell tekintenünk, melyek azok a veszélyek, amik megakadályozhatnak minket abban, hogy ezt a célt realizáljuk.”

Tegyük fel, hogy az ügyfél egy tehetséges, fiatal amerikai színésznő, aki korából adódóan kissé még esetlen, szeleburdi, talán kevésbé alkalmazkodóképes, lázadozóbb típus, és minden bizonnyal feszegetni akarja még a határokat.

„Miután tisztáztuk, mit szeretnénk elérni, és mi az, ami hátráltathat minket ebben, össze kell szednünk, milyen tényezők segíthetnek az „akadály” legyőzésében – folytatja Eszter. – Itt kerül előtérbe az, hogy értenünk és tudnunk kell, mire vágynak a »vásárlók«, a célközönség, mert ez új megvilágításba helyezi az eddig felépített alapokat (érdemes-e újrapozicionálni, másik célcsoportot keresni).”

Az előbbi példát folytatva egyértelmű, hogy a fiatal színésznőtől első körben a férfi-szívek megnyerését, illetve a kortársai körében való népszerűség elérését várják. A huszonévesekről és a férfiakról pedig tudni vélik, hogy jobban kedvelik, ha rajongásuk tárgya hétköznapinak, emberinek tűnik, nem pedig megközelíthetetlen, hisztis hollywoodi primadonnának.

„Most már nincs más hátra, mint a kihívás elfogadása, és annak átgondolása, mit kell tennünk és mondanunk a cél elérése érdekében" – mondja a PR-szakértő.

Színésznőnk esetében keresnünk kell egy szerepet, amely világszerte ismertté teheti a nevét a fiatalok körében, aztán hagyjuk érvényesülni a tehetségét más alakításokban, majd növekvő népszerűségét meglovagolva kerítsünk egy márkát, céget, amelynek a reklámarca lehet, és örüljünk, ha különböző filmes díjakat nyer, mert ez emeli az ázsióját, és példaképpé teheti. Mindeközben engedjük, hogy önmaga legyen: farmerben adjon interjút, egyen hamburgert, kicsit vadóckodjon, vágassa le a haját, beszéljen csúnyán, vagy mutasson be a fotósoknak, esetleg essen el a lépcsőn, amikor átveszi az Oscar-díját.

És máris megteremtettük Jennifer Lawrence-t, az Oscar-díjas színésznőt, mindenki Katniss Everdeenjét az Éhezők viadalából. Akinek a lába előtt hever az egész világ, mert amellett, hogy szép és tehetséges, valamint a francia Dior öltözteti, gyakran elszólja magát a sajtókonferenciákon, vicces, néha elesik, bamba képet vág, és nem fél teli szájjal nevetni.

Az anti-sztár és a gentlemanek

Ugyanakkor létezik olyan eset is, amikor az alany tulajdonságaiból, adottságaiból kovácsolnak előnyt a menedzserek, így életre hívva olyan „anti-sztárokat”, mint ByeAlex. Ez is gondosan felépített és követett stratégiát igényel: az énekes különcségére, hipszterségére, furcsaságaira alapoztak, jól átgondolva, hogy az átlagos magyar zenei palettától eltérő stílusa és viselkedése révén mindenkinek lesz róla véleménye; aki nem utálja majd, az szeretni fogja, viszont mindenekelőtt beszélni fognak róla. Így is történt; az pedig már csak a hab a tortán, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál tizedik helyezettjeként szerte Európában is ismerik a nevét.

Érdekes módszer az is, amikor a négy alapelv mentén kialakított kép az adott színész vagy énekes karakterét, személyiségét (nem csak egy bizonyos tulajdonságát) annyira felerősíti, hogy abból már-már úgynevezett „brand” lesz, ilyen például a brit gentleman archetípusa. Ma már a magyar nők fülének sem cseng ismeretlenül Benedict Cumberbatch és Tom Hiddleston neve, akiket a világ minden táján a tipikus angol úriember figurájával azonosítanak, többek közt azért, mert tényleg úgy viselkednek. Hivatalos eseményeken, gálákon és interjúkkor, de még a twitteren is kedvesek, udvariasak, előzékenyek a rajongókkal, újságírókkal; stílusosak, viccesek, mégis visszafogottak, jóval zárkózottabbak, mint amerikai társaik, privát szférájukat sokkal erősebben őrzik.

Ezzel pedig el is érkeztünk az egész imázs-kérdés legkényesebb pontjához: vajon hogyan, mikor és milyen mértékben lesz az álruhából valóság, vagy ez éppen fordítva működik? A fenti alappillérekre felépített látszat-valóságból vajon mi igaz? Mennyire hiszünk abban, amit a szakemberek gondosan feltálalnak nekünk? Az a fontos, hogy a színész mit eszik, miben megy futni, milyen ruhakölteményt visel, vagy az, hogy jól játszik? Mert bár sokat adunk a látszatra, mégis a valódi embereket szeretjük. És lehet, hogy ők is valódinak szeretik önmagukat.

Címkék: sztárgyártás, látszat és valóság