Szinglik és bumerángok
Érdekes kérdés lehet, hogy vajon van-e, és ha igen, milyen az összefüggés az egyedül élő, fiatal, középkorú emberek és a szülői házba egy csalódás, válás miatt, vagy simán praktikus okokból visszatérő felnőtt gyerekek száma között egy társadalomban.
És akkor azokról még nem is beszéltünk, akik párkapcsolataikat tekintve szintén szinglik, de hiába közelítenek a harmincadik életévükhöz, még soha nem éltek külön, önálló háztartásban.
A legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint ma Magyarországon 30 százalékkal többen élnek egyedül, mint tíz évvel korábban: számuk elérte az 1,3 milliót. A legtöbben természetszerűleg az idősebb korosztály tagjai közül visznek egyszemélyes háztartást, ám az adatok arról tanúskodnak, hogy a fiatalok körében is egyre szaporodik az egyedülállók száma. Míg az 1990-es népszámlálásnál még csak alig több mint negyvenezer huszonöt–huszonkilenc év közötti fiatal vallotta magát egyedülállónak, a számuk 2001-re már majdnem 54,5 ezerre, 2011-re pedig 65 ezerre nőtt.
Ennél is radikálisabban emelkedett a harmincasok korosztályában az egyszemélyes háztartásban élők száma: a 2001-es alig 73 ezerről majdnem 165 ezerre. Bár az egyedülálló státusz nem jelenti azt, hogy az illető magányosan is él, az biztos, hogy körükben egyre meghatározóbb számban vannak jelen a hajadonok, illetve nőtlenek. A már említett harmincasok majdnem 80 százaléka nem volt még házas, de a negyven és negyvennégy év közöttiek több mint fele sem kötötte össze az életét senkivel, legalábbis papíron biztosan nem.
Európában először, mintegy évtizede, az olaszok figyeltek fel arra a jelenségre, hogy a férfiak egyre tovább húzzák az elköltözést a szülői házból. Egy, az olasz kormány által megrendelt kutatásból derült ki, hogy a harminc és harmincnégy év közötti fiatalok 27 százaléka lakott otthon 2000-ben, míg 1990-ben még csak 14 százalékuk. A húsz és huszonnégy év közöttieknél ez az arány tíz év alatt 80-ról 90 százalékra nőtt.
A szülőkkel maradók kétharmada férfi. „Egyre inkább az a gyakorlat – állt a jelentésben –, hogy amíg nem házasodik meg valaki, addig nem hagyja el a szülői házat, csakhogy a fiatal olaszok egyre tovább várnak a házasságkötéssel.” A kutatásból az is kiderült, hogy az olasz szülők is sokat változtak az elmúlt években: sokkal több szabadságot adnak otthon élő gyerekeiknek, nem szólnak bele az életükbe.
Magyarországon is hasonló a tendencia. Az Ipsos egyik 2012-es felmérése szerint a fiatal felnőttek (azaz a tizenöt és huszonöt év közöttiek) 87 százaléka még egy fedél alatt él a szüleivel, leginkább azért, mert a család anyagilag támogatja őket – és többségüknek ez az állapot teljesen megfelel.
„A rendszerváltás előtt a viszonylag korai elköltözés volt a jellemző, aztán az 1970 után születettek szakítottak ezzel, ők kezdték halogatni az önálló életkezdést, és azóta folyamatosan nő azok száma, akik fiatal felnőtt koruk végéig nem hagyják el a szülői házat” – szól a Központi Statisztika Hivatal jelentése. Egy kutató szerint a mostani húszasok-harmincasok egyszerre kockázatkerülők és maximalisták is: a tökéletesre (munkára, otthonra, párra) várnak, kialakítanak maguknak egy idillikus képet arról, hogyan képzelik el a jövőt, ha pedig ez nem jön össze – aminek elég nagy az esélye –, újabb indokot találnak arra, miért maradjanak vagy éppenséggel költözzenek vissza.
Ezen a ponton egészen biztosan kapcsolódik a szingli-létet preferáló, és szüleik otthonában élő fiatal férfiak stratégiája: a magasra állított mérce szerinti „igazit” keresik, s ez akár a komfortos „mamahotel”-ből is lehetséges.
Még nincs hozzászólás